Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-08 / 2. szám
(2) 1907. Január 8. 2. szám. löt választó kerületek országos rendezése most van folyamatban, ragadják meg a kedvező alkalmat. Sürgősen tétessék indítvány arra nézve, hogy már most, az előmunkálatok alatt, Szinér- váralja nagyközség, mint központ — kombinációba vétessék. Erre nézve határozza el a képviselőtestület egy megokolt és adatokkal támogatott »Emlékirat« szerkesztését, melyet Földes Béla képviselőnk utján, lehetőleg rövid idő alatt a belügyminiszter úrhoz felterjeszszen.« A másik indítvány szintén közérdekű s lakosságunk régi óhajának kifejezője: »A legfontosabb és legszükségesebb kötelességek egyike, hogy Szinérváralja nagyközsége utcáinak világításáról gondoskodjék, ügy lakosainak nagy száma, mint a közforgalom lebonyolítása és a személy- s vagyonbiztonság megkövetelik azt.« Bárány Béla főbíró az elmúlt (hála az égnek!) esztendő utolsó napjára d. u. 3 órára hívta egybe rendkívüli közgyűlésre a városatyákat, hogy úgy ezen, valamint egyéb ügyeket elintézzék. Csak lassan szállingóztak városatyáink a városháza felé, igen csekély számban jöttek össze s igy érthető, hogy a két sikerült indítvány felett kevés vita folyt. Egyhangú határozattal kimondták, hogy az első indítványra vonatkozólag az elöljáróság az előmunkálatokat ejtse meg s ez ügyben a belügyminiszterhez kérvényt intézzen. A második indítvány tanulmányozás és részletes javaslattétel végett az elöljárósághoz uta- sittatott. Az első indítvány közgazdasági szempontból felette fontos lenne reánk nézve. Nagy sürgés-forgás, dinom-dánom, eszem iszom lenne a választáskor s ennek leginkább a korcsmárosok vennék hasznát. Mindezekről azonban csak azt mondhatjuk, hogy — volt I Az általános titkos községenkénti választói jogra vonatkozó törvény, mely ha talán nem is lesz oly általános, deközségenkénti mindenesetre, elejét fogja venni mindezeknek s a jövő nemzedék csak úgy hírből, régi könyvekből, meséből fogja megismerhetni a hires magyar követválasztásokat, melyekben ha gyakran, szépen is nyilvánult meg a nemzeti virtus . . ., bezzeg sok ember hagyta ott a fogát, juttatta árvaságra családját. Világítsunk! Mi is, a törvényhozás is! (<Z.) Hidat a Szamosra! Egy óriási, Szinérvaralja fejlődésére és gazdasági megizmosodására nagy sulylyal nehezedő mulasztást követelt el a község és vidékének érdekeltsége, mikor az avasi vasút kiépítését kicsinyes okok miatt nem ragadta meg saját előnyére, s összedugott kézzel el tudta nézni, hogy Szinérváralja -ipari és kereskedelmi életét miként teszi tönkre a szatmár—bikszádi vasút. Az Avas forgalma igy Szinérváraljáról Szatmár felé terelődött. Piacunk üres. A szamosontuli rész közelebbi községei adnak még némi forgalmat, de a viszonyok praktikus felhasználása kevés idő múlva ettől is megfoszt bennünket, ha jóelőre nem gondoskodunk az e részről várható forgalom zavartalan lebonyolításáról. Mindnyájunk előtt ismeretes azon sajnálatos körülmény, hogy a Szamoson csak hidason járhatunk át, már t. i. amikor lehet. Mertaszaabban, hogy Pintye az igazságért és a föld népéért küzdő igazi hős vitéz volt. A szolnokdobokamegyei Hollómezőn született nemes szülőktől. A hollómezeiek ezelőtt 200 évvel mind armalis nemesek voltak, mint I. Rákóczy György puskásainak utódai s »hollómezei« előneve is minden valószínűség szerint Pintyének nemesi predikátuma volt. Pintye korán árvaságra jutott s egy szomszédos községben lakott szintén román Rácz nevű család vette gondjaiba, mely család anyai ágon neki hihetőleg rokona volt. Úgy látszik, hogy a család nagyon rosszul bánt Pintyével, mert mikor ifjkort ért el, eltávozott a háztól és a bérez fia lett. Hogy miért meut el a háztól Pintye, annak okát elmondja maga a nóta : Elhagyta a városokat, falukat, Melyek tele vannak bűnnel, S elment a zöld rengetegbe, Hol elvész a gyűlölet. Egyidő múlva aztán megint visszatért nevelő családjához, de már hajdusan felöltözve, puskával és körülövezve pisztolyokkal. Akkor előhivatta- a cselédet, aki még ott lakott, neki ételt szokott adni s felszólította, hogy adja elő azt a tálat, melyből étkezni szokott; Pintye azután megtöltötte azt arany tallérokkal s azzal adta vissza a cselédnek: Ezt a tálat azért töltöm meg aranynyal, mert mig itt laktam, életemben egyszer tiszta