Szinérváralja, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1910-11-01 / 44. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak; Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Ngilllér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. Alapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztő- ségéhez Színérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = Halottak emlékezete. (F,) Az ünnepek mindenkor valamely szép visszaemlékezésnek, valamely vallásos esemeny bekövetkeztének emlékét óhajtják megőrizni. Szitni akarják a szent vallást s tüzet, melynek a lelkekben kell égnie, frissen akarják tartani azokat az érzelmeket, melyek a vallás erősségeit, támaszát képezik. S különös, minden egyes ünnepünk a természet haladásával szoros összefüggésben áll. Szinte el sem tudnók képzelni a karácsonyt fehér, patyolat hórétege nélkül, a husvétot a ragyogó tavaszi napsugár kíséretét elmellőzve. A halottak emlékezetére szánt ünnepek is a természetnek szinte haldokló idejével van kapcsolatban. Fü, fa, virág, az enyészetnek, az elmúlásnak átadva. Az erdők, mezők letarolva, a sivár múlandóságnak, a szomorú halálnak képét nyújtják. Sóhajos szellők szállnak a légben s a nagy emberi kertek, hol egy-egy életet egy kis halom, egy picinyke emlékkő jelképez csupán, ilyenkor tárják fel minden pompájukat e szomorú, meghatott emberek szemei elé. Ilyenkor virágzik ki utoljára az enyészetnek, elmúlásnak szánt hely. Ilyenkor gyújtanak fényes világosságot abba a vak éjszakába, melybe elmúlásunk után jutunk. A sírokon pazar virágok édes illata tölt el mámorral. Este az ezer meg ezer mécs sejtelmes világa A „SZINÉRVÁRALJA" TÁRCÁJA^ A „napkirály“ házassága. XlV-dik Lajos franczia királyt nevezték e! udvaronczai, a tányérnyalók napkirálynak. Az 1658-dik esztendőben még szilaj kamasz éveit élte a későbben egész korára nagyhatású »nap- király*. Özvegy édesanyja, a szép kezű osztrák Anna kormányozott helyette a sima olasz Ma- zarin bíborossal, a hatalmas kanczellárral együtt. A süldő legény, Lajos Fontainebleauban töltötte napjait. Még ekkor hadi dicsőség, országok hódítása után nem törekedett, csupán a szerelmes- kedés volt minden gondja, vágya. — Megölelni minden csinos leányt, volt az egyetlen, legfőbb törekvése — említi a tapasztalt Moteville asszony, a királyné szemfüles palotadámája, aki sok érdekes kulisszatitkot fel- jegyezgetett ebből a korból. Megérdemli, hogy lapozgassunk a napló-könyvéből. * A király már elérte azt a kort, midőn nemcsak a kalendárium szerint, de számtalan gáláns kalandjaival is bebizonyította, hogy kívánatos rá a házasélet. A külső országokbeli királykisasz- szonyok, herczegleányok vágyakozóan ábrándoztak a francziák délczeg királyáról. Nyilatkozott a királyurfi is. Határozottan kimondta: — Nekem csak szép feleség kell!.. . És'I. Károly angol király leánykáját fiatalsága miatt utasította vissza a koronás suhancz, ringat el bennünket egy szebb jövendő álomképébe. Elmúlik minden, halandó minden e földön. A szépség, mit ezren meg ezren csodáltak, a szivjóság, mely egész környezeteket bearanyozott, kedvesség, melynek égi derűje barátságos meleget sugárzott a hideg kedélyekbe, lángoló szerelem, mely örökkévalónak képzelte magát, mind-mind ide tér meg1 hogy porrá legyen, ahogy porból lett s hogy elmélkedhessél vájjon érdemes volt-e megszületni, kínlódni, szenvedni, tűrni, csak azért, hogy ismét elvegyüljünk mindynájunk édes anyjával, a föld porával, mely életünket, lételünket ajándékozta. A halottak emlékezetére szánt ünnepnap mindnyájunk leikébe szomorú gondolatokat fakaszt. Nemcsak az emlékezésnek gyászos szövétneke gyullad ki lelkűnkben s nemcsak a sötétséget, mit a feledés sürü fátyolának ráborulása idézett elő, világosítja meg, hanem az elmúlás gondolata bennünk is fájdalmas érzéseket vált ki s tesz fásulttá. az élet küzdelmei iránt. Minek küzködjünk, minek zaklassuk magunkat az élet ezer meg ezer apró s nagyobb gondjai által, minek tűrjünk, reméljünk, mikor a végcél kijelöltetett számunkra, az utolsó állomás ott várakozik reánk. Egy hüs sirverem s a reáboruló hant, mely megvéd minden fájdalomtól, minden szenvedéstől. Ha a cél, amit elérünk, mindnyájunk előtt tudva van, akkor minek mert »csak a teljesen kifejlett lányokat szerette.