Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1905-04-25 / 17. szám

2 SZINER VAR AL JA 1905. április 23. az olyan beszédet, az olyan Írást, lapot, regényt, mely a mi keresztény hitünket csúfolja, mely a keresztény erkölcsöket támadja vagy aláássa ... És mi ennek a következménye? Megmondom. Az, hogy annak a tizenhat esztendős fiúgyermek­nek női társaság kell, annak a tizenöt éves leánynak pedig álmai vannak az életnek szemérmetlen dolgairól, nem tisztes történeteiről. A felnőttekről nem is szólok, mert kénytelen volnék azt a lázas élni- vágyást, azt az érzékiséget említeni, a melynél jobban semmi sem hívja ki a legszentebb Isten haragját! Hát ezt is fel kell égetni — ha korrektül akarunk élni és az igaz keresztény életre feltámadni! íme — ezeket a gyomokat éggessük fel szivünkből a Megváltó Krisztus Jézus dicső feltámadásának és áldásos szereteté- nek üdvösséges kegyelmével s plántáljuk lelkűnkbe: a hit, remény és szeretet magasztos, vigasztaló, szent érzelmeit s akkor boldogan örvendünk a »Feltáma­dás ünnepének« a kedves »Szent husvét- nnk/« Szinérváralja, 1905. április 20. Török M. Lajos. Husvét Halleluja! Halleluja! Az Üdvözitő, Jézus Krisztus föltámadott. A keresztény vallás meg­alapítójának csodás szelleme újólag népe között jár. Magasztos tanai által lengik a sziveket és elméket. A lelkekről lekopik, lehámlik a hétköz- napiság salakja, szennye is megtisztulva, vallásos áhítattól áthatva, röpülnek a megváltó glóriás színe elé. Érezzük e szent napon, hogy mégis csak szebb, nemesebb dolgokra vagyunk teremtve, nem pedig örökös marakodásra, áskálódásra, dulakodásra. Hisz testvérek, felebarátok vagyunk, az Üdvözitő egyetértésre, egymás szeretetére és megbecsülésére oktatott bennünket, a mi csak úgy élhet bennünk, ha van hitünk és hitünk szilárd meggyőződésen alapul. Hol nem él a hit, hol nincs vallásos érzület, ott megszűnik minden jobb érzés, ott féktelen fárad el a fojtogatásban, hol egy Béliál nem szűnik meg vért szomjazni, - azután? „Legyen a te akaratod, úgy a mennyben, mint a földön is.“ Kóvályogva keringenek előtted iszonyúbb­nál iszonyúbb eszmék, mert pokoli aureoleban látod ezt a Sisiphust, ki már feltolta kövét, ezt a Tantalust, a ki már nem szomjazik, hanem évezredeken kitartott ereje most a féktelen bosszú, mintha már a májadon azt érezned, hogy rágja az örök telhetetlen sas: „Mindennapi kenyerünket . . .“ Azt kéri, mi már másnak nem kell, mit már telitett gyomrok fenhéjázva hajítottak el, mit tapogatózva keresgélt össze a szemétdom­bon. Nem hatja meg ezt a valódi könyörületes- ség ritka falatja, epés szájától epe izü lesz az is, mint az a más számtalan, melyet kutyaként kap el, megrugva, megbotozva, mint az. És még kéri? . . . pedig beleunhatott volna már a sok kérésbe: „Bocsásd meg vétkeinket, miként mi is meg- bocsájtunk ellenünk vétetteknek.“ És ezt olyan lassan taglalva mondja. A hangba most mégis vegyül egy alig észlelhető valami, mintha a gúnyos, epés nyelvtől az annyi fájdalmat rejtő mellbe szállt volna le. Mint egy varázsütésre eltűnik félelmed és a kimondhatlan fájdalmas hangra, - melylyel a mondat végző­dik — összeszorul szived. Hát vétkezett? . . . De itt meg sem áll, nem leszesz bírája, sajnál­kozva fut végig szemed e sárcseppen a világ tengeréből és elgondolod, hogy ugyan „ellene“ mennyit vétettek? Ez az tán tág mező gondolkozásodnak, el­mélázol, lelki szemeid előtt végig futnak a leg­szenvedélyek elragadják a lelket, ott minden jó, szép és nemes