Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-10-09 / 41. szám

TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 20 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos:

P ABIÄU ISTVÁN

A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a ,,Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk.

Október 6. J

Sötét, gyászos betűkkel van feljegyezve nemzetünk történetében ez a dátum. És minél inkább távolodunk 1849. október 6-ától, annál mélyebben vésődik emlékezetünkbe, annál erősebben gyökeredzik szivünkbe és lelkűnkbe.

Mert amig csak magyar él e földön, addig az aradi vértanuk emlékezete el nem homályosulhat szemeink előtt. Amig magyar szív lüktet és dobog a nagy világban, a tizenhárom mártírhalált halt nevét imádságunkba foglaljuk.

Nagyok, csodásán óriások voltak a mi drága vértanúink. Igazi hősök, rettenthetetlen oroszlánok, kik megmutatták, hogy mire képes a magyar kar és kard; kik megösmertették a világgal, megannyi ellenségünkkel, hogy milyen fán terem a magyar bátorság, vitézség, hősiesség; megmutatták, hogy mire képes a lángoló hatalmas hazaszeretet, mire képes a magyar nemzet, ha veszélyeztetve van létérdeke, fennmaradása.

És a világ bámult, rémüldözött a maroknyi, szervezetlen, de tetterős, elszánt, szilárd akaratú, magyar nép csodatetteinek láttán. És elsápadt és megijedt a gyáva és alattomos ellenhad és bár számra nézve jóval túlhaladták kisded seregünket, a csúfos vereséget elkerülendő, idegen segítségért rimánkodtak.

Sok minden máskép történhetett volna, de ne bolygassuk ezeket a pon- tozatokat. A segítséget kapott ellenség nagy áldozatot kívánt és ez a kívánság tizenhárom hős tábornokunk életébe került.

Egy sem rettegte a halált, sőt bátran, nyitott szemmel mentek elébe, mintha harcba indulnának. Egv nemzet óriási jajja, elkeseredett sírása kisérte a

mártírok útját. Nagy volt a fájdalom, nagy a keserűség a keblekben. Az izmok megfeszültek, de tehetetlenül hullottak vissza a kemény, acélerős öklök.

A nemzet magába fojtotta mérhetetlen gyászát, az emberek befelé sírtak, ami sokkal fájdalmasabb állapot volt. A szabadon hulló könnyek állal legalább megkönnyebbült a szív, ám még ez is tiltva volt.

A nemzet nem felejtett az évek folyamán. Esztendőről-esztendőre kegyelettel áldozott a halhatatlan emlékű mártíroknak. Az idők folyamán minden igaz érzésű honfiúba beoltódott az aradi tizenhármak iránti odaadó, végtelen nagy szeretet.

Nem felejtettünk. Még most is sir a lelkünk, még most is sajog a szivünk a gyászos évfordulókor. A gyászt, a gyűlöletet nem lehet onnan kiüldözni, mert mind a kettő sziklaerős bennünk.

A gyászos évforduló alkalmából szálljunk magunkba, minden gondolatunkat, minden érzésünket szenteljük a mi drága mártírjaink emlékezetének; tanuljunk tőlük, mentsünk belőlük bátorságot, ónfeláldozást, önzetlenséget és hazaszeretetei, a mik együttvéve érdemessé tesznek a magyar névre.

Kereskedelem és iparpártolás.

A szegedi Országos iparpártoló kongresz- szuson felolvasta Kellner Antal, az »Agrária« magyar gépforgalmi r. t. vezérigazgatója.

Mostani kormányunk nagynevű kereskedelmi minisztere, Kossuth Ferenc, a budapesti kereskedelmi és iparkamara küldöttségének fogadásánál azt a nagyfontosságu kijelentést tette, hogy hazánk önállóságát, függetlenségét a nemzet gazdagodása által érjük el.

Meg kell szívlelni ezt a kijelentést hazánk minden polgárának, mert az agrárgazdálkodás maga már nem képes a nemzet kulturális feladatában a vagyonosodást fejlesztő' tényező szerepet egymaga magára vállalni.

Tehát: ipart, ipart! És ez a feljajdulás, hogy magyar ipart teremtsünk, kell hogy visszhangra találjon minden hazafinál és igv visszhangra kell, hogy találjon a modern magyar kereskedelemben is.

Hazánknak a nagyipar kiépítéséhez szükséges alapfeltételek majdnem mindannyija megvan adva.

Nem is azon múlik, mintha mintha mi, magyarok, hazánknak nem volnánk épp oly jó fiai, mint mások az ő hazájuknak, azon sem múlik, mintha a magyarban nem volna meg ugyanaz a tehetség és szívós munkaképesség és akarat, mint más nemzetben, de ipar tekintetében úgy a kereskedelemben, mint az általános fogyasztó nagyközönségben, de főleg a kereskedelemben egy régi meggyökeredzelt, meg- szokottságban élünk, t. i. megszoktuk, hogy ipari szükségletünk javarészét a külföld és első sorban Ausztria fedezi és ezen megszokottságban nem is látjuk, észre sem vesszük saját iparunk fáradozását.

