Szinérváralja, 1909 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1909-01-19 / 3. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyiltlér soronkint ÍO fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztő- ségéhez Színérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. == Farsang. (F. É.) Immár benne vagyunk kellős közepében a farsangnak s Isten tudja, egy csepp jókedvet, vigasságot, kedélyt sem tapasztalhatunk azokon a helyeken, ahol máskor, ilyentályt hangos vidámság, duhaj kurjongatás hallatszott ki az utcára. Mintha az öröm, a mámoros vigasság befagyott volna, üres tánctermek, sivár, rosszul sikerült mulatságok adják meg a mai kor elszomoritó jellegzetességét. Óh Farsang! Hová tűntek a te múltbeli, felejthetetlen dáridóid? Hová az első bálok romantikus izgalmai! A rohanó kor, a megélhetésért folytatott nehéz küzdelmek, — a strugle for life — magukkal ragadták mindazt a szépet, mindazt a csillogó himport, amely a farsangi mulatságokat, oly elmoshatatlanul belevésték elődeink szivébe, emlékezetébe. Ma már nem tudunk mulatni. Minduntalan belerezeg, még a legártatlanabb mulatozásba is, az élet szigorúságának disharmonikus akkordja s pillanat alatt kizökkent bennünket abból a jóleső érzésből, mely nélkül igazi mulatság, tényleges farsang el se képzelhető. A nyilvános mulatságoknak már régen lefújlak. A kis társaságok összejöveteleit megutáltatja az idő legnagyobb részét magának lefoglaló kabarét s" ami azon túl van, az már nem a farsang légkörébe való mulatság, az intim házi szórakozások az év bármely részében rendezhetők. A farsang, a régiek által várva-várt, ezüstüs légvárakkal telistele rakott, gyönyörű évszak nincs többé, meghalt, még mielőtt megszületett volna. Elődeink idejében a férjhez adandó lányok ilyenkor léptek első alkalommal a társaságba s legtöbbnyire ilyenkor látták meg azt a férfit először, aki azután egész életük további folyamára döntő fontossággal birt... S itt szövődtek ama gyöngéd viszonyok aranyfonalai, melyekből azután egy egész életre való csillogó bilincset kovácsoltak az élelmes, mindent meglátó, megértő mamák s apák. A farsang ebbeli jelentőségét a társadalom középső s felső osztályánál már úgyszólván teljesen elvesztette. A lányokat már nem viszik a bálokba, hogy ott nekik jövendőbelit szerezzenek, hiszen azok az úri emberek, kik a bálokra eljárnak, csak elvétve kínálkoznak iíven médiu- mokul. A fiatalság, a szó valódi érteimében vett fiatalság tagjai közül rekrutálód- nak a báli esték tüzes táncosai, azok pedig, akik pedig még nem valók arra, hogy családi tűzhelyet alapítsanak s örök időre biztosítékot nyújtsanak az alapított család eltartásáról iSr A nehéz megélhetési viszonyok a házasulandó férfiak életkorát kitolta. A mai báli ifjúság még hosszú évek elteltével gondolhat a nősülésre, azok pedig, kik megfelelnének az aggódó szülők követelményeinek, nem járnak már a bálokba, részint kikoptak a báltermekből, részint nevetségesnek tartják az ő korukban az olt lebzselő ifjúsággal versenyre kelni. így lassan-lassan odafejlődött az egész farsangi intézmény, hogy piros betűs nappal kezdődik a kalendáriumban s böjtöt ir elő a vallás, távoztával s hamut hintünk homlokunkra. Minden egyéb poélikus, hasznos, mulatságos mellék requisituma a lomtárba került, a feledés homályába, honnét csak egy-egy régi írónk színes megemlékezése kelti nagyritkán életre. Nem panaszkodunk a dolgok ilyetén való átalakulásáról, mert hiszen a sok kellemetes mellett volt a farsangolásnak meglehetős sok árnyoldala is. Az idők sürü ködfellege azonban a sötét, árnyékos helyeket teljesen befedi s csupán a csillogó, színes részletek kandikálnak elő a szürke lepel alól. A sok költség, amivel a lányos házaknak a farsangolás járt. A kellemetlen meglepetések, amelyekkel nem egy otthon százszorszépnek tartott, de ismerős fiatal emberekkel nem rendelkező leány bálozása járt. A sok ezer apró tüszurás, petrezselyem-árulás meg sok mi egymás, amivel az a gyönyörű álom rendesen végződni