hiányzik a szivekből s ilyen­esetben csak tompult érzelmekkel, vad indu­latokkal, önző, undok érdekekkel, fásultsággal és közönnyel találkozunk. A hit magasztossága, a vallás fennköltsége, gyengéd érzelmekkel, szivjósággal és lelkinemes­séggel ruházza fel az embert. A csüggedők vigaszt, a szegények enyhületet, a remény- vesztettek meg újabb reményt nyernek a vallás egyszerű tanaiban. A feltámadás szent ünnepén szálljunk magunkba, az Isten emberben tanuljunk hinni és szeretni. A nagy dogmák, a hatalmas tanok lebegjenek szövétnek gyanánt szemeink előtt. Ha sorsunk elviselhetetlen, ha helyzetünk vigasz­talan, ha a gondok, az életterhek nyomnak, sújtanak,, ne káromoljuk a Mindenhatót, ne elégedetlenkedjünk, ne veszítsük el életkedvünket, tettvágyunkat, energiánkat. Bizzunk és reméljünk, higyjünk és dolgozzunk, legyünk tetterősek és akaratszilárdak, majd jobbra fordul sorsunk, enyhülni fog helyzetünk, megjön a mit vártunk és reméltünk, mert volt hitünk és ez vezetett j bennünket. Az Üdvözitő nemes tanai bevésve legyenek szivünkbe, erős gyökeret verjenek ottan, mert azokban jövő boldogulásunk megingathatatlan talpköve van elhelyezve. Nem tévtanok, nem hamis oktatások, hanem a legnagyobb, leg­fenségesebb emberszeretettől dagadó szív, isteni lélek ajándéka az emberiségnek. A husvét ünnepe rázza fel az öntudatlan embereket elaléltságukból, a hályogot vegye le a szemekről, lássanak tisztán, gondolkodjanak öntudatosan, érezzenek nemesen az erre rá­szolgálok s ennek elérése hitnek a lelkekben való oltárépitése lesz. S a hol egyszer fölépül ez az oltár, az szilárdan álló, az megdönthetetlen, mert Jézus Krisztus szelleme körülbástyázza. A feltámadás nagy ünnepén olvadjon egy szent, nagy és hatalmas érzésbe össze a kereszténység; ünnepelje igazi áhítattal, hamisí­tatlan hittel a Megváltó feltámadását, mert ezzel lelkünk feltámadását, megújhodását is ünnepeljük. tarkábbnál is tarkábbb képek, melyeken a fény: rongy, az árny: piszok. És lelked szürke, komor láthatárán feltűnik a legocsmányabb fekete csontos kezű furia: — mely karmait a világ mellébe ütve, sziveréből szopja a vért - a nyomor. Mely kisértetet eddig nem sikerült elűzni 1 sem a szentelt víznek, sem a bölcseségnek. Felocsulsz az „örökkén örökké, amen“-re, mert ezt meg már úgy dörgi, mintha ő volna a mindenható és most eresztette volna villá­mait egy elkárhozott világra. Örökkön örökké úgy legyen ! Hát végtelen a bosszuérzet? ! . . . Mossa, nyalja, ássa a háromnegyedrész tenger a föld száraz negyedét. Ismét félve keresi fel pillantásod a nyo­morultat és kétkedve nézed a sivár temetőar­cot s miután hiába keresed rajta az indulat legkisebb jelét, már-már elmosolyodni készülsz termékeny phantasiádon. Mert ott nem látsz rémes felhőktől borított viharos homlokot, ak­kor már a fej galambfehér fürtöktől fedetett hátsó boltive néz feléd. És mégsem mosolyodsz el! Olyan az is, mintha kupolya volna, mely egy poklot rejt magában dacára, hogy hó borítja. Az utolsók is elhagyják az Isten házát, te is követed a többit. Balra az ajtóból a vak koldus kullog. Va­lami úgy vonz, hogy kövesd. Ugyan hova megy most. Elhagyja talán ezt a templomot is, melynek fölepe az azúr égbolt, melynek oszlo­pai a virág telt faóriások, melyben tömjén és ínyrrha az ezer meg ezer virágillat vegyüléke? - Többre becsüli talán földalatti odúja néma csendjét a természet zsongásánál, melyben a HÍREK. Személyi hir. Székely Farkas, az uj albiró a helybeli járásbíróságnál hivatalát