volt, mikor ennem kellett belőle, ha többször lett volna kimosva, most én is többször töiteném SZINÉRVÁRALJA mos és a révész szeszélyétől, meg az időjárástól függ az átjárhatás. Téli időben minden percen ki van téve az utas azon kellemetlenségnek, hogy a Szamostól vissza kell térnie, mert vagy a jégzajlás, vagy a jég gyengesége s vizi áteresz hiánya miatt nem juthat át rajta. A forgalmi eszközök tökéletesülése és az úthálózat mind nagyobb mérvben kiépítése, első sorban pedig a szamosontuli rész megtartása elkerülhetetlenné teszi, hogy Szinérváralja és Remetemező közöli a Szamosra állandó hid építtessék. Tény, hogy ez a komp jelenlegi tulajdonosának érdekét látszólag sértené; de a látszólagos hátrány is eltűnik, hameggondoljuk, hogy a hidvámok bizonyos hányadával a veszteség pótolható. Most nem tekintünk a dolog mélyére, csak felhozzuk e fontos kérdési. Elmélkedjünk a dolog felett s alkossunk magunknak egészséges véleményt róla. Gondolkozzunk a kivitel módozatáról és cselekedjünk ! Az e tárgyra vonatkozó vélemények közzétételére lapunkat szívesen felajánljuk, hogy egy egészséges közvélemény kialakítását ezzel is előmozdítsuk és az eszközök s mások legjavainak csoportosításával az ügy kedvező megoldását elősegítsük. Kultur-krajcár. Az elmúlt század elején mindent elkövettek a magyar kultúra fejlesztéséért küzdő elődeink, hogy az irodalomnak a fővárosban országos központot teremtsenek s megalkotva a nagy centralizációt, a magukra hagyott erőket egyesítsék, a kölcsönhatást előmozdítsák és az egyesek érvényesülését megkönnyítsék. A törekvés elérte czélját. Hatalmas központot kaptunk az ország fővárosában, hatalmasabbat, mint a milyent óhajtottunk. Szomorú, de tény, hogy ma már csak egy irodalmi csatamező van: a főváros, ahol az érvényesülés nehézsége miatt ma már nem vállvetett munka folyik, hanem minden egyesnek ádáz harcza valamennyi ellen. A vidék nem számit. Vidéken megjelent könyv, vidéken előadott darab nem irodalmi grádus. Es ha itt-ott sikerült egy vidéki talentumnak figyelmet kelteni, azt jóakarói siettek felhozni a fővárosba, hogy odakint el ne kallódjék. A legtöbben azután a fővárosban kallódnak el, mert itt, ahol ugyanarra a pontra küzdők százai törnek, a győztesek már a dolog természeténél fogva is kevesen lehetnek. Szomorú elgondolni azt is, hogy menynyire ki van szolgáltatva a szellemi táplálék tekintetében a vidék a fővárosnak. Olvasmányt, színdarabot csak innen kap. Előre megszabott, sokszor nemzetietlen divatnak kénytelen hódolni s eleve le kell mondania minden önállóságáról. A főváros irányzatai diktálnak mindenben. Sokszor helyes ez, de sokszor kimondhatatlanul káros, amint azt színházi és irodalmi életünkben nem egyszer volt alkalmunk tapasztalni. Ily esetekben nemzeti szempontból felette kívánatos volna, ha a vidéki nagy városok — ugyszólva — irodalmi és művészeti rostákká változnának át. E szerepet azonban csak úgy tölthetik be, meg aranynyal, de igy csak egyszer töltöm meg. Ezzel eltávozott ismét hazulról. Visszament a rengetegbe s szervezte hadát és legénységét, mely sokszor 250 emberből is állott. E jól szervezett hadával aztán hatalmába kerítette : Szatmár, Szilágy, Szolnokdoboka, Beszterce és Máramaros megyéket, Bukovinát és Moldovát. Ezeken a vidékeken tartózkodott állandóan s itt bojkotálta a hatalmasokat és gazdagokat, úgy magyarokat, mint románokat egyaránt s hogy Pintyének sok kincse volt, a hagyomány arról is tesz tanúságot. Az avasujfalusi bérc választja el Szatmár- megyét Máramarosmegyétől. Itt van a határ a két megye közt. Az avasujfalusi bércen van egy ásványvíz-forrás. Ennek román neve: borcutul tálharilor, a tolvajok borkutja, vagy tolvajos borkút. A monda szerint, mikor Pintye menekülni volt kénytelen, kincsének egy részét itt ásta be a földbe s hogy rá lehessen találni bármikor, kivájatta azt a savanyuviz-forrást, mely azóta mindig a tolvajok borkutja nevet viseli. Hogy mily félelmes s rettegett volt Pintye s hada, legjobban mutatja az, hogy ha egyik vármegyéből a másikba ment át: a vármegyei hatóság előre figyelmeztette a másik megyei vagy városi hatóságot. így Jura György máramarosi szolgabiró figyelmezteti Nagybányát, hogy vigyázzon a város magára, mert Pintye embereivel Nagybánya felé tart. Hasonló figyelmeztetést kapott Nagybánya város a