Szinérváralja, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-26 / 26. szám
Szinérváralja, 1906. Junius 26. — 26. szám. Harmadik évfolyam. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Fél évre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilllér soronkint 20 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDD E X. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: if1 .Á.:bi.Á.3sr is A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon kjözliink. Az óvoda ügye. A magyar nemzeti érzést semmi sem ápolja, fejleszti jobban, hathatósabban, mint a népiskola, különösen pedig az óvoda. Tisztán magyar vidéken is kiváló eszköze ez utóbbi a nép művelésének s a nemzeti érzés megszilárdításának, nemzetiségi vidéken pedig olv fontos szerepe van, hogy a hazaárulással egyenlő bűnt követ el az, aki az óvodát szép hivatásában nem támogatja, vagy épen meghiúsítani igyekszik annak jótékony hatását. Elismert tény, hogy a magyar szót s a magyar érzést a dallal s a játékkal lehet legközvetlenebbüls legmaradandóbban a gyermek szivébe ültetni. Az óvoda pedig ilyen eszközökkel dolgozik. Csak sajnálattal szemlélhetjük azért azt a lágy melegséget, mellyel az óvodák ügye némely helyen találkozik. Különösen bánthat minden, magyar nemzeti művelődésünket szivén hordozó embert az a nemtörődés, az a közöny, mit a szinérváraljai óvodával szemben kormány és társadalom egymással versenyre kelve tanúsít. Pedig alig van hely, mely nemzeti szempontból több gondoskodást, nagyobb jóakaratot és támogatást érdemelne, mint Szinérváralja. Lakosságunk jó része román. A románoknak és a magyar nemzeti államnak egyaránt fontos érdeke, hogy a román gyermekek a magyar szót és a magyar nemzeti érzést elsajátítsák. És mi áll e fontos érdek szolgálao tában nálunk ? Egy állami népiskola, mely harminckét éves fenállása daczára a legelhagya- tottabb állapotban van. Felszerelése, tantermei, sőt maga az épület is a harminckét év előtti állapotot hirdeti ma is. — Börtönnek vagy ecetgyárnak kinéz, de iskolának nem. A fejlésztésnek, tan- és szemléltetési ellátásának — úgy látszik — még a gondolata is távol áll az illetékes faktoroktól. A beiskolázás — dacára az u. n. Rongyos-Egylet kiváló működésének — szégyenére válnék még Komorzánnak is. Mintegy 3000 korona kirótt bírságpénzből 11, mond tizenegy korona folyt be az 1905 —906-ik tanévben. A felszerelés hiányos volta s a rendetlen iskolázás miatt a tanítás és különösen a magyarosítás nem haladhat any- nyira, amennyit egy, nemzetiségi vidéken működő állami iskolának maga elé ki kell tűznie, bárha az iskola derék tanítói elismerésre méltó buzgalmat fejtenek ki. Az említett nemes célt szolgálja mindenek előtt az óvoda. Végtelen szomorúsággal tölti el lelkünket az a tapasztalat, hogy olyan helyeken, ahol némi hanyagság nem szülne annyira mélyreható eredményeket, magyar vidéken, mondjuk p. o. Szatmárou. -J ormány semmi költséget sem kiméi kulturális célokra, addig nemzetiségi vidéken, p. o. Szinérváralján egyáltalán nélkülöznünk kell a kormány gondoskodását. Itt van egy rozoga épület ösvénvszerü kis udvarral. A foglalko- zási helyiség tákolt-fákolt szoba, mely nemcsak szűk, de előcsarnok nélkül egészségtelen is. Az óvoda felügyelőbizottsága több ízben tett már jelentést a tarthatatlan állapotról; a tanfelügyelő tárgyalt is a községgel, de sem a felterjesztésnek, sem a tárgyalásnak nincsen eredménye. Egyesek is felszólaltak ebben az ügyben. Hiába. Ott vagyunk, ahol voltunk. Megkíséreljük e sorokkal felhívni az ügyre az illetékesek figyelmét mi is. Lehet, hogy szavunk kiáltó szó marad a pusztában, de fel kell szólalnunk, mert a felszólalással lelkiismeretünket nvug- tatjuk meg és közérdeket szolgálunk. Nem mi leszünk az okai, ha a közvélemény olyformán fog kialakulni, hogy a kultúra is a protekció átkos súlya alatt görnyed. Figyeljünk! Szinérváralján az 1905/6. tanévi összeírás szerint volt 308 óvodaköteles. Ebből az óvodába nagynehezen beszorult 86, tehát óvodázatlan maradt 222. Vegyük tekintetbe, hogy az óvodát inkább az intelligens elem népesíti be s a román gyermekek szorulnak ki. Aki előbb jön, előbb őröl. Ha akarná is a román szüle, hogy gyermeke óvodába járjon, s annak szivében a magyar szó és nemzeti érzés gyökeret verjen, nem érheti el célját, mert az óvoda hasznát az intelligens szülők hamarabb felfogván, hamarabb felvétetik gyermekeiket s a románok kiszorulnak Így aztán egyáltalán nem felelhet meg az óvoda azon nevezetes hivatásnak, melyre ezen a vidéken első sorban állíttatott. Az óvodát minden