« A portugál király leányának meg csupán mutatóba küldött mátkaképe volt — szép . . . Ma- zarin bíboros savojai Margit herczegkisasszony mellett kardoskodott. Osztrák Anna anya királynőnek meg a rokon spanyol királykisasszony lett volna kedves. Még Francziaország főfő urainak is volt külön menyasszony-jelöltjük. A franczia főurak Orleans herczeg szőke, üde lányát óhajtották a liliomczimeres násznyoszolyába. Azonban a sokféle számításba közbejött valami. Lajos király szenvedélyes szive komoly szerelemre lobbant. Mazarin biboms unokahugába, Mancini Mariba szeretett bele. És a máskülönben változó természetű Lajos király, ez a módfelett érzéki fiatalember, aki mindenáron kifejlett, szép nőt akart feleségül, úgy megszerette Mancini Marit, ezt az inkább csúnya, soványka, barna teremtést, hogy Osztrák Anna állhatatos ellenszenve és Mazarin bíboros mindenfelől szorongatott helyzete nélkül alighanem Mancini Mari kisasszony nyerte volna el a liliomos királynői palástot. Fontainebleau lombos fái alatt, pazar virágos kertjében fejlődött ez az érdekes viszony, melyben a szellemes, fekete szemű Mancini Mari any- nyira magához bilincselte a fiatal királyt, hogy az nemcsak felséges anyja neheztelésével daczolt, hanem kész volt mellőzni régibb kedveseit is. És mentői inkább ellenezte a királyasszony ezt a viszonyt, Lajos annál inkább ragaszkodott a lányhoz. A Mari hévteljes szerelme, mindent áldozó odaadása volt ez a bűvös kapocs. Az udvari emberek sokat suttogtak azokról a titkos látogatásokról, melyekkel Lajos király Mancini Marit a küzdelem hévé, minek a létért való harcban kifejtett fáradhatatlan küzdelem? Minek az egymás taszigálása, egymás ellenséges támadása, ledöntése mindannak, ami szép, ami jó, csupán az eredmények sikeresebb elérhetésére? Minek midez, kérdezheti a gondolkodó ész, amikor végtére mégis minden oda tér meg, hol már nincs különbség ember és ember között, ahol vagyon, rang, elsőbbség mind, mind elenyészik s egyformán porrá válik az ur, valamint hamu lesz a szolgából is? Minek? Minek? Ezek a kérdések tódulnak agyvelőnkbe, mikor a sirkertek pazar díszeit szemléljük, meghatottan, szivünkben a kegyelet csillogó harmatával? De nem! Nézzünk csak körül? Vájjon az egyenlőség gyönyörű alapelveit látjuk a sirkertekben ? Nem látunk különbséget szegény és gazdag, előkelő, nagy férfi s elhagyott, szegény, semmit mondó emberek maradványai közöl?! De igen, láthatunk, íme, hatalmas obeliszk jelzi a gazdag ember utolsó lakhelyét s korhadt, dísztelen fakereszt rothad az elhagyott szegény sir- dombján. Az ötvösművészet remekei csillognak a hatalmas, nagy férfiú sírján, melyből pazar fény árad a mellette levő, szegényes gyertyavilágitásu férfiú sirdombjára. Hát itt is van különbség?! Itt is megtaláljuk élénk nyomát a különbségeknek, melyek az életben az embereket egymástól elválasztották?! Hiszen akkor nem szabad lemona szobájában éjjel is megtisztelte. Beszélték magányos, hosszú éjszakai sétáikat is. A félreeső lugasokban töltött órákat is naplójába jegyezte Madame Moteville, Írván ama kornak dagályos nyelvével: — ... A gyönyör szikrái felgyújtották az ifjú keblét s már előrelátható volt, hogy Cato nem lesz belőle. * Mancini Mari oly nagyon tudott hatni Lajosra, hogy képes volt meghiúsítani azon találkozás sikerét is, midőn Lyonban a savojai és franczia udvar összejöttek és savojai Margit herczegkisasszonyt bemutatták Lajosnak. Igaz ugyan, hogy a leány nem volt szépség, de annál kedvesebb volt és olyan pompás termetű, hogy Lajos eleinte örömest forgolódott körülötte. Azonban a féltékeny Mancini Mari utóbb annyira el- hidegitette Lajost a savojai lánytól, hogy szinte sértő volt Lajos hideg viselkedése. A két fejedelmi udvar megegyezés nélkül vált el. Ez a körülmény nemcsak a király szeretőjének, hanem a spanyolpárti Anna anyakirálynönek is diadala volt a bíboros kanczellárral szemben. Anna titokban már szőtte is a terveket a spanyolokkal megkötendő békére és fiának házassága felől a spanyol királyi leánynyal. Ámde egyidejűleg a királynőnek az ellenszenve is még inkább fokozódott Mancini Mari iránt. Nem csupán mert féltette a királyt az erélyes olasz nő befolyásától, hanem azért is, mivel a szerelmesek már az iránta köteles tiszteletről és illemről is megfeledkeztek. A lány mindig együtt volt a királylyal. Még a királynő szemeláttára is egymás
