Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-07-03 / 27. szám

Előfizetési árak: E^ész évro^6f’lí5'Fontrs*^él évre 3 korona. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény

Negyedévre 1 korona 50 filíéÉ* «Üf^yes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőid y ill lér sorohkini ‘20 fillér. -j- ^ ,-p ségéhez Szinérváraljára küldendők.

MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk.

Élelmiszer hamisítás.

Tengerentúlról érkezik hir arról az óriási botrányról, mely az amerikai hus- trust üzelmeinek leleplezése nyomán kelt. De azért, hogy a legfontosabb élelmiszeren elkövetett nagyszabású hamisítások színhelye Amerika, még nem következtetés, hogy mi már beérhessük megbotránkozásunk nyilvánításával egyébként pedig nyugodtan szemléljük a mi élelmiszerkereskedelmünk fölényes viszonyait. Az amerikai élelmiszer-botrány

— mert a husbolránvnyal kapcsolatosan egyéb élelmiszerek hamisítása is kiderült

— ellenkezőleg azt bizonyítja, hogy olt végre is erélyesebben kezdenek az élelmiszer árusilók körmére nézni és minthogy ott a kínos ügy immár a felzudult közvélemény itélőszéke elé került, nem lehel az iránt kétség, hogy mihamarább olyan törvényhozási és hatósági intézkedések fognak életbe lépni, melyek a táplálkozásra szolgáló szerek hamisításának elejéi fogják venni.

Nálunk az ilyen mozgalomnak még semmi jelét nem látni Pedig hogy volna rá ok, azt tudjuk jól és érezzük is, elsősorban a gyomrunkban, majd meg egész testi szervezetünkben. Igaz ugyan, hogy nem minden élelmiszerhamisitás kártékony hatású, mert számos olyan hamisítás történik, mely az eredeti, eladásra szánt árunak csak csekélyebb értékű, de nem ártalmas anyagokkal való összekeveréséből, de azért nem ritka a hamisításnak az a neme sem, mely az élelmiszerek egészséget rontó vegyi koty valékok- kal való pótlásával egyenesen testi szervezetünk épsége ellen tör. Ha már magában véve bizonyára büntetendő cselekmény a vagyon ellen elkövetett az a merénylet, hogy drágán jutunk elrontott élelmiszerhez, mennyivel inkább kellene a törvény teljes szigorával eljárni azok ellen, kik nyerészkedési vágytól serkentve nem átalkodnak legdrágább kincsünk egészségünk rovására folytatni lelketlen üzelmeiket.

Ne feledjük, hogy az egyesek egészsége nem kizárólag a maguk java, hanem hogy magának az államnak is érdeke, hogy polgárai és azok hozzátartozói ép egészségben munkálkodhassanak és ko- rántse kicsinyeljük azt a hatást, melyet a jó táplálkozás, a megelégedettség az első, legelemibb feltétele, a lakosságra gyakorol. S ki nej tudná ma már azt, hogy sokkal fontosabb a táplálkozás mi- nemüsége, mint mennyisége? Ép ezért nagyobb figyelmet kell fordítani arra, hogy mindenki, még a legutolsó napszámos is, hamisítatlan élelmiszerhez juthasson, mint arra, hogy napi étkezési adaga mekkora.

Ez a tétel nagvon fontos igazságot

o. o o

rejt magában. Tudjuk ugyanis, hogy a létért való küzdelem ina túlságosan kemény. Az általános drágaság mellett sem bocsátható meg ugyan, de érthető, hogy egyes élelmiszerkcreskedők, szorítva az életfentartási ösztöntől és a nagy versenytől, oly áron adnak el sok czikket, a mely áron maguk sem juthatnak hozzájuk. A konkurrenczia hevében szinte bele lesznek kergetve a hamisításokba. Eleinte csak azon kezdik a hamisítást, hogy ártalmatlan anyagokkal pótolják a valódi élelmi czikkeket, később nem riadnak már vissza más hamisításoktól sem. Amerikában is csak a rendkívül kiélesi- tett verseny adta meg az első impulzust

a hamisításokra, a melyeket csak később hatványozott a legkíméletlenebb arányokra a gazdagodási vágy, elannyira, hogy végre is elszakadt a túlfeszített húr.

Nálunk — és csak ez a mi élelmezési viszonyaink fölénye — ennyire még nem merészkednek az élelmiszerhamisi- tók. Ez a látszólagos előnyünk azonban csak az élelmiszerkufárok előnye, mert ezzel távoltartják maguktól a világra szóló botrányt, amint hogy nem valószínű, hogy nálunk a közvélemény olv intenzive fog ellenök fellépni, mint az most Amerikában történik.

Mindazáltal erélyesen kell követelnünk, hogy immár nálunk is behatóbban foglalkozzanak az élelmiszerhamisitások megakadályozásával és ne riadjanak vissza még a legdrákóiabb rendszabályoktól sem, mellyel e csúnya üzelmeknek véget lehet vetni.

Egy jutalomról.

Lapunk mull számában közöltük a kép- viselőleslülel gyűléséről kapott tudósítást. Sztán- esek János, -nvug. kir. Ítélőtáblái bíró képviselőtestületi tag ur tudósításunkra azt a megjegyzést tette, hogy a 20 korona nem egyszersminden- korra és nem segély képen, de havonkénti fize- tésjavitás címén lett megszavazva. A jegyzőkönyvet e tekintetből nem volt alkalmunk megkentem, azért jónak láttuk a felvilágosítást iíl megemlíteni. A segéd jegyzőségre vonatkozólag különben a következő felehhezés-féle kéziratot vettük.

