Szinérváralja, 1909 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1909-12-14 / 49. szám
Szinérváralja, 1909. Deczember 14. — 49. szám. Hatodik évfolyam. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Cimkórság. (F.) — Jó napot kegyelmes Uram! — De jó színben vagy méltőságos Uram! — Itthon van a Nagyságos Ur?! így beszélnek nálunk, ebben a tejjel, mézzel folyó Kanahaában. — Monsieur! — mondják mindenkinek Franciaországban. — Herr! — szólítják egymást Németországban. — Mister! — a cime Amerikában a honpolgárnak. Mindebből azt láthatjuk, hogy-a világ legnagyobb urai Magyarországon élnek, vagy talán egyebet lát a sociologus mindezekből?! Talán azt, hogy nálunk az emberek nem arra fektetik a fősulyt, hogy ki mennyit s mit produkál, hanem hogy azt a titulust a mi megilleti, esetleg meg sem illeti megkapja s hogy mindenki annak nézze, a mi éppenséggel nem ő s legalább egy fokkal nagyobb címmel illesse, mint a mi őt megilleti. A cim a fő. A királyi, az udvari tanácsosság, a csász. és kir. kamarásság, a nemesség, a báróság, s az ezekhez hasonló kitüntetések, ezek izgatják a mi közéletünket, s társadalmi életünket egyaránt. Mintha ebben merülne ki a jó hazafi, a hazájának hasznot hajtó polgár tevékenysége, mintha ebben kulminálna minden érdem s ez emelné a haza nagyságát, vinné előbbre kultúráját, szerezné meg gazdasági virágzását. A cimkórság, ez volt a hanyatló nemzetek mindenkori átka. Itt rejtőzködik a méreg, mely az egész társadalmi életet megmételyezi, mely csirájában kiöli a nemesebb intentiókat s mely végeredményében egész országok sírját megássa, egész nemzetek sorsát megpecsételi. A cimkórság leküzdésére indított akciónak első kövét, a parlament tanácskor zása alapozta le. A mely azt kívánja, hogy senki, kinek módjában van a cimkórság malmára vizet hajtani, aki azáltal, hogy közel van ahhoz a konyhához, a melyben a különféle címeket, kitüntetéseket gyártják, hogy ezeknek ne szabadjon mindezekből semmit sem elfogadniok. A képviselő ne legyen nemesítve, bárósitva, sem királyi, sem udvari tanácsosi méltóság ne díszíthesse s egyéb kitüntetéseket sem szabadjon elfogadnia. Ez az indítvány azonban csak a kezdet kezdete. Mert nemcsak a képviselők vágyakoznak gomblyukaik feldíszítésére, nemcsak azok egyetlen vágya a közönséges emberek közül való kiválás, nemesítés, bárósitás s egyéb által, nemcsak az ő névjegyük nyer nagyobb fényességet, ha azon a királyi, vagy udvari cim díszeleg. Oh nem! A polgári elem is utánozza azokat, kik a kiválóságot a címekben s nem a tettekben, cselekedetekben találják. A cimkórság, e veszélyes miazma kiirtására, az egyetlen helyes módszer, az összes címek, kitüntetések eltörlése. Ne díszítse a kabátunk gomblyukát az a barbár korra emlékeztető fényes gyermek- játék, a melyeknek a különféle uralkodók szeszélye különféle neveket kölcsönzött. Ne adományozzuk a királyi, udvari tanácsosi címeket, mikor azok mindig csak címek maradnak és soha egyetlen kitüntetett sem a királynak, sem az udvarnak tanácsot nem ad. Ne nemesítsünk, bárósitsunk, sőt ellenkezőleg tegyük egyformává külsőleg az embereket, hogy azután ők maguk jöjjenek arra az eszmére, hogy az egyesek különbségét belső kiválóságokban találják meg. Franciaországban az összes rendjeleket s címeket eltörölték. Csak a legújabb kor hibás rendszere teremtette meg az egyetlen becsületrendet, kiváló honpolgári erények jutalmazására, de ott is már mozgalom indult meg, ez egyetlen s tényleg felesleges cicoma megszüntetésére. Amerikában, a