Szinérváralja, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-07-28 / 31. szám
Szinérváralja, 1908. Julius 28. — 31. szám. Ötödik évfolyam. SZINERViRALJi TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. 0 í 7. líf Előfizetési Arak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nijiltlér soronkint ÍO fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő: FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinéruáralja“ szerkesztőségéhez %zinér váralj ára küldendők.----- Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = Munkára fel! A nemzetek sorsában manapság nemcsak a kard hatalma, nemcsak a- katonai rátermetlségnek ereje dönt, hahfem^&oMnás olyan tényező, amely valaha alig-alig számított valamit. Ma már nemcsak dicsőségért patakzik a vér; nemcsak azért, hogy nyelvének és műveltségének szerezzen tért az egyik nemzet a másiknál, hanem leggyakrabban és legfőbbképpen azért, hogy termékeivel árassza el azt, akár nyers, akár feldolgozott alakban. Mert a kereskedelem olykor nagy morális erőtényezőket rejteget magában. A szükségleti cikkek révén bejutnak az illető nép sajátságai, tőlük tanulunk haladni, tőlük lessük el, miképpen dolgozhatjuk fel az anyaföld természetadta termékét azzá, hogy művelődésünk egy színvonalon állhasson a többi nemzet kultúrájával. A világkereskedelem jövőbeli hatalma, feladata az, hogy megvalósítsa az egy pásztor, egy akol felemelő gondolatát. Az ilyen prófécia, igaz, ma még az utópiák világába tartozik, de ha visszagondolunk azokra a közelmúlt nagy ipari vívmányokra és azokra az átalakulásokra, melyek ennek nyomán támadtak, ha szemügyre vesszük a tudomány mai törekvéseit, melyek feladatuk gyanánt a természet kifürkészését tekintik, ha látjuk, mennyire serénykedik az ipar, hogy a tudomány eredményeit a produkció javára felhasználja és hogy milyen lázas sietséggel töri magát a kereskedelem, hogy a feldolgozott áruknak piacot teremtsen, hogyan épülnek a szemünk láttára a hosszú vasutak, milyen lendületet vesz a hajózás és mint enyészik el a földi távolság a telegráf és kábelek révén, akkor bezzeg nem fogunk mosolyogni azon a jövendölésen, amelyet a vallás ideális világába szeretünk sorolni. Elmúlt az az idő, amikor még a harcias fajjellem szerzett tiszteletet egy népnek. Mostanában nem a győzelem, hanem a győzelemmel való élés teszi a népek becsülését. Ily célok felé gravitál minden olyan nemzet, amely számot tart arra, hogy műveltnek mondassák. A jövő állama az ipar állama. Most is az első iparos-állam, Anglia viszi a vezérszerepet úgy a világkereskedelemben, mint minden más hatalomban. A hatalom és kereskedelem pedig egymással az ok és okozat összefüggésében van. Az ipar megteremtette nálunk is a kereskedelmet, mely azonban még korántsem felel meg a várakozásoknak. A praktikus angolok kereskedelmük segítségével olyan nagy társadalmi befolyási szereztek maguknak, amivel sok más nép nem dicsekedhet akkor sem, ha kardjával szerzett érvényt a nemzetiségének. Ez a társadalmi befolyás érvényesül aztán az irodalomban és művészetben is, mely Angliában annyira fejlett, hogy az egész intelligens világ az angol fajjellem felé törekszik. Ez a törekvés addig természetes és jogosult, amig karakterünk a sok magunkra- tartás ellenére is teljesen épségben marad, ámde öngyilkosságot követ el a nemzet, mihelyt egészen átadja magát egy másik nemzet kultúrájának. Ezzel megtagadta önmaga létét és nem érdemes arra, hogy továbbra is nemsetnék mondassák. A nemzetek karakterisztikuma pedig sajátos nyelvéből, a történelem folyamán sajátságosán kialakult szokásaiból és hagyományaiból áll, melyekhez ragaszkodni szent kötelessége mindenkinek, aki a hazafi nevet nagyrabecsüli. Ebből az ösztönszerü törekvésből kell magyarázni azt a nagy felbuzdulást, ami időről-időre egy nemzeten erőt vesz, hogy nyelvét idegen befolyás elől purifikálja és hogy történeti emlékeit egybegyűjtve kegyeletesen visszagondoljon zivataros múltjára. Lépést kell ugyan tartani más népek haladásával is, de ezt a haladást olyan módon kell értékesíteni, hogy azt teljesen a magunk egyénisége szerint alkalmazva bevonjuk a nemzeti karakte- riszlikum zománcával. így azután minden vívmány csak eszköz a nemzet megerősödésére. Mi világéletünkben küzdöttünk idegen fajok hegemóniája ellen. Rajtunk volt a török rabigája és levetettük azt, tatárok vad csordái üldöztek bennünket és mi, sok vér árán bár, de szerencsére kikerültük az uralmukat, a múlt században a germán elem fenekedett reánk és mi ezer balszerencse között megállottuk helyünket. A magyar nyelv és a magyar tradíció ismét ott van, ahová kívánkozott. De a hatalom eszközeit nem becsüljük meg kellően. A magyarság — fájdalom — a régi balitéletek hatása alól csak nehezen bontakozik ki. Benne van ez konzervatív természetében. Nem tartja még úri dolognak az ipari és kereskedői foglalkozást és inkább viseli az A „SZINÉRVARALJA“ TARCAJA. Tavasz volt. .. Tavasz volt, májas gyöngyvirágos; Szivemben csengtek vig melódiák. Alom fogott el, bűvös-bájos És lettem kósza verselő diák. Nyár lett, julius, lázitó nyár; Szivemben zsongnak fájó sirámok. Verselő diák nem vagyok már S a régi álmok mostan is csak álmok. Pap Pista. Csak veled áldjon! Az Isten engem úgy áldjon vagy verjen, Amilyen tiszta, igaz a szerelmem. S ha ismeri ő a gondolatot, Tudom, hogy megverni sohasem fog. Mert ha szivemben gyarlóság volt is, Ha akadt benne egy csöppnyi folt is, — Tán nem is tudod, tán el se hinnéd — Te akaratlan kitépted azt onnét. És most fehérebb a leesett hónál, Szentségesebb, mint a templomi oltár, Szerelmem, mélyebb a tenger vizénél, Végtelenebb a végtelenségnél. S hogyha az Isten jól ismer engem, Jő látja szemével tiszta szerelmem. Ha látja, meg is áld. S csak arra vágyom: Ha áldani akar : — csak Veled áldjon! Bóth Samu, A sárgarépás rétes. Szereti kegyed a sárgarépás rétest ? Alighanem úgy van vele, mint én; soha hírét sem hallotta, pedig létezik és akik ismerik, felségesnek is találják, csakhogy kevesen ismerik ; eddig csak egy családot tudok, melyben meghonosodott, ugyanaz a család az, amelyben feltalálták, aminek pedig érdekes a története. Ugyanis férj és feleség — hogy is mondjam ? Nem éppen jó lábon álltak egymással, egy éve múlt már, hogy egymásé lettek, a férj egyre komolyabban kezdett dolgai után látni s azért a feleség gyöngédsége hova-tovább alkalmatlanná vált előtte. Észre vette ezt a feleség, hanem mint afféle asszony, csak azért is forrón szerette férjét, csak annál inkább járt kedvébe, csak azt tette, amivel férjének örömet vélt szerezni; a derék férjet ette a méreg, bár valamivel kevésbé szerelné. — Édes életem, mi legyen ma ebédre? — kérdezé egy nap reggel a feleség. Bánom is én! Akár sárgarépás rétes! — viszonzá a férj nagy mogorván s mivel éppen menőben volt, szépen ott hagyta a feleségét, talán bucsucsók nélkül is. A feleség azonban észre se vette ; az a szó : »sárgarépás rétes« egyenesen a szivébe nyilallott szegénynek. Soha hírét se hallotta efféle ételnek, pedig kell hogy létezzék, különben hogy mondta volna az ura, hogy ma azt akar enni ? Annak tehát meg is kell lenni, igen, de hogyan ? ő nem tudja készíteni. Kérdi a szakácsnőt, az csakhogy ki nem neveti; sárgarépás rétest! Ilyent még a nagyapja sem látott! Az asszony dühbe jön, becsapja a konyhaajtót, sírva fakad, no most meg mit csinált! nevetségessé tette férjét saját cselédje előtt, ha ez azt megtudja ! Azért sem fogja megtudni, azért sem fog szégyenben maradni! — s elkezd fel és alá járni, kezdi szopogatni eperajkait, ami tudvalevőleg ugyanaz a nőknél, ami a férfiaknál a a szemöldök összehúzódása, mély és erős gondolkodás jele. Tekintete egyre fényesebben gyűl ki, arca egyre derültebbé szellemül át, azután kiszalad a konyhába, félre igazítja a szakácsnőt, maga veszi kezébe, tudom is én mit, elég az hozzá, délben haza jön a férj éhesen, mint a farkas és elborult homlokkal, mint akármely más férj, aki rosszul érzi magát otthonában. Felszolgálják az ebédet, rákerül a sor a tésztára is, a férj azt is szó nülkül elkölti. — Nos, hogy ízlett édesem? kérdi a feleség szerelmetes mosolgással. — Nagyon jól! — volt reá a válasz ecetes
