Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-18 / 38. szám
Szinérváralja, 1906. Szeptember 18. — 38. szám. Harmadik évfolyam. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyiltlér soronkint 20 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: FÁBIÁN 1ST ‘V^L. ÜST A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Vidéki iparvállalatok*) Az egész országban mindenfelé alakulnak az egyesületek, a melyeknek hivatása meggátolni az idegen, külföldi ipartermékeknek beözönlését s ezáltal megvédeni a hazai ipart, előmozdítani annak fejlődését. A^ mag} ar ipar védelme az egyik legszebb sikere annak az erős nemzeti fellendülésnek, a mely a lefolyt nemzeti küzdelemnek következményeként állott be s nézetem szerint a fellendülésnek ez a szülötte lesz a legtartósabb és legtöbb haszonthajtó a nemzetre. Igaz ugyan, hogy a magyar nemzet inkább földmivelő, állattenyésztő ország, a melynek éppen az ipar céljaira szánt nyers termények előállítása a feladata; igaz az is, hogy a munka s életfentartás megosztó elvénél fogva idealistikus szempontból az volna helyes, ha a nyers terményeinket egy iparos nemzetnek átszolgáltatva, a saját jövedelmeink biztosítására azoknak életét és jólétét is biztosítsuk ; miután azonban a mai gazdasági s ipari viszonyok mellett, ennek a két üzleti ágnak szétválasztása többé nem lehetséges; leghelyesebb az, ha arra törekszünk, hogy nyers terményeink itt az országban válljanak ipari termékké, hogy oly ipari produktumokat szolgáltassunk, a melyek nemcsak saját szükségleteinket elégítik ki, de más országokban is könnyű szerrel értékesíthetők legyenek. A mezőgazdaságnak ma már az iparral karöltve kell járni. A mezőgazdának iparosnak is kell lennie. Ez alatt azonban nem azt értem, hogy minden gazda — természetesen nagygazda, önállóan igyekezzék nyers terményeit ipari termékké feldolgozni, hanem *) Ajánljuk vidéki laplársaink figyelmébe. Szerk. Egy szó. — Irta: Benedek László. — Karom Irén vállán nyugodott, ő meg göndör fejecskéjét hajtotta kehiemre. Sötét éjjel volt, egyetlen csillag sem lálszolt; a hold is, — mintha csak nekünk, szerelmeseknek lett volna segítségünkre — elbújt a felhők mögé. Magától értetődik, ennek mi módfelett örvendtünk, mert a sötétségből két lépésre sem lehetett látni. — Maga merész leány, Irén! — szóltam s szavaimat alig érezhető csókkal kisértem. — Lóránt, magáért mindent megtudok lenni. Ki jöttem éjnek idején erre a most oly elhagyod tájra, csakhogy lássam magát. Ha ezt a mama meg a francia megtudná! Irén valami gazdag tőzsér leánya volt s én voltam az a szerencsés fickó, kibe. beleszeretett. Gyönyörű kétemeletes villájuk volt a városon túl, egészen künn a ligetben. Az anyja született lipótvárosi asszony, — és a francia nevelőnő úgy vigyáztak rá, mint valami hercegkisasszonyra. Nappal sohasem beszélhettem vele, úgy, hogy kénytelenek voltunk éjszaka összejönni. Hosszas rábeszélésnek engedve jött el csak Irén ; ügyesen kilopódzolt a villából s egyenesen odajött hozzám. A bokrok eltakartak, senki sem láthatott benünket. Irén megrezzent. A nyári éj dacára fázéigenis azt, hogy a nagyobb birtokok iu- lajdonosai, bérlői álljanak vidékenként csoportokba s igyekezzenek oly iparvál- \ lalatokat létesíteni, a melyek azon vidék nyers terményeinek ipari feldolgozására legelőnyösebbek. így, azután elérhetik azt, hogy nyersterményeik eladása miatt aggódniok nem ' kell, mert azoknak szakszerű, helyes feldolgozásával, — tetemesebb jövedelem mellett — mint feldolgozott ipari termékeken, könnyebben túladhatnak. A gazdáknak kell első sorban tehát arra törekedniük, hogy iparvállalatok létesítése által nyers terményeik feldolgozásával az ipart előmozdítsák s bár első | pillanatra kissé szokatlannak is látszik, de alaposabb megfontolás után ezt a leghelyesebb megoldásnak fogják találni arra, hogy a nyerstermények ára kellő, méltányos maradjon, hogy nagy hullámzásnak kitéve ne legyen. Mert az kétségtelen, hogy ha a gazdák magok vállalkoznak nyersterményeik ipari feldolgozására, szemök elől téveszteni nem fogják, hogy azok mentői jobb, versenyképesebb kidolgozásban kerüljenek a piacra, hogy igy azok minél nagyobb keresletnek örvendjenek. így azután elérhetjük azt, hogy az ipar védelme egybe kapcsolódik magával a magyar ipar megteremtésével s elérhetjük azt is, hogy a magyar ipar fejlesztése külön védőkre szorulni nem fog, mert ezáltal az iparosok és védők egy személyben egyesülnek, (dr.) Birkózás a sorssal. Az élet útvesztőin tévelygő gyenge ember egyedül megbízható vezetője a tapasztalat. Nemcsak a maga, hanem a mások tapasztalata is, melyet a saját hasznára fordítani az eszesség követelménye. Az élet, mely egyfelől úgy a gazdagokra, mint a szegényekre