szatmári hatóságoktól is. Pintye nemcsak mint boiganti, hanem mint ha a nemzeti kultúrának számottevő emporiumai lesznek. A küzdőterek megsokszorozását jelentené ez az állapot és orvoslását az eddig fennálló bajoknak. Amily nagy érdekünk volt azelőtt, hogy egy központunk legyen, épp oly kívánatos ma az, hogy minden egyes nagyobb vidéki város kulturális góczponttá alakíttatván át, belevonat- tassék a lüktető, az egészséges irodalmi és művészeti életbe. Az »Országos Irodalmi és Közművelődési Szövetség« régi törekvése ennek a nagy decentralizációnak a keresztülvitele. Már alakulásának rnagvát is jórészben ez a gondolat képezte, melynek szükséges voltát mindenkinek be kell látnia, aki a magyari rodalom és művészi élet legutóbbi fejlődésének korszakán keresztül pillant. A legteljesebb elismeréssel kell fogadnunk — saját jól felfogott érdekünk szerint is — a Szövetség törekvését s annak a kultur krajezár formájában megnyilvánuló első, nagy horderejű gyakorlati jelét. A Szövetség a vidéki színházi igazgatók legnagyobb részével megállapodott arra nézve, hogy az 1 korona 20 filléren felüli jegyek ára 2—2 fillérrel felemeltessék. Az igy befolyó összegből viszont a Szövetség nagyobb összegű pályadijakat tűz ki magyar tárgyú s a vidéki színházak számára írandó darabokra egy-egy vidéki színházi rendező és iró, hírlapíró utazására és egyéb irodalmi, művészeti törekvések támogatására. Mindezen pályadijak felett egy külön bizottság határoz, amely a Szövetség 10 kiváló tagjából, a mozgalomhoz csatlakozott szinügyi választmányok s színigazgatók képviselőiből, valamint a V. H. O. Sz. és a vidéki Hirlapirók Szervezetének bejelentett küldötteiből áll. A terv igen érdekes s megvalósulása a vidéki városok kulturális életében fontos fordulópontot jelent. Elfogadása annál inkább kívánatos, mert a meg sem érezhető áldozattal nagy, nemzeti ügyet támogat közönségünk: a magyar kulturális élet emelését, a tisztult izlés diadalát. Krónika a hétről. — Fővárosi levél. — A karácsonyi ünnepekkel egyidejűleg kemény fagyok is beköszöntőitek. A tél bár megkésve, de még mindig jókor megérkezett, nemcsak nagy hideget, erős fagyot hozván magával, hanem óriási havazások kíséretében robogott be. Az egész ország egy hó alatt áll. A vonatok nehezen közlekednek, sőt több helyütt elakadnak. A fővárosban régen volt akkora havazás, mint a napokban. A hatóság tehetetlen volt e hatalmas vendéggel szemben; a munkások kevésnek bizonyultak a hó eltakarításában, a közlekedés elakadt; villamosok nem járhattak (sztrájk nélkül,) mig végre a katonaság segítségével eltakaríthatták a hó koloszszusokat. Persze vígan korcsolyáznak e sport kedvelői, mert hát elég nagy a fagy és nem kell várniok, mint kétesz- tendeje, vájjon mikor fagy. Az idő válaszolt: »Majd ha fagy!« És csakugyan — nem fagyott. Két haláleset történt még az elmúlt év végén. Két nap választotta el a halálozásokat. ember is Nagybánya vidékén szeretett tartózkodni legjobban s természetesen Nagybányával volt aztán a legtöbb baja, összeütközése is. A szülőföld iránti ragaszkodáson kívül az is köthette Nagybányához, hogy ideálja is idevaló, nagybányai leány volt, akivel igen titkos, vagy talán éppen csak plátói szerelmet folytathatott. Nagyon ritkán, vagy lehet, hogy egyszer sem juthatott ideáljához a városiak éber figyelme miatt s talán azért tanúsított Pintye oly nagy és állandó gyűlöletet a nagybányaiak iránt. Más városokkal : Szatmárral, vagy Máramarosszigettel egyáltalában nem volt összeütközése, ellenben Nagybányával majdnem állandóan összeütközésben állott. Pintye, aki a gazdagok félelme és a szegények öröme volt: bátran járhatott mindenütt és mindenfelé, mert nem kellett tartania attól, hogy valaki felfedezi hollétét. A köznép nemcsak hogy nem félt tőle, hanem rajongásig szerette; a gazdagok pedig még moccanni sem mertek, ha tudták is, hol van. Minden ambícióját abban kereste Pintye, hogy a nagyok igazságtalanságait ostorozza és a szegényeket gyámolitsa. Az akkori közállapotokkal egyáltalában nem volt megelégedve, amint nem volt megelégedve azokkal más sem. A községi bíráknak ebben az időben a közadókat minden évről be kellett szedniök s jan. 1-ig a legközelebbi városi hatóságnak beszolgáltatni, mert ha nem tették, mindjárt újév után megjelent az illető községben. (Vége köv.l