Szinérváralja, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-09 / 32. szám
Szinérváralja, 1910. Augusztus 9. — 32. szám. Hetedik évfolyam. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Eöfízetési áraki Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő: FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = Sovinizmus. f ' ww. (F. E.) Oly sokat és oly sokszor hangoztatják ezt a kifejezést, hogy szinte el sem tudjuk már képzelni a magyar hazafiasságot anélkül, hogy ezzel a váddal meg ne gyanúsítsák. Ha a magyar állam közoktatását magyarul kívánja berendezni, azonnal végig száguld az egész világ sajtóján a hir, hogy a magyar állam, hogy Magyarország a területén lakó nemzetiségeket meg akarja fojtani, ki akarja őket irtani, hogy még irmagnak se maradjanak fenn s hogy a magyar sovinizmus már ismételten és fékevesztetten dühöng, kényurasága határt nem ismer. Mi hát az a sovinizmus, ami a magyar kebleket olyannyira túl fűti, mi az a bűn, amelylyel a világsajtó minket, országunkban élő idegen ajkú honfitársaink vádjai alapján meggyanúsít? Mi az a sovinizmus, ami olyan gyűlölt a román, tót, szerb, németajkn magyar honpolgárok szemében s ki fejleszti ki bennünk ezt az ártalmas (?) érzelmet, az ő rovásukra? A sovinizmus, szószerinti értelmében, túlzott hazafiasság. Ha tehát a hazafiasság bűn, akkor természetesen a túlzott hazafiasság még nagyobb bűn s igy azok szemében, kik előtt a hazaszeretet üres fanton, nevetséges képzelődés, természetesen a soviniszta magyarság bűnöző alany, melyet a világnak feltétlenül pellengérre kell állítani s megbüntetnie. De mielőttünk, magyarok előtt a hazafias érzelem még túlzott modorában sem képez bűnt, mi azokat is szeretjük, még talán jobban is, akik hangosan mernek kifejezést adni ama érzelmeiknek, mely ez országból, melyet vérrel, karddal szereztünk s ugyanavval ezer esztendőn keresztül magunknak s a benne lakóknak megőriztünk, a magyarok országát kívánják kialakítani s nem tűrik, hogy azok is olyan nyelvet s szokásokat fejleszszenek tovább, akiknek ez országhoz semmi jussuk nincsen, akik vagy kegyelemből telepedhettek le a mi tejjel-mézzel folyó Kánaánunkban vagy pedig lassan-lassan szállingóztak be hozzánk az idegenből, mert itt nálunk jobban látták biztosítottnak jövendőjüket s lételüket, mint ott, ahonnan idejöttek. Hát igazságtalan az a földesur, aki a saját földjén saját ura akar lenni s aki azt kívánja, hogy az ő nyelvén folyjon a az a tanítás, melynek anyagi részét amúgy is ő fedezi legnagyobb részt, ha azt kívánja, hogy az ő földjét, az ő pátriáját az ő emberei kormányozzák, azok alatt a törvények és szokások szerint, amelyekhez már több mint ezer esztendeje hozzászokott s úgy ahogy azt szive-lelke kívánja, menten minden idegen befolyástól, minden idegen beavatkozástól?! Hát jogtalan a magyarok ama kívánsága, hogy az országban a tanítás, a közigazgatás, a bíráskodás, szóval mindaz, ami ez országot kormányozza, rendbe tartja, kultúráját előmozdítja, magyar legyen?! Hiszen mi magyarok szereztük ezt az országot. A mi tulajdonunk, azért küzdöttünk törökkel, tatárral, osztrákkal, muszkával, hogy a magunk részére tartsuk meg, a mi tulajdonunkat képezze. S sikerült oly hosszú évszázadokon keresztül a magyar hegemóniát oly nagy és káros ellenfelekkel szemben megőriznünk s most, mikor a kultúra magaslatára emelkedtünk, mikor országunkat sikerült felküzdeni a kultur- államok sorába, most rettenjünk vissza néhány külföldi lap megfizetett vagy félrevezetett hajszájától s téríttessük el magunkat attól a politikától, melyet ők, mivel a viszonyokkal egyáltalán nem ismerősek, túlzott sovinizmusnak tartanak? Nem! S ezerszer nem. Tartsanak bár a románok s a többi nemzetiségek még annyi ankétot, fújjanak még annyi kénköves poklot ránk, intézményeinkre, hazafiasságunkra, egy lépéssel sem hátrálunk arról az útról, melyet őseink s a saját józan