Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-10 / 15. szám
Előfizetési árak: Egész évre 6 koronái Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilltér soi&mit+nt 20 fillér. MEGJELENIK MIND E N K E DDE N. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: IST "V -A. BT A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinéruáralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Gazdasági önállóság. Érezzük nap-nap után a rettentő drágaságot, mely minden vonalon és egyre fokozottabb mértékben felüli fejét. És hasztalan jajveszékelünk. nem tudunk segíteni magunkon, nem tudunk védekezni ez ellen a csapás ellen. Iparunk pang, gazdasági viszonyaink elszomorítóak, ki vagyunk szolgáltatva az idegen, főleg Ausztria kénye-kedvének, szeszélyeinek. A mesterségesen nagyra nevelt, erős alapokra és széles üzemekre fektetett osztrák ipar immár Magyarország legrejtettebb kis falujába is befészkelte magát. szárnyát szegve zsenge iparunknak. Igaz ugyan, hogy a legeslegutóbbi napokban egy nagyarányú és széles alapú mozgalom indult társadalmi utón, mely hivatva van a magyar iparnak minden irányban érvényt szerezni, a honi ipar térhódítását előmozdítani, a hazai ipar pártolásának nemes iigvét felszínen tartani, szóval erős hadjáratot indítani az immár elviselhetetlen idegen inváziónak. Talán most az egyszer nagyobb sikere lesz ezen hatalmas akciónak, mint annak előtte, mert e mozgalom élén a legelőkelőbb urinők állanak, tehát éppen azok, kik a múltban oly csökönyösen és nemtörődömséggel haladtak el a nemzeti ipar mellett Valóban elrémitő állapot, ha meggondoljuk, hogy csaknem öüO millió értéket tesz ki az az összeg, amit Ausztriának behozott ipartemékeiért évenkint fizetünk. Horribilis szám ez. Mily vagyoni erőforrástól fosztja meg a nemzetet! 600 millió vonatik el mesterségesen kisiparosainktól! Csoda-e, ha ily körülmények közölt kisiparosaink egymásután vesztik el lábuk alól a talajt? Ily viszonyoknak kell, fájdalom, lenni hazánkban, az áldott közös vámterület mellett. És sajnos, ily áldatlan állapotok is lesznek, mig ki nem vívjuk a gazdasági függetlenségünket. Ugyan mi lesz Ausztriából, ha mi visszanyerjük gazdasági munkálkodásunk önrendelkezési jogát: az önálló vámterületei?/ A nemzetállamban szakadatlan gazdasági életfolyamat megyen végbe. Ennek az életfolyamatnak természetszerűleg magában a nemzettestben kell végbemenni. A nemzetállam élete idegen testben nem mehet végbe. Az ilyen állam nyersterményeit önönmagának kell feldolgoznia s felhasználnia és csakis a felesleges anyagot juttathatja idegen államnak. Ezzel szemben sokan azzal érvelnek, hogy Magyarországnak szüksége van Ausztriára, mert nyers terményeit képtelen önmaga elfogyasztani és másutt azokat nem tudja jobban értékesíteni, mint éppen Ausztriában. Bárgyú okoskodás az, hogy Magyar- ország most is. nrm azelőtt, oly kizárólag őstermelésből élő mezőgazdasági ország. mely a külföld, legelső sorban pedig Ausztria piacza nélkül meg nem élhet. Így csak az beszél, ki szemét bekötve, szemléli a nemzet közgazdasági életében végbemenő jelenségeket, avagy így beszél az, ki fülét homokba dugva, ügyeli a nemzet küzdelmes hullámveréseinek hangját. Gondo'kozzunk csak egyszerű, de tiszta paraszt észszel! Mi az első eredmény, ha az önálló vámterület beáll? Tagadhatatlanul az, hogy a nemzet minél szélesebb rétegének ipari kereslete gyarapodni fog Többen fogják adni magukat — ipari pályára. Erős kisiparos és munkásosztály fog kifejlődni. Mi következik ebből? Nem más, mint az, hogy iparunk erősbödésével nem lesz szükségünk mezőgazdasági ter- melvényeinknek külföldre való kivitelére és ott leendő értékesítésére. Hisz a statisztika bizonyítja, hogy mezőgazdasági termékekben ma is alig termelünk többet, mint a mennyit éppen elfogyasztunk. Az a többlet pedig, melyet tényleg külföldre, különösen pedig Ausztriába szállitunk, — az önálló vámterület felállításával itt belföldön, a nemzet testében és testén fog elhelyezést találni. Miért? Mert az ipar megerősödése csak erős és uj fogyasztókat fog teremni annak a többletnek, melyről most szó van. A mai iparos, munkás, vagy napszámos ma nem áll oly viszonyok között, hogy megfelelő mennyiségű lisztre, húsra, zsírra, borra s több efféle mezőgazdasági termékre elegendő pénze legyen. Ma alig keres annyit, amennyiért egyszeri jóllakásra elegendő burgonyát vásárolhatna. Ha az ipar megerősödik, az iparos több munkájával több pénzt fog keresni, a mikor keresetének javarészét bizonyosan lisztre, húsra, slb.