Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-05 / 6. szám
Szinér váralj a, 1907. Február 5. 6. szám. Negyedik évfolyam. tiLJi TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nijilltér soronkint 20 fillér. M E G .1 E I, E NI K MINDEN KEDD E N. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: F _Á. 33 I -Á.3ST 1ST ÜST A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinéroáralja“ szerkesztősegéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. A hírlapi hajsza. Nincs több olyan remek intézménye a jelenkornak, mint hírlapirodalma. A vasút, posta, távirda és telefon, a gőz és a villamosság, a tudomány és ismeret, az ügyesség és leleményesség: mind az ő szolgálatába szegődtek, csakhogy nagygyá, hatalmassá, utolérhetetlenné tegyék. És csodálatos: épp a hirlapiráshoz semmiféle okiratokkal igazolható ininősi lés nem kell, holott azt még a legkisebb hivatal betöltéséhez feltétlenül megköveteli a törvény. A hírlapíró minősítő dokumentumát ő maga állítja ki magának: a saját kézirata adja meg neki a kvalitást. Ez egyúttal legmegbízhatóbb biztosítéka annak, hogy csak rátermettek léphetnek erre a sok kellemességet, de nem kevesebb töviseket is rejtő pályára. Mindenki itt a maga belátása szerint érvényesítheti tehetségét, ám mégis minden sor Írásánál számot kell vetnie ama közönség ízlésével és bírálati jogával, amelynek részére ir. Hát bizony, ne tagadjuk, a botlások e pályán sincsenek kizárva. A legbecsületesebb, leglelkiismeretesebb hírlapíróval is megeshet, hogy meggyőződése helytelen irányba vezeti. A jóhiszeműség megvan, az ügy, amelynek érdekében küzd s jó s mégis akaratlanul meg nem érdemelt károkat okoz egyeseknek, holott szándéka csak a rossznak, a hibának, a bűnnek ostorozása volt. A látszat a bizonyítékok nagy halmazát mutatja, a való tán egész más világításba helyezné a kritika tárgyát, de a lázas sietséggel dolgozó és az olvasóközönség szenzációvágyával számolni kénytelen hírlapíró a bíróságéhoz hasonló vizsgálatot nem tarthat, mielőtt cikkének megírásához fogna. Ki tarthatja e miatt a hírlapirodalmat haszontalan dolognak? Kinek jutna eszébe például a vasutat hiábavaló intézménynek nevezni, c$ak azért, mert vasúti szerencsétlenségek, kisiklások történnek. A legtöbb veszélylyel járó kisiklás: hajsza, melyet a lapok azok ellen indítanak, akiknek működését — nézetök szerint — megrovás illeti. Kevés eset fordul elő, ahol ez a megrovás igazságtalan volna, de mégis előfordul. A megtámadott nincs mindig abban a helyzetben, hogy igazát azonnal bebizonyítsa, a látszat is ellene van, mert hiszen ha nem volna ellene, az újságíró meg nem támadhatná. A hírlapirodalom ilélőszéke rásuj- tott s azon hosszú idő alatt, amig a sajtó- biróság nem nyújt elégtételt a »nem mozdul a levél szél nélkül« elvénél fogva a nagy Galeotto karmai között fickán- dozik a hírlapi hajsza áldozata. Még jó, ha van annyi pénze, hogy sajlőport indíthat. De sokszor előfordul, hogy pénz hijján, az illetőn szárad a gyanú. Sajtótörvényünk, amely — mint azt az illetékes tényezők is régóta belátják — reformra szorul 'T az már készül is. Felvetjük azt az Ausztriában már megvalósított eszmét, hogy vájjon nem volna-e célszerű a lapokat arra törvényesen kényszeríteni, hogy mindenkor, amikor valakit megtámadlak, kötelesek legyenek az illetőnek cáfolatát is közzétenni. A tisztességes újságok, melyek eddig is minden kényszerűség nélkül módot nyújtottak az igazolásra, az ilyen törvényes előírással éppenséggel nem ijednének meg, a tisztességtelenek, a minden áron — s ha kedvük tartja, a mások becsülete árán is — szenzációt hajhászó lapok azonban bizonyára óvakodni fognak attól, hogy olyasvalakit támadjanak, aki már más * I nap vagy másik héten világ gúnyára be fogja bizonyíthatni a támadó újság aljas szándékát. A sajtószabadságnak ehhez a kérdéshez semmi köze. A szabadságnak nem szabad szabadossággá fajulni s a hírlapi hajsza is csak akkor jogosult, ha nem bántja a mocsoktalan egyéni becsületet, amely minden önérzetes embernek legdrágább kincse. A tisztességes sajtó pedig csak örülhet azon, ha a sajtószabadsággal merő ellentétben álló üzelmek lehetetlenekké tétetnek. Bajok a Máv.