vaskézzel rój ja azt a kötekonyan húzta össze felső kabátját s közelebb simult hozzám. — Ha elképzelem, hogy úgy vasárnapon mennyien sétálnak ill a ligetben, ugyanezen a helyen, s most rajtunk kívül egy lélek se jár erre. — Remélem nem fél. — Nem. Ha önt magam mellett érzem, nem félek semmitől. — Gyönyörű az éj . . . — Gyönyörű . . . ismételte a leány. — Olyan fenséges ez a csend a természet pihen, minden alszik . . . Olyan édes valami ilyenkor az ábrándozás. Az ember átadja magát gondolatainak, a szive érzéseinek. Én csodálkozva hallgattam Irént; igy még sohasem beszélt. Nem gondoltam hogy ennyire ideális leány is van még. Hisz ez valóságos csoda, ennek fogalma sincs még semmiről. Ez a leány angyali ártatlan teremtés, olyannyira tiszta, hogy nem ismeri még hallásból sem a bűnt. Azt a sok piszkot és szennvt, mely mindenhol környékez bennünket. Mert ha ismerné, nem tudna igy beszélni. Az ártatlanságot ilyen módon nem lehet tettetni. — Fenséges, — rebegte félhalkan, csukott szemekkel a leány. A bokrok közt zörej hallattszolt. Abban a pillanatban egy rongyos alak ugrott elénk fenyegető mozdulattal. Irén öszlönlességet, hogy minden ténykedésüket a lehető legnagyobb körültekintéssel végezzék, másfelől bőségesen szolgál tapasztolatokkal, irányadásul arra, mi utat kell választanunk. Csak érteni kell helyesen megfigyelni a közöttünk történő eseményeket s gyorsan kell tudni megragadni a munkához majdnem mindig kínálkozó alkalmat. A temérdek bajnak, a sok szerencsétlenségnek rendesen az az oka, hogy kevesen tudnak a sorsadta vagy önmaguk okozta változott viszonyokkal számolni és a veszély pillanatában' gyáván eldobják a fegyvert, melyet a munka minden épkézláb embernek ad. A sorssal való lekvittelés legegyszerűbb, de egyúttal leggyávább módja: az öngyilkosság. Igaz, hogy nem mindenki vetemedik azonnal rá, amint őt a sors rémharagosan megtépázza. Előbb még megpróbál alkudni a becsületességgel: sikkaszt, csat vagy egyébként kerülgeti a büntetőtörvényt. Amikor aztán már szorul a kapca s menekvés nincs más, vagy a mindent, csak a becsülelet nem kiegyenlítő golyóhoz folyamodik, vagy rászánja magát egy kis amerikai útra. Az élettapasztalatok gazdag tárháza közelebb oly esettel gyarapodott, mely megmutatja, hogy a napjainkban divó léha társadalmi felfogások dacára is sikeresen meg lehet birkózni a mostoha sorssal. Az eset annál tanulságosabb, mert hősünk a maga könnyelműsége következtében jutott gazdag jóllétből koldusbotra. Igen régi porosz főnemesi család sarja, aki pályáját egy lovasezredben kezdte, elegáns hadnagy volt és úszott a pénzben. A csillogó egyenruha, egészségtől duzzadó fiatalsága, a nagyúri társaság, melyben mozgott s bizonyára nem utoljára a fiatalsággal járó meggondolatlanság, — mind, mind hozzájárult ahhoz, hogy a nem maga kereste pénzt meg ne becsülje. Tékozolta tehát — persze addig, amig volt. Mert bármennyi volt, végre mégis elfogyott, majd meg bedugultak a hitelezői források is. Ki ne ösmerné az ehhez hasonló történeteket, melyeknek végére már alig vagyunk kiváncsiak. Golyó vagy Amerika? A hitelezőkön és rokonokon kívül ki törődik vele ? Idehaza a szépen indult, reményteljes ifjú élet befejezettnek tekintetik, az erkölcsi halál fölött elfeledjük a trágédia végét. De lám, ki hitte volna, hogy van még egy harmadik megoldás is ? Annyira hozzászoktunk a tékozló itjak gyáva megfutamodásához, hogy nem is gondolunk az egyedül helyes megoldásra, melyet nemcsak a könnyelmű ficsurak és kényelemből kihánytorgatott világfiak, hanem mindazok okulására is megmutatott a későn ugyan szerüleg is hozzám húzódott. A férfi egy lépésnyire állott tőlem, úgy, hogy, az éj dacára is egy pillantás alatt fogalmat alkothattam arról, hogy kivel állok szemközt, ügy nézett ki, ahogy a festők szokták festeni azt az igazi tipikus, a züllés legalacsonyabb fokán álló, emberiességből kivetkőzött egyént. Ez meg annál is ijesztőbb, valóságos szörnyalak volt. Kiálló nagy szemei vadul forogtak, mint valami vadállatéi. Hosszú, bozontos haja szemébe lógott. Ruhája rongyos, lábán cipő sem volt. — Mit akar? — kérdeztem tőle. Durva nevetése volt az első hang, melyet hallatott. — Ezt a leányt akarom. Azt hittem, valami elmeháborodotlal van dolgom, akit legjobb szép csendben kikerülni. Felállottam. Irén remegve kapaszkodott karomba menésre készen. A csavargó utunkat állta s , egyenes hozzám beszélt. — Egy tapodtat se innen, mig ezt a leányt meg nem kaptam. Aztán elviheti a fenébe a szeretőjét. A vér a fejembe szállt. Ez a férfi nem őrült, hanem gonosztevő állat, aki most se nem lát, se nem hall . . . — Menjünk — súgta a gyenge szivü leányka fogvacogva. S a hirtelen csendben mintha hallani véltem volna szivecskéje dobogását.
