Szinérváralja, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-10 / 19. szám
Szinérváralja, 1910. Május 10. — 19. szám. Hetedik évfolyam. Ka fáj a fej használjon azonnal Bér etv ás-pasztillát, W mely 10 perc alatt a legmakacsabb migraint és fejfájást elmulasztja. — Ara 1 korona 20 fillér. Kapható minden gyógyszertárban. Késziti Beretvás Tamás, gyógyszerész Kispesten. Orvosok által ajánlva. Három doboznál ingyen postai szállítás. Magyar bankipar. Nem is kell gazdasági szaktekintélynek lenni, nem is kell a gazdasági kérdéseket ismerni. A leglaikusabb emberek is észrevehetik, hogy szép Magyarországon gombamódra szaporodnak a bankok. Egyáltalán nem jön figyelembe, hogy valamelyik piacon van-e már pénzintézet és egyáltalán gazdasági érdeke-e a helységnek egy uj bank felállítása? A fődolog, hogy legyen bank, mert ez az üzlet az, amivel még érdemes Magyarországon valamit kezdeni, amiből még meg lehet szerezni azt a zsíros jövedelmet, amely a gondtalan, fényes megélhetéshez szükséges. És mit szóljunk a főváros rengeteg bankházáról? Minden házban van vagy kettő: »Róth bankház«, »Weisz bankház«, »Scvvartz bankház«, »Grün bankház« és a többi bankházakat. A jó ég a megmondhatója, mi mindent Ígérnek ezek a bankházak. Milliós főnyereményeket, szolid kölcsönügyleteket, gyors meggazdagodást. És a jó ég tudja, a rengeteg bankház közül hány van olyan, amelyik igazán tisztességesen dolgozik? Mert hogy a legtöbb bankház svindlin alapszik, az bizonyos. Egy nagyon szomorú tény adja meg az okot, hogy a magyar bankházakkal foglalkozzunk. Ha a magyar erényekről nem is tudnak sokat idegenben, elég jól vannak informálva mindarról, ami kellemetlen nekünk és amiről nem a legkedvezőbb képet alkothatja meg rólunk a külföld. Németországban leplezték le a magyar zugbankárokat, akik alaposan megrongálták hitelünket a jóhiszemű németek előtt. Ezzel azonban nem fejeződjek be a leleplezések. A Berliner Lokal Anzeiger érdekes listával ismertette most meg olvasóit, amelyből megtudhatjuk, hogy Berlinben élő honfitársaink szereplése most sem dicsőséges. Elmondja a berlini újság, hogy a hírhedt Hugó Lővy bankárcég megszűnt, de egyik tagja, egy bizonyos Vásárhelyi nevű ur jelenleg az I. Grünitz & Co. zugbankár- cégnél működik mint felhajtó. Egy másik »nem igen kívánatos magyarországi vendég* a nyugati hangzású Sattler névre hallgat. Ez az ember nehány év előtt vagyontalanul lépett a berlini talajra és Bank- gescheft Merkur cég alatt kezdett dolgozni. A cég egyetlen aktívuma az alapítás idején egy ügyfél-jegyzék volt, melyet Sattler egy másik bankcégtől,' ahol alkalmazva volt, tulajdonított el. Azóta az üzlet olyan nagy arányokat öltött, hogy Sattler irodájában ma negyven alkalmazott dolgozik. Cégvezető egy Glaser nevű ur, akinek bölcsője szintén Magyarországon ringott.Sattler egyik alapítása a Bankgescheft Hermes is, továbbá a hírhedt Bank für Pramienhandel M. Tonn, amely hosszas, áldásos tevékenysége után sürgős szükségét érezte annak, hogy cégét megváltoztassa. Most a bizalmatgerjesztő Wiflibald Heinicke név alatt folytatja üzelmeit. Frankl Artur bankárt, aki szintén magyarországi származású, a berlini tőzsdéről véglegesen kizárták. Ezeket beszéli el a berlini lap, melynek közleménye nem azokat sujlja, akik odakint a magyarságot kompromittálják, hanem az egész magyar gazdasági világot. A külföldön, meg Magyarországon is csak úgy dühöng a magyar bankipar. Az illetékes hatóságoknak jő volna már egyszer ezekben a bankházakban egy kicsit széjjelnézni, az üzleti könyvekbe betekinteni és a bankok »szolid* vállalkozásait felülvizsgálni. Mert szép dolog a gazdaság, sőt a közgazdaság, de ezek a magyar bankok, ha még soká felszínen maradnak, tönkre fogják tenni az igazi, a tisztességes gazdasági vállalkozásainkat. A magyar bankipar megérdemel egy seprüt és egy nagytakarítást. Védekezés a peronospora ellen. Szőlőinknek kétségen kivül legpusztítóbb ellensége a peronospora, vagyis szőlőragya. Bizonyság