-nál. — Még mindig nincs forgalom. — A Máv. igazgatóságának jelenlegi helyzete olyan, mint azé az emberé, aki sok adósságot csinált apránként és most, amikor egymás után bekövetkeznek a fizetési terminusok, kapkod a szalmaszál után, egyik lyukat a másikkal tömi, de azért csak lyuk marad az mindenképen és meglátja a nyilvánosság, bármilyen hamis nagyképűsködéssel igyekezzék is az igazgatóság mindent az időnek a rovására Írni. • A rideg tény az, hogy betek óta egyetlen egy unnál sem indul és érkezik a rendes időben. Arról hogy a vonalokat országszerte hogyan fűtik, tanúskodhatnak a közönségen kívül a kocsik télen nem csukódó, nyáron pedig nem nyitható ablakai. Emellett újabban mind sűrűbb a panasz a várótermek elégtelen fűtése miatt, ami egyszerűen onnan ered, mert kevés a jó rezsiszén, kell a mozdonyok fűtésére, a várótermekhez pedig csak a leggyatrább szenet használják fel, amely több salakot és hamut csinál, mint a mennyi meleget ad. A mellett, a kereskedők organumáuak, a Magyar Kereskedők Lapjának jelentése szerint, a leherám forgalom lebonyolításánál ott tartunk, ahol a felvétet megszüntetése alkalmával, mert az összes állomások meg vannak ismét vonatokkal töltve és a csomóponti pályaudvarok csak sporadikusan fogadhatnak tehervonatokat, sőt néha félóraszámra nem fogadhatnak személy- vonatot sem. A „SZ1NÉRVÁRALJA" TÁRCÁJA. Borns a napfény . . . Boms a napfény, közéig az alkony, S utána jön egy sötét éjszaka. Holdfény nem látszik. Rémei vannak, De nincs egyetlen remény csillaga. Miért kesergek? Miért fáj az élet? Mi az, mi lelkem folyton zaklatja? Mi gyöiri szivem s két szemem könnyéi Minő mélységes bánat fakasztja ? Égő sebet, mit idő nem gyógyít, Elrejtve keblem mélyén hordok én. Ezért kesergek, ezért hull könnyem, S szivemből ezért halt ki a remény. * * * Nem tudlak elfeledni, nem enyhül bánatom, Elveszted’napról-napra mindjobban siratom. özv. JBojthorné J3. Emma. Különös fogadás. Egy megye székvárosán átutazván, az olt levő öt-hat szálloda egyik legszebbjébe a »Magyar király«-ba szálltam. Éppen lisztujitás volt, s az egész szálloda zsúfolásig megtelt. Az egész vármegye alkalmazott, nyugdíjazott és elcsapolt hivatalnokai megjelentek, kiváncsi nejeikkel és I leányaikkal. Én már egy előttem ismeretes kis | társasághoz csatlakoztam és azzal indultam mindenfelé kirándulásokra és mulatságokra. Az egész városban alig lehetett étkezési helyre lelni, i A »Pannouia«-fogadó zsúfolásig megtelt helybeli és vidéki vendégekkel, úgy a többi fogadó is. j Este pedig az összes kávéházak is telve voltak. A mi kis társaságunk szerencsés volt az »Otthon« szállodában egy asztalt meghódítani, hol külön table d’ hóte-t szolgáltak ki nekünk. Megérkezett a távozás órája. »Holnap,« gondolám, hátat fordítok a városnak és hazautazom.« A szolgának utasításokat adva, eltávoztam az udvarra; de alig léptem ki az ajtón, egy férfit pillantottam meg, ki jobb kezével egy lovat vezetett a széles kapun át. Külseje valami közeli földbirtokosra vagy gazdászra mutatott. — Vigyázz lovamra és adjál neki abrakot — szólt az idegen a közeledő szolgához, - iga- j zán lóhalálában jöttünk. — Sajnálom uram — felelt a szolga, levéve zsíros sapkáját, — nincs sem embernek, sem állatnak helye, talán odaát a »Sárga csikósban lehet még helyet szerezni. — A szolga természetesen borravalót kap, j — folytatta az idegen a »Sárga csikó« vendéglőre nem is reflektálva. — De nincs istálló, kérem alássau. Kérem, az ur nem értett! Nálunk nincs valamire való hely, mind megtelt, — hangsúlyozta a szolga í erősen. — Az állat nemes állat, azt látod, de te derék legény vagy, nem félek, — mondá zab- lyáját a legény kezében hagyva. Ezután a vendég az étterem felé tartott. — Ez az ur sokat öntött a garatra, — töprengett a legény, a lovat hosszan szemlélgetve. — Vagy süket, — jegyeztem meg én, — de vigyázzon az állatra, mert felelős érte. — Csak nem vehetem az ágyamba, — dör- rnögött mérgesen. — Jól van! Nézzen tehát át, vájjon van-e helye a »Sárga csikó «-ban? Átkozódva követte a szolga tanácsomat, én pedig visszatértem az étterembe, hogy az 'ujpn- nan érkezett vendéget tovább szemléljem. Éppen szóváltásba elegyedve láttam a szállodás nejével, ki hiába adta tudtára, hogy még csak ágy sincs. — No, nem kivánok annyit. Akár a Kossuth Lajos-utcára, akár a Eő-utra nyílik az ablak, nekem mindegy. A Eő-uton nem zavar a kocsizörej, a Kossuth Lajos-utcában nem zavar a mészárosok ökreinek bőgése, mert süket vagyok. Egy barátom akkor jött hozzám azzal a hírrel, hogy az »Olthon«nál a grog már az asztalon párolog, hogy siessek oda, künn már vár a társaság többi tagja. Éppen az »Otthoniba értünk, mikor a rendelt grogot vissza akarták vinni, melegíteni. De legnagyobb csodálkozásomra a süket idegen társam helyét foglalta el és kényelmesen iddogálta már a második grogot. Hiába adtuk tudtára, hogy az idegenek étkezése az első teremben van. E. és L törvény-
