Szinérváralja, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-03 / 49. szám

9 Szinérváralja, 19Í2. December 3.— 49 sárn *. Kilencedik évfolyam TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évr* 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes sz4m ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 4 ) fillér. megjelenik minden kedden. Felelős szerkesztő : FABIAN istvAn. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény vala i int az előfizetési dijak a „Szinérváralja" szarkesz- toségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetésehet mérsékelt árakon hősiünk. tünk szerint a tanítás legnagyobb tech­nikai nehézsége az inteiíegencia-hiány a tanuló ifjúságban. A szülők úgyszólván teljesen a tanárok gondjaira bizzák a gyermeket és csak anyagilag jobban szituált osztályok fordítanak némi gondot a gyermek nevelésere. Ez a tünet, a mely­nek okai tisztán gazdaságiak, hatvá­nyozott mértékben megnehezítik a tanár szerepét sőt a mai tulzsuíolási rendszer mellett egyszerűen illuzórikussá teszik a nevelést. Kitűnik ez abból a tényből, hogy a diákot kicsapják, ha valami olyan deliktumot követ el, melyet ne- velíségének, műveltségének kellett volna megakadályoznia. Vagyis az iskola, a mely nemcsak a tanitást, hanem a ne­velést is magára vállalta (hiszen éppen ezt bizonyítja az a körülmény, hogy a magaviseletből is osztályoznak) a gyermek hiányos neveltci^ét egyszerűen kikapcsolja a maga felelőségének köré­ből és minden tekintetben a gyermekre hárítja. Ha azonban az iskolai nevelés il- luzórikus, azon meggyőződés alapján, hogy az iskolai nevelés még a tanulás­nál is fontossabb, rosznak találjuk az egész iskolai intézményt a mai formá­jában. Ez utón azonban súlyos konzekven­ciák következnek, nevezetesen: nem járulhatunk hozzá, hogy egy rossz intés- meny még több pénzbe kerüljön s igy bár a tanárokkal történő igazságta- lanágot a maga teljes mértékében át- érezzük, elvileg elieneznünkkell kívá­nságaiknak teljesítését, mert ezzel a ténnyel egy rossz intézménynek alapjait erősitenök meg. Sőt az a kí­vánságunk, hogy a ma létező iskola rendszer minden oldaláról legteljesebb mértékben mondja fel a szolgálatot érkezzék el a maga legteljesebb csődjé- jéhez, mert akkor kényszerűvé leszünk a huszadik századnak megfelelően re­formálni az iskolát. m '*Hogy a tanároknak jó fizetést ad­hassunk, ahhoz anyagi jólét kell, már pedig anyagi jólétet teremteni rossz is­kola rendszer mellett nem lehet. Tehát mielőtt jobb fizetést adnánk a tanároknak jobb iskolát Kérünk. A mai iskola rendszer megtanitha az irás-olvasasra, de a 70—80-as lét­számú osztályokban nem lehet megta­nítani a jövő embereit egymás megbe­csülésére, a jog megszeretésére lehetetlen, hogy a ma iskolája a kis emberkének ethikai alapot adjon, jellemet fejlesz- szen, már pedig olyan emberek kezéb«n, akiknek nincs ethikai alapjuk, Tanárok dolga. Nem is olyan régen sztrájkot he­lyeztek kilátásba a középiskolai tanárok, mert munkájukat és fizetésüket nem ta! T 1 , osnak. A tanárok azelőtt is .3-- - \ dolgaik rendezését, de sü­ket fülekre találtak. A radikális fenyegetőzés : a sztrájk, azonban meg­tette a maga hatását és kezdettek velük komolyan tárgyalni. A polgári iskolai tanárok konventje hasonló tendenciával jött össze. Ugyan­azok a panaszok, melyeket már egyizben hallottunk, de fellépésük elkeseredése még nem jutott arra a fokra, hogy meg nem hallgatásuk esetén ugyan olyan végleteket helyeznének kilátásba. Fölösleges különösen hangsúlyoz­nunk, hogy a velük történő igazságta­lanságot a legteljesebb ménekben át érezzük, annal is inkább, mert nekik a középiskolai tanároknál is hálátlanabb a szerepük, amennyiben kevésbbé intel­ligens tanulósággal lévén dolguk, na­gyobb fáradsággal jár a tanításuk. Di­cséretükre legyen mondva, hogy a tanítványokkal szembeni egyenlőség ér­zetének szempontja annyira'*ki van fej­lődve bennük, hogy ezt a tényt egyálta­lán nem hozták fel. Pedig a mi néze­fl „SZINÉRUflRflWA“ CÁRCÁ3A. A halál küszöbén. A beieg tollat kért és mély, reszkető sóhajt iebbentve el ajkairól, Írni kezdett. Talán holnap, tálán már ma, vagy talán mihelyt e sorok végére juiok, elszáll belelem az a gyászos lélek, amely az életben annyi fájdalmat, keserűséget szenvedett és nem ma­radt e hosszú, kínos szenvedésnek nyoma sem. — Tesiemet egy egyszerű fakoporsóban kiviszik a temetőbe, rögöt hintenek rá, utána simák egy kicsit, aztán a rideg hanttal együtt ráborul az örök feledés ... A szív, amely tüzes ládaként forrongott, fergek martaléka lesz, a tes> elenyészik idővel és a világ csak folyik háborítatlanul a maga utján .. . Nem viszem a sírba boldogtalan titkomat, nem, mert odalenn nyugalom kel. .. Elárulom neked; hallgasd meg, aztan kacaghatsz, netn bánom. Szeretlek 1 Szenvedek érted azzal az őrületes szenvedéllyel, meiy gyiskosabb min­den méregnél. Szeretlek szivem tavaszának üde virulásával, mely hervadhatlan, bűnös virágot fakasztott szivemben s amelyet szerel­mem kifogyhatlan melege ápol örökké ... az utolsó pillanatig ... Tudd meg most, amit nem tudhattál meg sohasem és amit nem mond­hattam meg neked soha mig mest a sir szél­iéről száll fel hozzád első es utolsó szerelmi »óhajtásom. El volt zárva előttem az ut, amely bűnös lényed közelébe vezetett. Csak látalak. Nem hallhattam eperajkadnak andalító csevegését, vidámon csengő kacaját, nem érinthettem bár­sony-puha kezedet, nem szólhattam hozzad esdeklő imádkozással, hogy elimadhozzam ne­ked legszentebb imámat, hogy te vagy minde­nem !. . . Nyomodban voltam, kisértelek ahol tehettem, mint sötét árnyék, s ha kebledre tűzött virágaidból *gy-egy levél a tőidre hullod, mo­hon kaptam utána és oly végtelenül boldog vo.tam. Mint nyomorult tolvaj lopóztam el ablakod előtt, hogy láthassam örökké mosolygó aícodat, s ha tekintetünk találkozott, azt hittem, hogy a vilam tüze sújtotta s szivemet. Egyszer viszonoztad lázrs, szenvedő, só­vár tekintetemet hosszan, elmerülten talán szánalomból, s ez a tekintet üldöz azóta mint könyörtelen kisértet: hol bolog jelent idézve képzeletembe, hol a pokolként üldözve nyu­galmamat. Oh, bár válhatnék kutyává, hogy ott tompolyoghatnék folyvást melleted s úgy csó­kolhatnám a port, melyet lábaid tapostak, vagy válnék virággá, hogy örökké ott virulnék keb­leden, ragyogó szemednek éltető sugaraitól! Szemeid ax éjszakai égboltozat, telve tűrés fényben csillámló csillagokkal, aranyhajad minden szála tündöklő napsugár. Ajkadat a a boldogság, melynek mosolyától elrepül a bu, a bánat s mennyi érzet üdve tölti el fajókebleket É’etted sóhajgott e haldokló szív, amely nem juthatott odáig, hogy közeledben pana- s olhassa el neked emésztő keservét. Te voltál e boldogtalan élet egész világa, egyedüli célja, amely csábos fényben tündöklődik a reményte­lenség távoli csatfa ködében, A te képed lebeg előttem most is azzal a megőrült mosolygással, amely halálos szenvedélyre lobbamotta szivem nyugodalmát. Ifjú lelked ’boldogan vigadott, mig én átszenvedtem szerelmem minden kínos vergő­dését éa kértem a szellőt, hogy vigye el hoz­zad esdő sóhajomat, kértem a virágot, hogy súgja meg neked boldogtalan szarelmemet, de nem volt a világon semmi, ami közel vihette volna szivedhez gyászos bánatomat. Lehetetlen, hogy a sir ennyi szerelmet magába fojthasson: kivirul uz onnan reszkető virágok kepében s ha utad egykor arra vinnie, tépjél le egy virágot, tüz’d a kebledre s a sírban is áldani foglak érte. Kezem reszket nem irhatok tovább. Ösz- szegyült szivemben minden eddig vé- gigerzett, kínos szenvedés és mosolygo, édes képed adjon nekam enyhülést, ügvözülést. ,.

Next

/
Oldalképek
Tartalom