eszünk s belátásunk tűzött ki eleibénk s nem fogunk alkudozni azokkal, kiknek semmi, de semmi joguk sincsen arra, hogy alku tárgyává tegyék azokat a dolgokat, melyeket ez ankéten tárgyalni kívánnak. Ök maguk is beláthatják, hogy az ő boldogulásuk egy hatalmas, egyöntetű nagy Magyarország sorsával szoros kapcsolatban állanak s csak akkor juthatnak előre a nemzetközi világversenyben, ha minket, magyarokat támogatásukkal, munkálkodásukkal, baráti segítségükkel támogatnak. Ha baráti kezet óhajtanak nyújtani s meg akarják végre szüntetni azt az értelmetlen ellenségeskedést, melyet hol nyíltan, hol titokban ellenünk folytatnak, akkor mi szívesen fogadjuk azt s igyekszünk nemzetiségi érzékenységüknek, ahol csak módunkA „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Elseje. Az asszony a kanapé sarkában húzódott meg. Mellette kis fia rugdalódzott, nevetgélt. Az ember a hús- és füszerkönyvet számolta. Újra meg újra kezdte. Aztán az előtte fekvő pénzt kezdte remegő kezekkel szétosztani. A kályha nehéz szagot gőzölgött ki, az olcsó szén kellemetlen gázát. — Két korona huszonkét fillérrel adósok maradunk, szólalt meg az ember. Szavai nehezen törtek utat a sürü levegőben. — Csak nem teszem nevetségessé magam azzal, hogy két koronával adós maradjak, felelte az asszony. — De ha nem fizethetünk többet. Megmondtam elsején, hogy a számláknak nem szabad az ötven koronát meghaladniok. Elmegy és fizet, két korona huszonkét fillérrel adós marad. — Én, én megyek? válaszolt hirtelen az asszony. Hogy én álljak meg az előtt a senki előtt és én kunczogjak nála két koronáért ? Én ? Hogy gondolod ezt? Hisz kiégne a szemem. Két koronával, két rongyos koronával maradjak adós? Te, hisz az utolsó napszámos, az utolsó utczaseprő, felesége se tenné meg. Ha húsz korona lenne, ha harminc vagy negyven, de két korona . . .két koronáért alázkodjam ? Nem, ezt nem éred meg. A férfinek égett a két szeme, de hideg, közönyös hangon mondta: — Dehogy nem. El fog menni. Az asszony nem felelt. Végre a férfi megunta a szótlanságot, újra kezdte: — Igen, mondtam már elégszer, hogy takarékoskodni kell. — Takarékoskodni ? mondta az asszony előre hajolva, az ura arcába nézve. Hát lehet még jobban takarékoskodni ? Az már nem takarékosság lesz, hanem koplalás. Nézd át ezt a könyvet. Találsz-e egyetlen tételt, amire ne lett volna szükség? Aztán ebben a hónapban fát is vettünk az üzletből. Az is kitesz több mint egy koronát. Meg jól tudod, hogy mindennek emelik az árát. Mit akarsz hát tőlem. — Én semmit sem akarok. Én csak azt akarom, hogy érts meg már egyszer, hogy egy fillérrel sem költhetünk többet háztartásra ötven koronánál. Nem lehet. — Sajnálom. Én nem tudom ezt a csudát megcsinálni. Nekem vagy adj többet, vagy nem törődöm semmivel. — Ez maga. Ismerem már ezt. Nem törődik semmivel. Tehetek én róla? Honnan vegyek többet ? Lopjak ? Hát nem főz, nem főz. Legfeljebb éhen halunk. Nem olyan nagyon rózsás az életem, hogy valami nagyon sajnálkoznám itthagyni. Elhallgatott. Odakünn leszállt a korai est és a sötétségből sürü pászmákat eregetett a szén- szagu szobába. Az asszony sápadt arczczal nézett a sötétségbe, amelyből észrevétlen bontakozott ki Gonda asszony árnyalakja. Teste könnyekkel kevert sóhaj. Rettentő, sápadt arczát vigasztalan éjszakákba belezokogott sírásban füröszti. Lehel- letétől megdermednek a szivek és megkövesednek az ölelésre nyílt karok. A szikár rémalak nyúlt, a termőföld, ha kellően munkálják; a jó megmunkáláshoz elengedhetetlen kellék ma mára superiosz látnál és to masainknál cs sy ís ^ fty £3 "1 *h <4 ay w »n amelyet feltétlenül jobban bevált SZarltOlili EeM-iSiJ. ^ragya, szakszeolcsó áronoméit az »Elsö Szatmári Műtrágyagyár“ Gyártelep: Udvari-ut. Prospektussal készséggel szolgálunk. Iroda: Bercsényi-u. 21. A termést megkétszerezi! Hatása több éven át érvényesül! Minden gazdaságban nélkülözhetetlen!
