Szinérváralja, 1907 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-10 / 37. szám
Negyedik évfolyam. Szinérváralja, 1907. v Szeptember 10. — 37. szám. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: IST'V^LlST A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Modern szédelgés. Mióta a nagy pénzintézetek a kisebb szövetkezetekkel szemben rideg álláspontra helyezkedtek, utóbbiaknak sorsa igazán siralmassá vált. Ezalatt azonban kevésbbé szenvednek a pénzügynökök, kik kisded manővereiket zavartalanul tovább folytatják. Ha valamelyik szerényebb jövedelmű egyén rászorul kölcsönre, ritkán akad más kibúvója, mint hogy pénzügynökhöz forduljon. A kölcsönkérő áldozat kezdetben alig sejti, minő hínárba kerül ezáltal. Rá lehet mondani, hogy megverte az Isten mind a két kezével, mert szőröstül-bőröstül a pénz- közvetitő karmai közé jut. Hogy a furfangnak minő ezer meg ezer eszközével dolgoznak különösen a budapesti pénzügynökök, azt rövid cikk keretében nem lehet elmondani, már azért sem, mert a raffinéria találékonyságának oly sokféle változatát alkalmazzák, hogy manipulációik egyén szerinti megbirálás alá tartoznék. Igaz, hogy nem minden pénz- ügynökbep van eredetiség és individualizmus; a legtöbb sablon szerint dolgozik, így is eleget jövedelmez ez az > üzlet«; de mégsem annyit, mintha valami eredeti formáját alkalmazza a nyuzásnak. Utóbbinak egyik kedvelt módja az az eljárás, hogy a pénzügynök mindenkinek kezes nélkül ajánl kölcsönt. Hogy az ember megkaphassa a kölcsönt, nem kell egyéb, mint 6—8 korona információ-dijat fizetni. Az információt aztán az illető pénzügynök gondolatolvasás útján süti ki. Az eredmény mindig egyforma, mert az e fajta pénzügynököknek mindenkor rettenetes »pech«-ök van, sohase találkozik náluk hitelképes kölcsönkérő. A meseországban székelő szövetkezet tehát nem szavazhatja meg a kért kölcsönt, amiről az ügynök sajnálattal értesíti hiszékeny ügyfelét. (Van olyan is, aki még ezt se teszi, mert sajnálja a portót.) Az előre lefizetett 6—8 korona információdijat — gondolatolvasása fejében — természetesen megtartja az ügynök. Hagyjuk ezúttal érintetlenül a pénzügynöki szédelgés számtalan más válfaját és nézzük, mennyit szed az ügynök, ha komolyan megszerezni kívánja a kívánt kölcsönösszeget. Az ilyenek közt is van ugyan akárhány, aki felveszi az információs dijat olyanoktól is, kikiől tudja, hogy senkise hitelezne nekik akárcsak egy koronát is. Az igy fizetett információs dijak mindenkor az ügynök zsebébe vándorolnak. A pénzügynök előre kér például 3 korona információ-dijat és kiköti magának, hogy a fél a megszerzett kölcsönből 5, 6, sőt 8°/o közvetítési dijat fizessen neki. A fél a legritkább esetben tudja meg, honnan szerzi az ügynök a pénzt. Többnyire magánuzsorás adja azt s ez esetben még külön jutalék fejében 20—30 koronát levon az összegből. Aki tudja —s ki ne tudná? — hány féle címen és mennyit von még le a pénzt kölcsönző szövetkezet^ vagy magánuzsorás a kézhez fizetendő kölcsönből, az könnyen megállapíthatja ezek után, hogy az uzsorának mily szemérmetlen módját folytatja ez a piócahad, mely a vagyontalan emberek keservesen szerzett koronáin élősködik. A törvényhozás is véget akar vetni ennek a csúnya garázdálkodásnak, de biz még soká fog tartani, mig e szándéknak foganatja lesz. Egyelőre a rendőrségnek volna feladata, hogy szigorúbban őrködnék a szipolyozó banda üzelmeire s biztos zár alá tenné a pénzügynökök közül különösen azokat, kik kizárólag az információs dijakra utaznak. Azután meg a kölcsönkérőknek is több elővigyázatot ajánluuk. Ne menjenek lépre a kecsegtető Ígéreteknek és sohase adjanak többet, mint legfeljebb három koronát információra. Egy koronáért minden tudakozóiroda szívesen ad információt, három koronából jut úgy a kölcsönkérőről, mint kezeseiről is információkat beszerezhetni, a szövetkezet tehát a sajátjából nem veszélyeztet semmit; éppenséggel nem szükséges, hogy a szövetkezetek és a pénzügynökök a megszorult kölcsönkérő csekély pénzéből hízzanak! Ha aztán megszavazzák a kölcsönt és létrejön a kíméletből »üzletinek nevezhető ügylet, úgy a kölcsönadónak még elég alkalma van a nyuzásra. Nem zárhatjuk cikkünket e figyelmeztetés nélkül: »Óvakodjunk a pénzügynököktől!