Más országoknak nincsen Ausztriája és ha jó magyar hazafiak maradunk is, szükségleteink beszerzésénél mégis meggyökeredzett szokássá vált, tőleg kereskedelmi gyakorlatunkban és üzleti ténykedésünkben Ausztriát belföldnek tekinteni. Téves tehát szomszédjaink azon kifakadása. mintha mi iparpártolási mozgalmainkkal talán az egyéb és élesebb politikai viszonyok folyományát demonstrálnék; nem az osztrák ipar elleni harcot, hanem a magyar iparnak saját hazájában való fellendülését, saját nemzetünkkel való megismertetését célozzák iparpártoló intézményeink.

Ezen feladat mellett azonban az első és legfontosabb kötelesség a magyar kereskedelemre háramlik. A kereskedelem az ipar sokféle ágazatai között nem csupán összetartó elem gyanánt fut össze, hanem a kereskedelem az ipar lulajdonképeni alapja, főéletidege és hatalmas oszlopa is, melyen az ipar nyugszik. A tevékeny agilis kereskedelem ama fontos tényező, a mely iparának racionális gyártási alapot és versenyképes gyártási képességet biztosit.

A modern nagykereskedő igen hathatós módon gyakorolhatja e tekintetben befolyását az ipar sok ágában. A nagykereskedő közvetlen közvetítője az iparcikkek terjesztésének. Az árukat ő viszi át a közép és kiskereskedelembe és igy a fogyasztó kezébe; fel kell tehát hívnunk a fogyasztói! figyelmét esetről-eselre a magyar ipartermékek megfelelő pártolására; az eddig ez irányban elért eredmény igazolja ennek tértA „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA.

Későn jött szerelem.

Irta: Gergely Miklós.

— Mindig igy fogsz szeretni ? Kérdé Thassy Ilon Béldy Zoltántól, ki forró ölelések közt csóközönnel borította el a leány arczát.

— Mindig, örökké még azon túl is — felelte a férfi.

— Mondd igaz lelkedre, Zoltán esküdj meg, szeretsz-e őszintén, igazán?

— Bohó lélek, hogy is jut eszedbe ilyet kérdezni ?

— Esküdj meg, Zoltán.

— Hiszen százszor, ezerszer elmondottam már ezt, meg is esküdtem a szabad ég alatt, hogy kívüled e földön senkit sem fogok szeretni.

— Még akkor is, ha szegény lennék ? kérdé hirtelen Ilon.

Zoltán meghökkent, ölelő karjai lassan leoldódnak Ilon nyakáról. A leány elsápad, könnyek tolulnak szemébe.

— Nos, miért habozol a felelettel? — kérdé félénken, fuldoklóan.

— Még ha oly szegény lennél, mint a templom egere, akkor is te lennél a feleségem, senki más.

Thassy Imre nagybirtokos volt a szécsényi ! halárban, úri módban élt ott leányával, Ilonával.

Béldy Zoltán egy szomszédos birtokos fia nyerte meg a leány tetszését. A városban nevelkedett fiatal ember szerelmi ömledezéseivel és »Ilonhoz« czimzett versekkel s töméntelen szerelmes levelekkel hódította meg a fiatal leány szivét. Ilon imádta Zoltánt.

Egyszer csak nagy csapás érte Thassy Imrét. Egy barátja érdekében kezességet vállalt és barátja visszaélt e jósággal. Pénzzé tette mindenét és eltűnt a vidékről. A jólelkü Thassy- nak kellett a rengeteg összeget megfizetni Megterhelték a szécsényi birtokot sok sok ezer forinttal s még Thassy örült, hogy kapott reá annyi kölcsönt, melylyel barátja adósságát kifizethette.

— Jó termés lesz az idén, — mondotta szomorkodó leányának — majd letörlesztjük egy részét annak árából.

Nem igy történt. Egy szép verőfényes nap után nagy zivatar keletkezett a Thassy egész vetését elverte a jég.

—■ Tönkre vagyunk téve, — mondá csüggedten leányának Thassy, mikor a zivatar után hazajött a földről.

Már az első részletet sem tudta megfizetni. Uj terminust kapott, utolsót. Ha két hét alatt nem fizet, elárverezik a birtokot. És Thassy

nem tudott fizetni, kétségbeesetten panaszolta Ilonnak, hogy immáron ők nem urai a Széchenyi birtoknak, dobra kerül pár nap alatt, legfeljebb ha egy pár ezer forint marad nekik belőle.

— Most már az a kérdés, édes leányom — folytatta Thassy, — kellesz e igy szegényesen Zoltánnak. Kérdezd meg tőle, ha igazán szeret, nem fog cserben hagyni.

Ilon sírva fakadt és rettegve, szomorúan indul a szokott találkára, virágos kertjük kis paradicsomába.

Zoltán pedig csak szorosabban öleli Ilont és édesen, boldogitóan súgja ismételten fülébe.

— Még ha oly szegény lennél, mint a templom egere, akkor is te lennél az én kis feleségem, senki más.

És Ilon boldogságtól telten vitte az örömhírt atyjának.

Pedig Zoltán hazudott. Levél érkezett kora reggel a házba Béldy Zoltántól. Rövid, alig néhány sornyi levél, csak éppen az volt benne írva, hogy a losonczi telekkönyv mást Tegél, mint a mit neki Thassy ur mondóit, Szegény leányt ő nem vehet feleségül.

A szécsényi Thassy féle birtokon megütötték a dobot. Messze vidékről jöttek az árverelők. Egy erdélyi birtokos, Pálócz Dani lelt az uj tulajdonos. Elszéledt a sok kiváncsi nép, el a hivatalos emberek.