Szinérváralja, 1911 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1911-02-09 / 6. szám

Szinérváralja, 1911. Február b. szám. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak; Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyílt tér soronkint M fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztő­ségéhez Szinérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = községe részesült nagyobb területű erdőben s 46 község kisgazdái földbérletekben. Mintegy hat­vanezer kát. holdat tesz ki a máramarosi és az ungi kincstári havasok területe, melyet a kiren­deltség a hegyvidéki lakosságnak bárcázás rend­szerével nyári legelőül átenged. Hihetőleg a mostani jó marhaárak a hegyvidéken is éreztetni fogják a hatásukat és a kisgazdák az egész havast hova-tovább legeltetésre használni fogják. Rendszeres egymásutánban épülnek a havasi utak, kutak és enyhhelyek. A múlt cvben húsz község­ből hétezernél jóval több állatot hajtottak föl a kisgazdák ezekre a kincstári havasokra. Megtudjuk a jelentésből, hogy a néhai Ba­logh Vilmos államtitkár nevéről nevezett alsóve- reczkei gazdasági telep állandóan fejlődik. A mostani husszükség igazolja azt a körültekintő fi­gyelmet, melylyel a kirendeltség a legelő és rét feljavitás körül fáradozik. Útmutatásának meg van az az eredménye, hogy most már a köz­ségek is ügyet vetnek a legelő és rétek termő­erejének javítására. Hatalmas lendületed vett a hegyvidéken a szövetkezeti akció. Ma már kétszázat jóval meg­halad a különböző irányú hitel, fogyasztási, ter­melő és értékesítő szövetkezetek száma, harmad- fél millió üzletrészt tudtak a 12 év alatt a rutén kisgazdák összehozni. A gyümölcstermelés és ér­tékesítés mellett nagy sikert látott a kirendelt­ségnek a háziipar megkedveltetése érdekében való tevékenysége. Csak a kosárfonó szövet­kezetek száma 16 s van olyan szövetkezet, mely százezerig való különféle kosár-készitményt bo­csátott áruba. A tett számítások szerint átlag az értékesítő szövetkezetekben egy-egy munkás a múlt télen nyolcvanhá-om koronát keresett. Az erdélyrészi gazdasági népsegitési akció mindössze nyolc esztendős, itt a tendencia az, hogy a székely kisgazdákat gazdatársadalmilag szervezze. Azért itt a vezetőség gazdakörök alakítására, e körökben rendszeres tanításokra törekedett. Ugyanezen okból nagy súlyt vetett a különféle célokat szolgáló termelő és értéke­sítő szövetkezetek létesitésére. A múlt évben is folytatták a községeknek apaállatokkal való ellá­tását, nagyarányú volt a Székelyföldön a legelő­rendezés s általában a kirendeltség munkássága a gazdasági fejlődés minden felhasználható ágára kiterjedt. A jelentés harmadik része a felvidéki nép­segitési akcióról szól. Ma még a kirendeltség eddig három vármegyére terjeszti ki működését, székhelye Zsolnán van. A kirendeltség közbenjá­rásával négyezer holdat meghaladó földbirtok megszerzésében járt közbe a kisgazdáknak. Több községét sikerült megnyerni a birtokrendezés esz­méinek, nyolc község a tagosítást is végrehaj­totta, ami nagy szó itt, ahol a nyolcad úrbéri telkek felaprózódása oly rendkívüli, hogy né­melyik gazdának százötven, olykor háromszáz da­rabban van az öt és egynegyed holdnyi úrbéri rendezéssel rászakadt földje. Az elmaradt gazdasági kultúrát népies gazda­sági előadások, mintagazdaságok szaporításával, alkalmas állatkiosztásokkal, méhészettel, háziipar­ral és több efélékkel, gazdakörök alakításával, szövetkezetek támogatásával kívánja a kirendelt­ség emelni. Jóllehet, a legnagyobb gazdasági konzervativizmus nehezíti meg a munkát, a ki- rendeltség annak a véleményének ad kifeje­zést, hogy a nép jóléte, a kisgazdák felébresz­tett önsegélyezési vágyával párhuzamosan fog haladni. Bizonyos az, hogy a mi végvidékünkön is Népsegités a hegyvidéken. A földmivelésügyi minisztérium kiadványai­nak sorában a 21-ik számú ezt a címet viseli: A hegyvidéki, erdélyrészi és felvidéki gazdasági akció 1909. évi működésének ismertetése. A 280 oldalra terjedő és számos statisztikai táblá­zattal fölszerelt vaskos kötet a gazdasági népsegi­tés munkáját részletezi és ennek a munkának eredményeit számszerűleg föltárja. A múltban a három kirendeltség mind­egyike külön-külön sommázta jelentésében munkája eredményét, most a miniszter rendeletére a 19 vármegyét felölelő különleges kormányzati te­vékenységről tett jelentés együtt van s igy a kirendeltségnek működése jobban áttekinthető. A hegyvidéki