« Erzsébet királyasszony. Szeptember 19. Szomorú évforduló és mig magyar szív dobog majd a földön, gyászos lesz ez a dátum. A kegyeletes, a há'ás magyar nemzet nem fogja felejteni az ő jóságos szelíd, bánatos királynéját; a magyarság mindig megtartja majd emlékezetében a borzalmas végű, a brutális halált halt királyasszonyát, Erzsébetet. Mert Erzsébet királyné volt a mi védőasszonyunk, a mi szent patronánk. Szeretett bennünket igazán, tisztán, szívből, szerette hűséges magyar nemzetét, ahogy csak egy nagy királyné szeretheti nemzetét, mely őt imádattal veszi körül ; szeretett bennünket, mert ösmert minket félreismeretlenül Ösmerte, érezte a mi fájdalmunkat, a mi bánatunkat, a mi keservünket. A mi bánatunk az ő bánata is volt, a mi fájdalmunk az ő fájdalma és a mi gyér örömünk az ő halvány, bágyadt mosolygása. Tudta, érezte,- hogy közöttünk valójában otthon van és ezért szeretett is közöttünk lenni és mindenkor megmutatta, hogy mennyire szivéhez vagyunk nőve, mennyire az övéi vagyunk. Erzsébet királyasszony igazi királynénk volt. A bennünket ért méltatlanság, igazságtalanság, mellőzés fájdalommal töltötte el nemes nagy rendkívül finom szivét. Mert látta, tapasztalta, hogy nem úgy van, mint a hogy kéne lenni és nem az az igazság, mit annak mondanak. A „SZINÉRVÁRALJA“ TARGÁJA. Párisi történetkék. A szőkehaju Delacroit márki egy szép nap azzal a leleplezéssel lepte meg ábrándos szemű fiatal nejét, hogy ő tüzérhadnagy. Be kell vonulnia a fegyvergyakorlatokhoz. A fiatal asz- szonyka nagyon megijedt, de férje addig biztatta, hogy hiszen nem igazi háború, két hét múlva visszajön, mig az asszonyka végre megnyugodott. Rögtön, hozzáfogott férje úti táskájának rendezéséhez, szivére kötötte, hogy ne sokat erőltesse magát, vigyázzon egészségére és Írjon minél gyakrabban. A márki mindezt szentül megígérte, szivére ölelte kis ábrándos szemű feleségét és elutazott. Másnap este a márkiné már egy vidéki postahivatal pecsétjével ellátott levél birtokában volt. Természetes, hogy férjétől volt. Még ha nem is lett volna keze írása, felismerte volna. Ugyanaz a hang, mely végig vonult levelein, miket két év előtt, mikor még jegyese volt kapott tőle. Rögtön válaszolt. Következő nap és minden következő nap újra kapott levelet. És ő valamennyire válaszolt. Negyed napra levelet kapott; ötöd napra és hatod napra is. Egyiket a férjétől, másikat önmagától. Visszaküldték férjéhez intézeti leveleit, azzal a megjegyzéssel a levélboriték háPapján, hogy »címzett ismeretlen.« A szegény asszonyt majd kitörte a láz. Férje talán beteg, talán leesett a lóról és lábát vagy éppen karját törte? Ugyanazokat a karokat, melyekkel oly forrón magához ölelte még csak nekány nap előtt. Ilyeneket gondolt a halálra ijedt márkinő és nyomban útra kelt, hogy megkeresi férjét. Másnap reggel a márkinő a hadügyminiszter előtt állott, kit személyesen ismert. Férje után tudakolódott. A miniszter azt mondta, hogy az egész hadseregben nem ismer Delacroit márki nevű hadnagyot. Mégis, hogy a dologban biztos legyen, magához parancsolta a hadgyakorlaton levő tüzérparancsnokot. Ez sem ismerte Delacroit márki hadnagyot. A menyecskének nem volt jobb dolga, hát indult a férje megkeresésére. Meg is találta egy neuilly-villában, egy operatáncosnő oldalán. A folytatása: »Váljunk el!« * Lord Engwood fiatal ember és olyan, mint valamennyi fiatal ember, ha lord, vagy pedig: mint valamennyi lord, ha fiatal. Nagy lábon élt, elkártyázolt mindent, amit csak elkártyázni lehet, a becsületét is. Londonban nem volt többé maradása, kölcsön kapott nagynehezen nehány száz fontot, s azzal Párisba tette át lakását. Párisban csakhamar bejutott a szalonokba és klubokba, amott udvarolt, itt kártyázott. Egy este veszített 8000 frankot, becsületszóra. A klub szabályai szerint huszonnégy óra alatt kell a becsületbeli adósságokat törleszteni. A mi lordunknak nem volt miből, hiába erőlködött kölcsönhöz jutni. Kizárták a klubból, s ezzel be voltak csukva előtte a szalonok ajtajai is. Legnagyobb kétségbeesés fogta el. Most már zárva előtte Anglia és Francziaország; hova menjen most? Hol udvarolgasson és hol kártyázzon? Mert hogy becsületes munkával is megélhet az ember, mert erre nem tanították. Nem maradt számára más hátra, mint Olaszországban, Monakóban vagy Brüsszelben keresni a szerencséjét. Éppen podgyászát csomagolta, mikor belépett hozzá R. márki, ugyanaz, kinek 8000 frankkal tartozott. A lord elsápadt. — Lord, ön tartozik nekem 8000 frankkal. Kizárták a klubból és szökni kénytelen. Ismerem viszonyait, jelenét, múltját. Tudakozódtam ön felől. A lord még sápadtabb lett. A márki folytatta nyugodt hangon: — Én beviszem önt újra a klubba és a társaságba. Azt fogom mondani, hogy kifizette pontosan a 8000 frankot pénztáramnál, s nekem elmulasztották ezt bejelenteni. A lord bámulva tekintett a márkira, aki hozzátette: — Azonban van egy feltételem! — Mi az? kérdé a lord. Most a márki arca borult el és reszkető hangon mondá: — Elveszi egyetlen leányomatI