szabad polgárok ez államában, nem ismernek semmiféle külső megkülönböztetést. Ott mindenki annyit ér, amennyit belső tartalma értéknek megállapít. S ime ott látjuk a legnagyobb haladást a kultúra, a műveltség terjesztésében, ott a legnagyobb anyagi bőséget saz ipar, kereskedelem hihetetlen előhaladását. Ezek a példák vezéreljenek minket is cselekedeteinkben. Ezek a példák a folyamos élet mintái. Ezekből merített tanulság az élet iskolájából származnak s azokban csalódni nem lehet. Tekintsünk csak körül, a mi szükebb társadalmi életünkben s látni fogjuk azt A „SZ1NÉRVARAUA“ TÁRCÁJA. Évek jöhetnek ... Évek jöhetnek, évek elmúlhatnak Es nem lesz vége sohasem e dalnak, Dalom örökké rólad kesereg És mondok dalt a kikeletnél szebbett, Amilyet tán még sohsem énekeltek A trubadúr lelkű szerelmesek. Nem szól dalom: arcodról, szép hajadról, Nem szól ábrándról, álomlátásokról, Itt fogamzott meg fájó lelkemen, És vele élek mindötöktől fogva, Elsírom könnybe, forró sóhajokba: A féltés árnya az : a szerelem! Bennem nem élnek tisztátalan vágyak, És mindig szüzin, hófehéren várlak, Miként a frissen nyíló liliom És meg nem szünlek addig úgy szeretni, Mig a legutolsó szellő is elzengi Hattyúdalát behorpadt síromon 1 . . . Peterdi Andor. A fezőr. Irta : Zöldi Márton. Fiítik Gáborral úgy ösmerkedtem meg, hogy diákkoromban az apjánál laktam, ott is kosztoltam. Az apa derék pékmester volt, a fia közönséges lump. Máig is hálásan emlékezem az öreg Fittikre, ki valahányszor fiát szidta, követendő példa gyanánt mindig engem lobogtatott. — Miért nem veszel róla példát ? Miért nem tanulsz úgy, mint ő ? Ilyenkor mindig eszembe jutott, hogy milyen zavarosak a jó fiúról való fogalmak. Az apám engem következetesen a Lipták fiú példájára utalt, akit néhány évvel később kicsaptak a gimnáziumból. Elemi baj miatt. Kilopta az elemeket a vegytani laboratóriumból. Fittik Gábor, mint alább látni fogjuk, nem követte a példámat. Azt hiszem, jól tette. Valamint tőlem is oktalanság lett volna, ha a Lipták fiúval parallel etikai pályát futottam volna meg. Becsuktak volna, ügy tiz év után találkoztam Fittik Gáborral Budapesten. Elbeszélte, hogy apja meghalt, ő pedig a börzére jár. Még akkor gyalog. Néhány év múlva már kocsin láttam végigrobogni az utczá- kon. A saját fogatán. Egyszer egy kávéházban mellém telepedett. Minden kérdezés nélkül számol adott vagyoni helyzetéről. — Van egy kis pénzem. Nem sok, mert villát vettem a Zugligetben. Negyvennégyezer forintot fizettem ki készpénzben. Illőnek találtam szörnyüködni az összeg nnavstóan fölött — Mit akarsz ? — magyarázta élénken — a Zugligetben drágák a villák. Azt pedig nevetségesnek találom, hogy hitelbe vegyünk lukszus- tárgyakat. Az nem szolid dolog. Megjegyzem, hogy egyáltalán nem kérkedett. Sőt keserű panaszokat hallatott az üzleti élet megbízhatatlansága fölött. — Ma van néhány garasom, holnap jön egy rósz konjunktúra és mehetek hordárnak. — De hál milyen üzleteket csinálsz tulajdonképpen ? — Fezőr vagyok. Megelégedtem e magyarázattal s jó ideig megint nem láttam. Három év múlva mint biztosítási ügynök jelent meg nálam s ajánló levelet kért egy barátomhoz. — Hát mi történt veled? — kérdeztem. — Leégtem, barátom, totaliter leégtem. Nincs egy garasom. — Hát a zugligeti villa ? — Elliczitálták. — No az baj. Felpattant és roppant hévvel kezdett beszélni : — Baj ? Dehogy baj. ügy kivágom magamat, mint a pinty. Kiváncsi voltam, hogy a pintyek hogyan vágják ki magukat az anyagi bonyodalmakból.