elfoglalta. Megbízás. A vallás- és közoktatásügyi in. kir. miniszter Nagy Károly, szatmárvármegyei kir. s. tanfelügyelőt a szilágymegyei kir. tan­felügyelőség vezetésével megbízta. Pályázatok a megyében. A megyei árvaszék­nél megüresedett irnoki állásra a főispánhoz czim- zett kérvények f. év május hó 6-ig a szinérváral- jai járásban a remetemezői körben megüresedett körorvosi állásra f. év április 31-ig adandók be a pályázati kérvények. Uj postaügynökség. Fény községben Fény (Szatmárvármegye) elnevezéssel folyó évi április hó 16-án a postaügynökségekre meghatározott teljes működési körrel postaügynökség lépett életbe. A postaügynökség postai összeköttetését a Fényről Nagykárolyba és vissza naponként közlekedő gyalogküldöncz járattal fogja kapni. A postaügynökség kézbesítési kerületébe Fény községet és Körme irtványt osztották be. Ezen helyek utolsó postája: Nagykároly. A postaügy­nökség ellenőrző postahivatala Nagykároly. Hirtelen halál. Tárca György, a „Szatmareana“ szolgája e hó 21-én reggel hirtelen meghalt. Az intézet előszobájában nyugodtan beszélgetett néhány emberrel, mikor hirtelen holtan rogyott össze. A gyorsan előhívott orvosok már csak a halált konstatálhatták. Az elhunytnak sok apró gyermeke és felesége szomorú árvaságra jutott a kenyérkereső családfő kidöltével. Üzletvezetóség áthelyezése. A nagykároly- somkuti h. é. vasút igazgatósága legutóbbi ülé­sén elhatározta, hogy a vasút üzletvezetőségét, mely eddig Nagykárolyban székelt, Gilvácsra he­lyezi át. Ezen áthelyezésre indokul az szolgált, hogy az üzletvezetőség az adminisztráczionális költségeknél évenként 2000 koronát takarít­hat meg. Halálos esés. Barbur János jómódú remete­mezői gazda, e hó 9-én fölment az udvarán levő csűr padlására s miután ott egyet-mást elinté­zett, lefelé indult. Eközben a létra felső fokára oly szerencsétlenü lépett, hogy a létra meg­csúszott s ő pedig a 6 méternyi magasságból a földre zuhant s a fején oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy sebeiben még aznap belehalt. ; cserebogártól a pacsirtáig mind, mind végtelen nyomorára emlékeztetik. Menjünk utána! Nagyszélü zsíros kalapjával fején, vas- hegyü öles botjával kezében, nyugodt bizton­sággal lépdel, nem ügyel se jobbra, se balra. A bőszült komondorok hiába rontanak ádáz dühvei felé, megkapják sebes lábszárait, a ha­sítások újabb szárát kezdik meg rongyos szűrén haragos kocsisok, kitérve a ki nem térőnek, bőszülten sújtják ostoraikkal, ő csak nem is figyel, egy kissé előre horgasztva fejét, csak­hamar elhagyja a falu utolsó házát is, honnan még néhány mosdatlan rajkó ordít utána: „Vak Marci, vak Marci! Kell-e kenyér, vak Marci ? ! Mint a hogy egy kopár, égnek meredő bazalt sziklán hiába söpör végig az orkán, hiába zúdítja le a zápor, nem marad nyomuk, oly érintetlenül és érzéketlenül ment vak Marci tovább az országúton. Kitapogatta botjával az árokszélit és az ottani gyalogösvényen haladt, mindig egyenle­tesen lépett, mintha lépéseivel mért volna, mintha olvasta volna azokat. Egyszerre megállt, oldalt fordult és kitárt karjaival egy sugár jegenyefát ölelt át. Kitört a vulkán. Az életnélküli szürke arcon fekete vihar süvöltött végig, gyász kergetett bánatot, két- ségbeeset fájdalom űzte el a gyászt. Féktelen düh cikázott, gyakran mint megannyi villám rajta és mint istentelen káromlások csaptak le. A szemekből meg zápor esett, könyek sürü, ziháló zápora. Ha temető érzések temetője volt előbb ez

Next

/
Oldalképek
Tartalom