gyermeknek hozzáférhetővé kell tenni. Ez két tekintetben igényel gondoskodást. A község területét és az óvoda űrtartalmát kell mérlegelni. Nálunk úgy a nemes cél, mit az óvoda szolgál, mint minden más körülmény amellett szól, hogy Szinérváralján két óvoda felállítása elodázhatatlan. Községünk szétszórt volta lehetetlenné teszi, hogy gyermekeink egy óvodába járjanak. Az meg épen nevetséges, hogy egy óvónő felügyelete alatt 308, magával tehetetlen gyermek kellően foglalkozni tudjon Ha aztán akár -- rosszul alkotott elvi határozat vagy bármi okból — A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Vasárnap délután. Fővárosi életkép. — Irta: Márkus Ilona. — Hiába akarnának engem meggyőzni arról, hogy egyik nap olyan, mint a másik, én megmaradok állításom mellett, hogy igenis a vasárnap nem olyan. A vasárnapot nem csak a harangok zúgása a templomban való á j latos misék végig hallgatása teszi ünnepélyessé, hanem valami megható ünnepies csönd, sejtelmes Kiválom a levegőben. Mi fővárosiak járhatunk-kelhetünk egyik nap úgy, mint a másik nap. A főváros utcái egyforma élvezetet nyújtanak mindenkor a sétálónak, kivéve vasárnap, a piidőn hatalmas áruházak kirakat ablakait vasredönv födi. Ez különben sem mulattat minket már eleget láttuk. Nekem csak vasárnapokon szokott olyan vágyam támadni, hogy kiránduljak. Önök Valószínűleg most Margitszigetre, Zugligetre vagy Nagymarosra gondolnak, de nem hagyom önöket tévedésben, én a városligetbe, a Stefániáidra szoktam kirándulni. Es pedig ha lehet, egyedül. Valósággal felfedező körútnak lehel nevezni az ilyen kaliberű kirándulásaimat. Lehet, hogy nemcsak én magam vagyok a sétáló nagy közönség soraiban, ki kémkedik közöttük (mert hát ez nem más mint kémkedés,) ki annyira kiváncsi, hogy mások hogy élnek, mint mulatnak és hogy egy- cgy látvány mily hatással van rájuk. De ezen szenvedélyem még egy misztikusabb formában ! is nyilvánul. Nagy gyönyörűségbe ejtenek a véletlenül ellesett párbeszédek. Télen is van alkalmam ebbeli szenvedelmemnek tápot nyújtani olykép, hogyr a Kossuth- Lajos-utcai déli korzón az ellesett párbeszédekből többet tudtam meg a politikából, mint a mennyit jónak láttak közölni a lapok. Belátom, hogy nem valami fényes tulajdonság, sőt ocsmányság az én véleményem szerint, de egyetlen mentségemül szolgáljon az, hogy nem vagyok fecsegő. • Júniusi vasárnap délután lévén. A nap aranyos sugarai csak úgy szórták tüzes fénvökel; lágy szellő járta át a léget. Nem tudtam ellent állani a kisértésnek, neki duráltam magam a kirándulásnak A lehető legegyszerűbben öltözködtem, hogy egészen elveszhessek a népáradatban. Mert ba figyelnének, mit érne a mulatság? Semmit. Szavamra mondom, ha fizetnének érié, nem mennék, de igy passzióból elsőrangú élveket nyújtott. Szinte kötelességszerüen nyargalászlam ki a Városligetbe, úgy, hogy mire kiértem, esőcseppként hullott arcomról az izzadság. Nagvon meCT CT leg volt és "én még felöltőm terhét is cipeltem a vattáimon. Nem volt más hátra, mint rosz- beöffé sülni. De valami azt súgta nekem, hogy meg fog érni a mulatság annyit, hát izzadtam tovább. Négy óra lehetett, nem több, mikor először eldefeliroztam a kioszk előtt, hol már a kora délutáni órákban is telve volt ozsonnázó közönséggel. Ebben a tájékban ütöttem fel a tanyámat. Itt kezdtem porgyázni. A robogó kocsikorzót minek Írjam le, hisz jól ismerik. Egy káprázatos tüneményhez hasonló álomkép, a mit szívesen álmodnánk mindig, ha már nem gyakorolhatjuk. Eddig még nem akadt semmi élvezetes részemre. Megbámultam Eedák Sári szürkéit, de még jobban őt, a mint brávuros ügyességgel hajtotta lovait. Kornai Berta mosolyaiból is jutott nekem egy század rész. Meglehettem volna elégedve, az eredménnyel, ha csak olyan szélit! természetű békés polgár lennék. De ez nem mulatság, ez semmi 1 Hozzáláttam a dologhoz. A kioszk bejárójának a balfelén egy katonatisztet odadőlve láttam. Úgy látszott, vár valakit. Nem tudtam, mit csináljak; figyeljem őt? Mit Ígért ez ? Bizonyára kis idő múlva egy hölgy fog felé libegni, ka- ronfogják egymást, aztán vagy bemennek a kertbe ozsonnára, vagy elvegyülnek a néptömegben. Ennyi az egész, ez söíli. Megszokott vígjátéki alakok. Már csaknem csalódottan akartam elhagyni működési teremet, mikor a katonák belé csaptak a réztányérba, megharsant a trombita, valami élénk operett-áriát fújtak a jó fiuk. A bájos zene fogva tartotta érzékeimet, merengve hallgattam a gyors futamokat, közbe-közbe végig szaladt tekintetem a túlzsúfolt kerten, a hol ember ember hátán ült és még mindig özön-