gazdasági népsegitési akció immár tizenkét esztendős, főiránya a hegyvidéki állat- tenyésztés fejlesztése, a gazdag havasi legelők ki­használása és állami támogatással olcsó földbérle­tek szerzése. A hegyvidéki kisgazdáknak a kirendeltség 1—5 holdas parcellákban húszezer kát. holdat meghaladó állam-bérletet szerzett, melyet a kis­gazdák kedvezményes áron kapnak. Sajnos, az állattenyésztés terén úgy, mint az ország más vidékein, itt is némi visszaesés van. Az állam havasaira 1219 marhával kevesebbet hajtottak föl a kisgazdák a mult, mint az előző évben. Ennek oka az, hogy a hegyvidék is három év óta küzd taharmányinséggel. A hegyvidéki kirendeltségnek egyik régi terve vált valóra, amennyiben a múlt évben a Háthegység közel kilencezer kát. hold művelhető területét az államkincstár megvásárolta s ezzel különösen a hegyvidék két leginkább érdekelt A „SZÍNÉRV ARAL JA“ TÁRCÁJA. A napernyő. A vonat néha bizonytalanul meg-megzökkent. Kétoldalt végtelen térségek, apró falvacskak, a távol ködében vesző alakok váltották föl egy­mást. A messzeség halotti nyugalma beszökött az ablakon és nekem úgy tűnt fel, mintha a mesebeli táltos paripa vágtatna fekete kocsimmal a ködbeborult világba. Nagykalapos, fehérruhás asszony ült szem­ben velem. Mellette szőke kis fia. Az aszony czifra, a fia rendetlen. — Nem úri asszony, gondoltam. Az nem vesz fel útra fehér ruhát. A fiú nyugtalankodott. Az anyja ráütött. A gyerek szepegett. Újra megütötte. — Nagyon, nagyon közönséges asszony lehet, jegyeztem meg magamban. A gyerek most már csöndben maradt. A vonat rohant tovább. A táviróoszlopok sötéten, szélesen olvadtak bele a füstszinü homályba és egy-egy árva kukoriczaszár, napraforgó koró küz- ködött a széllel, hogy ne törhesse ketté száraz, kiszikkadt derekát. Nagy, lomha kiszáradt göröngyök váltották föl a zörgős kökény, a galagonyabokrokat. Az I emberre gondoltam, akinek ekéje fölhasitotta az ugart, akinek sarlója levágta a selymes, zöld füvet, akinek ásója fölturja a göröngyöket. Nem láttam sehol. Csend, tompa, halotti csend volt és én nem bírtam az enyészetben az uj élet csiráit meglátni. A gyerek unta magát, nyugtalankodott. Fölállt és ő is ki akart nézni. Hata mögött a sarokban zöldfogantyus napernyő támaszkodott. össze fogja törni az ernyőt, ha sokat izeg- mozog. Össze fogja törni és újra kikap. Szólni kellene neki. Csak ennyit: vigyázzon, fiam, össze­töri az ernyőt. Vagy: asszonyom, tegye a há­lóba az ernyőt, mert összetöri a gyerek. Eh ... mi közöm hozzá 1 Idegenek. Miért ártsam bele magamat a mások dolgába. Szélmalom mellett robogtunk el. A vitor­lák úgy forogtak a szürkeségben, mint óriási, őskori szörnymadár nagy, fekete, suhogó szár­nyai ; vagy mint fenyegető, száguldó ördögfi hosszú, fekete palástja . . . A gyerek tapsolt és ugrált. A szék meg­recsegett. No most eltört, döbbentem meg és vissza­fordultam. Nem még, de el fog törni. Biztos, hisz minduntalan nekitámaszkodik ez a gyerek. Nagyon ki fog kapni. Már hallani véltem az ütéseket és meg­borzadtam előre a gyermeksirástól, amelynél ke­serűbb, vádlóbb hang nincs a teremtésben. — Igen, mégis csak szólok. Hisz nekem mibe sem kerül és megmentem vele ezt a gyer­meket. Vagy nem ? még sem . . . Küzködött bennem az ember a kulturem- berrel, a természetes formákkal. Az igaz, becsü­letes egyszerűség a rideg várossal, a közönbös- sel, az önzővel, a másokkal nem törődővei. Küz­ködött bennem a másokért is tenni akaró erő, a lusta, magaba — zárkózott énnel. Az egyik ösztökélt, nem hagyott nyugton, a másik unottan, eivásottan lebigyesztett ajak­kal hagyta kiabálni: és én gondolatban figyel­tem a tornát. Kíváncsian, felelemmel vártam, melyik győzedelmeskedik. A gyerek izgett-moz- gott, az ernyő állt bután, bénán, tehetetlenül a sarokban és én küzködlem a problémával. Mert azzá nőtte ki a lelkemben a dolog. Néha vilá­gosan cikkázott át bennem: — Ostobaság, közönséges ostobaság. Nem a legegyszerűbb volna vagy szólni, vagy fogni az ernyőt és a hálóba dobni. De miért? Van ennek a kérdésnek miértje. Ez igy van rendjén, igy kell lennie. Csak az elromlott, meg- vékonyult beteg idegzetek csomózzák igy oldha­tatlanná a világ legsilányabb kérdéseit. Hisz ez nem is kérdés. Eh, végre is szólnom kell. Most is neki tápászkodott. Utoljára is el fog törni az ernyő. Es én leszek az oka. Világos, hogy én le­szek az oka. Én, mert csak egy mozdu!atomba(

Next

/
Oldalképek
Tartalom