erre az elmúlt esztendő is, amikor az ország némely vidékén nemcsak a levélzetet és venyigét, de magát 'a kifejlődött fürtöt is elpusztította. Rendesen a levélzetet fertőzi be először, amelyen sárgászöld szinü foltocskák mutatkoznak, A „SZÍNÉRVARAUA“ TÁRCÁJA. Erdőn. Korhadt tömbön ülök. Játszik a szél a lombon. Virág bámul ki lent siró haraszt alól. Lehajtva a fejem, lelkem szárnyát kibontom : Felretlent egy-egy fütty, az ágakon ha szól. Filiszterek között úgy megfakult a lelkem ! A szent magányban itt újra feléledek. Hiú, kis harcokkal csordulásig beteltem S a szivem hárfáján uj, ifjú dalt zengek. Kacagjatok ki, vagy emeljetek magasra: Mi sem zavarja meg ma boldogságomat. Álomürbe szállván, mint bércek büszke sássá, Magamra hagyatva vagyok legboldogabb. Legyek: kinek nevét késő századok áldják, — A nagyság érzete oly egyaránt emel — Vagy játszani Don Quixote vig, bús históriáját: Hogy hős vagyok, csupán magamnak higyjem el. Reszler Sándor. Fiuk az apjuknál. Az utczák az ember születése előtt kezdődnek, de nem éri végüket az ember a halállal, amit az öreg Borkonyi sem tudhatott jobban, mint mások. Az öreg Borkonyi régi, nehéz magyar, falusi csizmáival megkésett egy kicsit: beczam- mogott, bevénült egy uj, bolond világ sáros ut- czáiba. Az öreg ur, akit Nagyurnak beczézett a környék, úgy képzelte, hogy ő még mindig a régi utczákat tapossa s nagyon csodálkozott. Valójában neki volt igaza, ha csodálkozott, mert az Élet nevezetű városban — vagy faluban? — igazán mintha megbabonázottak volnának az utczák. Elindul csöndesen vagy gyorsan, nyugodtan vagy izgalommal az ember s észre se veszi, hogy az utczák átlopták egy másfajta világba. Az utczák kezdődnek ugyanis kezdet nélkül, cserélgetik, váltogatják járókelőiket, uj és uj világokon nyújtóznak által. S az ember, aki megy, jár, él, néz, csak az utczák sötét, messze, örök torkait látja és csak néha eszmél föl niadtan. hogy ime már nem az ő világában van. Ha fiaij gyermekei vannak az embernek, miként az öreg Borkonyinak voltak, keserűen, de mégis beletörődik ebbe a nagy megcsalatásba. S ha falusi ember, magyar csizmás, régi módi Nagyur, akkor sűrűén káromkodik is hozzá, amig csak a szemét be nem lepi a koldus-köny, a köny. Az öreg Borkonyi két fia úgy elhagyta az apját, mintha ez az ur lett volna a legidegenebb ember, akivel találkozniok kellett. Az öreg Borkonyi nem volt sok hurra hangolt lélek, tehát küldte, elég nyugodtan, a tömérdek pénzt a két fiúnak hónap elsején és sokszor-sokszor hónapkfizhpn is ha kftllfttf Fázott., fáit. szitkn7.nHnft egyáltalában érteni, egy csöppet megfogni, sőt sejteni se tudta, mire kell manapság ennyi pénz jólnevelt, úri legényeknek. Ö is élt városban, mert vőlegénységének szép idejét Kolozsvárott töltötte, de neki nem kellett annyi pénz, holott a vőlegénysor is sokra kötelezte. És különben is, miért nem házasodnak a fiuk, mikor már harmincz évesek elmúltak mindaketten és ő az öreg, valamikor huszonnégy esztendős korában feleséget hozott. Még jó, hogy meghalt az anyjuk, mert annak talán még jobban tudna fájni a fájdalom s a szeme is hamar záporozott szegénynek. Sirt rögtön, ha nem tudott valamit megérteni s hogyan tudná most érteni a két elidegenült fiát? A fiuk pedig csak néha-ritkán, látható unalommal kukkantottak le Borkonyra s örültek, ha minél hamarább visszaszaladhattak. — Legalább ott, fent, Pesten együtt laktok, együtt éltek ugy-e? —kérdezte a szegény Nagyur minden látogatásnál a fiait. — Mit gondol, apám, — mondotta Ákos, az idősebbik fiú, — nem falu az a Pest s Jenőnek is másképen illik élnie, nekem is. Jenő, a fiatalabbik Borkonyi képviselő volt. Neki nyilván másképen kellett élnie, mint a bátyjának: ő hotelben lakott. Ákos pedig több volt, mint Jenő, ur, csak ur, beczézett, kedves, előkelő, szeretnivaló ur, akinek külön, úri lakás dukált. Az öreg Borkonyi állott a fiaival s e furcsa csodákkal szemben gyámoltalanul, csalóka utczák közeDén. mée káromkodni is későn iutott