szokott, melyet otthon a zsalugáteres, muskátlis ablaku szobában gyengéd női fejecskék szőttek, szövögettek. A modern kor nem ismeri a költészetet. Rideg szigorúsága letörli minden intézményünkről a színes, csillogó himport, az idealizmusnak határt szab s parancsoló szavával mindent megsemmisít, ami útjában áll az egyenes előrehaladásnak, a munkának, a sikernek. S ha a régi históriák romantikus történetei néha-néha felkeltik bennünk a vágyat a régi idők visszakivánására, gondoljuk meg azt a kényelmes, újszerű élvezetet, melylyel a haladó kor minket megajándékozott s amelyről azoknak, kik abban a régi jó világban éltek, fogalmuk sem volt s akkor nem is sajnáljuk, ha Carneval hercegének bevonulása olyan Eleknek az embereknek szívok van, ezek i szeretik hazájokat, kis falujok ringó kalászait, csa • ládjokat, hitvesöket, gyermekeiket, a leikök szakáéi belé, hogy mennek — és mégis mennek. Ott voltam Washington szobrának leleplezésénél, beszéltem 300 magyarral, akik azért jöttek át a tengeren, hogy egy koszorút hozzanak Buelapestre. Megkéreieztem tőlük: — Boldogok vagytok-é ? Jobb-e ott nektek, mint erre minálunk ? Azt mondták, hogy bizony más világ az ott, egészen más, idegen föld, nem a mi hazánk, azért vissza-vissza vágyik leikök az édes magyar haza földére. Mikor a Kálvin-téri templomban Szabó Aladár szép beszédét hallgatták I. Kor. XVI. 13. 14. alapján: »Vigyázzatok, álljatok mega hitben, úgy cselekedjetek, mint férfiak, legyetek erősek. Miuden dolgaitok atyafiui szeretettel legyenek« s mikor Kalassay Sándor pittsburgi lelkész igazán meghatóan imádkozott, elmondta mélabus, csendes, mondhatnám szenvedő hangon, hogy azért jöttek át a tengeren, hogy még egyszer magyar földön imádkozzanak, sírtak a janké magyarok, mint a gyermekek — és mégis visszamentek. Mikor most dec. 9-én a Kárpáthia nevű hajó Fiúméból Newyorkba érkezett, 1300 fedélközi utast vitt magával, akik nélkülöztek, nyomorogtak, negyvenhárom gyermeket azonnal kórA „SZINÉRVÁRALJA" TÁRCÁJA. Csepü Jancsi cigányprímás. Csepü Jancsi cigányprímás, Busan szól a hegedűd, Húzzad nekem azt a nótát, Azt a fájó keserűt; A hegedű hangja mellett A világot feledem, Ha bánattal, fájdalommal Van teli a kebelem. Busan szóljon a hegedűd, El se álljon a szava. A szomorú hegedüszó Bus életem vigasza; Húzd el azt a szivrepesztő, Azt a fájó keserűt, Hadd lássuk, hogy ki sir jobban, Én e vagy a hegedűd. Somló Sándor. Jaj! régi szép magyar nép ... Tehát Aranyos-Medgyes sem »aranyos« többé. Karácson hetében ötvenöt család búcsúzott el szülőföldétől, nyakába vette a vándortarisznyát és útnak indult Amerika feié. Az édes haza földjének vonzóereje nem volt elég erős, hogy visszatartsa őket, a karácsoni ünnep közel volta nem elég szent, hogy kicsiny templomukhoz épp most hűtelenekké ne legyenek. A kivándorlás visszatérő láza ismét ragály- j ként terjed el a magyarok között és pedig netn- í csak a mi megyénkben, de az egész országban. Nem rég Zemplénben jártam. Az őrmezei I állomáson kellett vonatra szállnom. Az igényte- ! len épület előtt nagy tömeg tolongott, ködmö- nökkel. kendőkkel, batyukkal, kosarakkal fölsze- | reive, férfiak és nők egyvelgest lehettek vagy j százan. Azt hittem zónás atyafiak, akik Ujhelybe mennek vásárra. Egyszer csak fütyült az érkező vonat, már látni lehetett amint félkilométer távolságból vágtatva rohan a gyönyörű vidéken Őrmező felé. Azt a jelenetet, ami erre következett, az én gyenge toliam képtelen leírni. ''Egymás nyakába borultak, csókoióztak, a földre vetették magukat, csókolták a földet, azután jajgattak, zokogtak, sírtak csuklottak, a nők hajukat tépték, a férfiak ütötték az arcukat öklükkel. Sok koporsónál megfordultam, igen gyászos, nagyon szomorú temetéseken vettem részt, árvák, özvegyek, siralma nem egyszer ieikem melyéig meghatott, de ily borzasztóan keserves, veiőtrázó siraiomvi- harról fogalmam sem volt soha. A kapus felvilágosított, hogy ezek Amerikába mennek. Rémmesébe illő volt a vonat beérkezésének pillanata!