-re fogja költeni s többet fog fogyasztani, mint ma, mikor az ország számos részén liszt helyett kukoricamáiéból él Nem tulzunk, mikor azt mondjuk, hogy ma mintegy öt millió magyar ember nem ismeri a búza kenyeret. Pedig az önálló vámterület ezt az öt millió magyar embert hasznos munkához juttatná, a kivándoroltakat haza vezérelné s kenyérkereső, dolgos milliók se- ! gitenének nyers terményeinket feldolgozni és fogyasztani is. ^ tri ^70 // 2^ Szinérváralja, 190(1 Április 10. — 15. szám. Harmadik évf TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. „A SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. A Pó mentén. (Epizód az olasz hadjáratból) Mennyivel kitartóbb, vitézebb ez a fránya talián, mini a te büszke magyarod, camcrád. Évtizedek óta nem tudjuk elvenni tőle. amije talán soha sem is volt eddig meg, a szabadsagát. Küzd, lappang, hol itt, hol ott üti föl a fejét, mint a parázs. Éget, perzsel, gyilkol, s aztán nyomtalanul eltűnik. Minő szívós, edzett nép! S a te nemzeted ? Leverték. Kihallgatott. A megszólított férfi lomhán fordult a csipkedőző felé, í arca szinte vérvörös volt, a máglya tüzétől, a fejébe szálló vértől. Hatalmas termetén csak úgy feszült a fényes császári ruha, mig félrevágott csákója nem takará el teljesen a homlo- | kán végighúzódó sebhelyet. A romlásba akarsz kergetni Henrik? Megteheted. Dévajkodásod egyszer komolyan vehetem. S akkor szegény hazánknak két bii fijával ismét kevesebbje tenne. Erdélyi szász vagy te, j Tiszamenti magyar én, s mégis Branyistkónál j kaptunk mindketten sebet. A kezemből kieseit trikolort te viiled löl a csúcsra. Hány golyóért? Három. Derék fiú vagy. De a tréfából elég legyen. A szőke szász hadnagy szeretettel szorította meg pajtása kezét s aztán kelet felé fordultak, mindketten könnyet morzsolva, szét arcukon, ott lent a Pó partján, a sötét éjszakában, osztrák tábori tüzek mellett. Miért könnyezett a két férfi, ki tudná megmondani ? * '-1 * Megszólalt a riadó, a fáradt legénység durcásan kapkodja magára levetett ruháit. Alig tíz perc múlva csatakészen várja a huszár század a további parancsot. S az nem is késik soká. Némán veszi át Eördögh kapitány, átfutja s oda nyújtja hadnagyának. Olvasd el Henrik, én nem értem tökéletesen a német nyelvet. A hadnagy átnézi, forgatja ujj a i közölt s j gyűrötten adja vissza. Bolond dolog ez kapitányom. Egy huszár- századdal kell megosíromolnunk egy hegyi sas- lészket. melyet két ágyú s 200 olasz véd. A százados összeránczolja homlokát, s fáj- | dalmasan nézi a kezeiben levő írást. Értem! Értem. Terhére vagyunk a gene- j ralisnak. Talán hangosan mondtuk valahol, hogy ! magyarok volnánk. Úgy, hát a halálba küld ; Csak ezt a 100 békési fiút sajnálom. De hűt magyarok az Istenadták, halál a sorsuk. Előre. — Te Henrik, szólítja meg útközben barátját Eördögh, sokszor gondoltam már arra, hogy férfiasabb dolog volna golyót röpilni szivünkbe, mint itt e nyomoruknak segilni egy szahadságszerctő nemzet elliprásában. — Mit mondtál az este? Hisz akkor kél hű fiával kevesebbje lenne szegény, elárvult hazánknak. — Az Isten áldjon meg. Igazad van. Az Ecs völgye mindig szükebb, a környező sziklák mindig magasabbak s a hullámok mindig tajtékzóbbak lellek, szótlanul lépdelt az egész század, csak a lovak nyerilése töri meg a csendet. Talán azok is jobban szerettek volna a Tisza partján lenni. Délre járt már az idő, midőn egy nyomorúságos faluhoz érlek, mely ma különösen hangos volt Egy osztrák ezred tanyázott benne, ki a Pó mellé jött segítségére a nagyon szorongatott főhadteslnek. A huszárok a falu mellett telepedtek le déli pihenőre, ügyet sem vetve a körültök nyüzsgő szedett-vetett népségre. Erős kalapácsütések zaja véré fel a nyugvókat. Kíváncsian, némileg bosszúsan sereglettek a tákolandó alkotmány köré. Ismerték már látásból jól Kaloda volt biz az, katona kaloda. Osztrák találmány. A magyar fiuk undorral fordultak el tőle, lovaikhoz mentek, lassan nyergeim kezdve. A százados már épen indulót akart vezényelni, midőn éktelen szitkok között megjelent egy csapat röhögő katona, maguk után vonszolva egy elbágyadt, vérző nyomorult alakot. Odagyült az egész ezred, előre jót mulatva a történeudők felett. Megjelent a pocakos morva ezredes is maga elé hozatá az elítéltet. — Megmentheted életed kutya, ha kivallod, hova tetted azt a nagy darabot. A császár katonája még ilyen rebelis jelvényt hord magánál. Hol van ? Hova rejtetted. A fél holt ember büszkén emelkedett fel, zubbonya alá kapott s egy kis piros-fehér-zöld zászlódarabot húzott elő, melyet ajkaihoz emelt, s aztán összerogyott. Mint sakálok a halott oroszlánra, úgy rohantak a körülállók az elesett férfire. Száz kard merült testébe, száz szurony járta át oldalát hangos röhögés közt.