Tekintés Községi Elöljáróság !

A község képviselőtestületének f. évi junius hó 23-án tartott közgyűlésében hozott azon határozata ellen, melylyel Hirsch Manó segédjegyző fizetésemelés iránt beadott kérvényét elutasította, felebbezést adok be.

Mielőtt felebbezésem indokait előterjeszteném, legyen szabad a fent említett és a községi

A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA.

Egy derék német.

Kérdem, van-e nemzet, mely ne dicsekedhetnék nagynevű férfiakkal V Alig. Még a leg- barbárabb nemzetek is folyton a nagy ősök nevét pengetik. Az elkorcsult nemzetek legfőbb kincse, hogy egykor nekik is voltak nagy .férfiúik.

A németek közt nagy volt Hűtlen Pirik, aki talán csak azért nem lelt még nagyobb, mert a reformáció idejében élte férfikorát.

Hutten Ulrik született 1-188 ban. Atyja szerzetest akart belőle nevelni, de más volt megírva a fiúról a ruindenl-tudás könyvében. A fiú láng- lelkit költő lett.

I. Miksa császár maga több kitüntetésben részesité s folyton inlé, hogy ne fanatizálja a népet. Nem is telte, de nem is akarta.

Életéből kikapunk egy órát, azt írjuk le s azután Ítéljenek róla a tisztelt olvasók.

Egy alkalommal, 1516-ik év egyik szép júliusi reggelén, Yiterbóban narancsfák árnyékában egy kisszerű vendéglő előtt öt francia hetyélkedelt díszes lovagi öltözetben, büszkén csörtetve kardjaikat és pengetve a nagy taréja, ősökről maradt ezüslsarkantyut. Kupáikban babzott a sör. Kölcsönösen beszélgették el egymásnak hadi lényeiket, tudományos ismereteiket, szerencséjüket a szerelemben s mindezt oly zajosan, oly kíméletlenül, hogy a hozzájuk közel ülő vendég, ki lassan idogált egy kupából, már-már alig bírta leküzdeni ellenszenvét.

E vendég még ifjú ember volt, közép de sugár termettel, barnás, némileg fájdalmas arccal, éles, szúró szemekkel.

A franciák egvügvüségnek tartották az el- zárkózottságát; nem vették észre ajkán a lenéző gunymosolyt, melyet a francziák hencegése csalt oda. Az öt ur végre is jogosultnak érezte magát, nemcsak megszólítani, de sőt élctáblának is használni a szelíd idegent.

Hallja csak — szólitá őt meg egyikük, — ön talán idegen itt ?

— Magamnak nem — viszonzá ez élesen.

— Ugv látszik ön nem Olaszországé.

— Épp oly kevéssé, mint Olaszország az önöké.

— Ön mulattat bennünket — jegyzé meg a francia gunvosan. Szabad tudnom, mit miivel ön itt?

— Unatkozom és azután nyílvesszőket szoktam csinálni, melyeket mngam lövöldözök el.

Ej. ej ! A fődolog, hogy találjon is.

— Találni jobban tudok, mint egynémely kétes hirü ősrégi nemes, kik itt barangolnak e földön.

— Remélem, ez nem vonatkozik reánk, mondá a francia. Mi valódi nemesek vagyunk.

! Nemde ön is ős család sarja?

— Családom legalább is oly régi, mint a vén asszonyok kíváncsisága.

— És miféle hires nevet visel ?

— Nemo-nak (annyit lesz, mint »senki«) nevezem magam.

— Nemo ur, e nevet sohasem hallottam.

— Mivel sohasem járt iskolába.

A fiatalabb franciák egyike valamit súgott a beszélő fülébe,

— Ön téved - szólt most az idegenhez, — ön »Senki«, tehát semmi.

— Ezt nem mondta volna, ha ki nem segíti pajtása, de az éle rossz, nem vágom vissza. Ha Krisztus urunk, lova rúg meg, már csupa tiszteletből sem vágom vissza.

— Ez valóban eredeti fickó, — szólt társainak a francia, úgy, hogy az is meghallhatta, akiről beszélt. Alkalmasint egyike ama német falusi ördögöknek, kikkel a császár Trientig futott.

— Mit beszélnek önök a császárról? — szólt »Nemo« felhevülve. Csak egv császár van s ez a német, I. Miksa.

— Éppen azt gondolom, szólt a francia, szemtelenül mosolyogva.

— Több tisztelettel beszélhetnének . róla.

— Ha-ha-ha ! Hogyan lehetne tisztelni egy császárt, ki egy nagy hadsereggel Addától Tri- enlig hátrált nehány francia csendőr előli?

— Hazudsz, nyomorult pletyka nép! dörgé az idegen. — Hogyan merészeled rágalmazni a német császárt és a német népet?

A franciák összebújva kardot rántottak.

— Hajtsuk ki ezt a német disznópászlorl, mint Latuzon vezér kihajtotta a német császárját gyáva seregével együtt az olasz területről.

— Gazember! — kiáltott az idegen. — Bűnhődjél szemtelenségedért német vas által.

A feléje irányzott öt kardot egy körvágással félre ütvén, kardját a kihívó francia mellébe