Szinérváralja, 1911 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1911-01-26 / 4. szám

(4) 3. szám. SZINÉRVARALJA 1911. Január 17. vella 21. §-ában említetteket, tartoznak az ingatlanok becs­árának 20°/o-át, azaz 138 koronát, 4 korona 80 fillért, 13 korona 80 fillért, 10 korona 40 fillért készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, vagy a biróságnál történt előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Az, aki a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tesz, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles a Yhn. 25. §-ában foglalt jogkövetkezmények terhe alatt nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánat­pénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig ki­egészíteni. Vevő köteles a vételárat három egyenlő részlet­ben és pedig az elsőt az árverés jogerőre emelkedése napjától számított 15 nap alatt, a másodikat ugyanazon naptól számítandó 30 nap alatt, a harmadikat ugyan­azon naptól számítandó 45 nap alatt, az árverés nap­jától számított 5%,-os kamatokkal együtt az 1881. évi dec. hó 6-án 39415. I. M. sz. a. kelt rendeletben előirt módon a szinérváraljai kir. adóhivatal, mint bírói letét­pénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámittatni. Szinérváralján, 1910. november hó 27. napján. Petnéházy Boldizsár s. k. kir. aljárásbiró. vagy a biróságnál történt előleges elhelyezéséről kiál­lított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Az, aki a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tesz, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles a Vhn. 25. §-ában foglalt jogkövetkezmények terhe alatt nyomban a kikiál­tási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért összeg ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. Vevő köteles a vételárat három egyenlő részlet­ben és pedig az elsőt az árverés jogerőre emelkedése napjától számított 15 nap alatt, a másodikat ugyanazon naptól számítandó 30 nap alatt, a harmadikat ugyan­azon naptól számítandó 45 nap alatt az árverés napjá­tól számítandó 5%-os kamatokkal együtt az 1881. évi december hó 6-án 39415. I. M. sz. a. kelt rendeletben előirt módon a szinérváraljai kir. adóhivatal mint bírói letétpénztárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó rész­letbe fog beszámittatni. Szinérváralja, 1910. évi december hó 24. napján. Petnéházy, kir. aljbiró. A kiadmány hiteléül: Lipcsey Sándor tkvezető. Eladó belsőség. Az újonnan épült kir. járásbíróság épülete mellet mintegy 400 □ öl alkalmas terület eladd. Bővebb felvilágosítást ad a Kiadóhivatal. 4-2 H Gerber Béla gyógyszertárában kaphatók: A kiadmány hiteléül: Lipcsey Sándor tkvezető. 10754-1910. tkv. sz. Árverési hirdetményi kivonat. A szinérváraljai kir. járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság közhírré teszi, hogy a m. kir. kincstár végrehajtatónak Ábrahám Vendel terepi lakos végre­hajtást szenvedő elleni végrehajtási ügyében az árverést 71 korona 52 fillér tőkekövetelés és ennek 50|„ kamatai, 13 korona 60 fillér végrehajtási már megállapított, va­lamint jelenlegi 18 korona 75 fillér és a még felmerü­lendő költségek kielégítése végett az 1881. évi LX. t.-c. 144. §-a alapján és 147. §. értelmében a szatmárnémetii kir. törvényszék, a szinérváraljai kir. járásbíróság te­rületén lévő, Terep községben fekvő, a terepi 251. sz. betétben A. 1 1—2. sor, 97540. hr. sz. ingatlanból Ábra­hám Vendel nevén álló ’/.-ed részre 711 korona kikiál­tási árban elrendelte. Az árverés megtartására határnapul 1911. évi április hó 27. napjának délelőtti 10 óráját, helyéül pedig Terep községházát tűzi ki azzal, hogy az ingatlan a kikiáltási ár 8/a-án alul eladatni nem fog. Árverezni szándékozók, kivéve a Vhn. 21. §-ában említetteket, tartoznak az ingatlanok becsárának 20%-át, azaz 142 korona 20 fillért készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-c. 42. §-ában jelzett, árfolyammal számított óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, 1. A „Zboray“ labdacs felülmúlja az összes hashajtókat Ára 1 K. 2. A Japán fogcsepp a legnagyobb fogfájást is megszünteti. Ára 70 f. 3. A Gerber-féle „Sósborszesz“ legjobb az összes sósborszeszek között. Használható: Szájmosásra, mert kellemes mentha ize van. Fejmosásra ma- gasfoku szesztartalma folytán. Rheumától, mert igen nagy belső meleget okoz. Kéz és lábizzadástól, mert sok mentholt tartalmaz. Fejfájástól, mert hüsit. Bágyadságtól, mert a bedörzsölés által feleleveníti a testet. Próbaüveg 40 fillér, középüveg 80 és 100 fillér, nagy üveg 1 K 60 fillér. Próbaképen bárki ingyen is kap. 4. Az Ibolyka crém legjobb arc-szépítő szer. Ára 1 korona. 5. Az Ibolyka fett pouder a legtapadtabb arcpor. 1 korona 20 f. 6. A Spermacet tej a kezet 3 nap alatt bársonypuhává teszi. Ára 70 fillér és 1 korona. T] 7. A Gerber-féle Salicyl fogportól a fogak hófehérek lesznek, próba­doboz 20 fillér, középső 50 fillér, nagy doboz 70 fillér. 8. A Salicyl szájvíz a szájnak kellemes illatot ad és a foghust erősiti. 1 K. ff 9. Az általam készített bajuszpedrő felülmúlja az összes bajuszpedrő- j] két. Próbadobozt ingyen adok. II ma, Vendéglő megnyitás. Tisztelettel van szerencsém Szinérváralja és vidéke nagyérdemű közönségének szives tudomására hozni, hogy a szinérváraljai Korona, szálló“ kezelését 1911. évi január hó 1-én átvettem. — A szálloda és vendéglő teljesen újonnan, a mai kor minden igényének megfelelően van berendezve, valamint elegáns és modern kávéházzal kibővítve. A szobák és az összes helyiségek tiszta és gondos kezelését, nemkülönben a személyes felügyeletem alatt vezetendő elsőrendű magyar konyha kifogástalanságát 20 évi e téren szerzett tapasztalatom, főleg azonban nagyrabecsült vendégeim teljes megelégedése fogja igazolni. A vendéglőben minden étkezési időben választékos fogásokból álló kitűnő ételek, naponként friss csapo- lásu, valódi Dréher-féle Korona-sör és tiszta fajborok lesznek kiszolgálva. Elvállalok lakodalmak, társas vacsorák, vagy bármely alkalmi összejövetelek kiszol­gálását, továbbá havi előfizetők (abonensek) kiszolgálását házon kívül is a legjutányosabb árért. Ezenkívül omnibusz-járatot rendeztem be minden közlekedő vonathoz. pr* Íz ünnepélyes megnyitás ülőn ínlruiszikon lesz tudatva. Szives pártfogásért esedezik Chosmann Havid vendéglős. NYOMATOTT NÁNÁSY ISTVÁN KÖNYVNYOMDÁJÁT! AN NAGYBÁNYÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom