Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-04 / 14. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1 korona 50 f, egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 20 fillér. jMogjoloiiilí. o lap minden Itodcleii. Főszerkesztő: XXjiOSÍ'Vja.-Sr G-TJSZTÄ'V. Felelős szerkesztők FÁBIÁN ISTVÁN és KF.TONf! SÁNDOR dr. A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények valamint előfizetési díjak a „SZINÉRVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Szlnérváraljára iotézendők Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. A kisiparos. Tornyosulnak a viharfelhők a politikai égbolton. A törvényhozás hónapok óta elvonva feladatától s senki nem tudja, mit hoz a jövő, mint tesz, hogy tesz? Hónapok óta nem csinálunk semmit. Ebben az irtóztatós semmittevésben pang minden. Erezzük mindnyájan a veszedelmet, de senki sem sínylődik annak nyomasztó hatása alatt keservesebben, mint a kisiparos. Nem is ettől a pangástól keletkezik a bajos régibb keletű az már. A magyar kisiparos tönkretételén munkál Ausztria, mikor azt a kívánságát akarja érvényre juttatni, hogy Magyar- országon az osztrák iparos és ipari termék a magyar iparosokkal és ipari termékekkel egyenlő jogot élvezzen. Kifelé tehát elég rosszul áll a dolog. Idebenn a hazánkban? Csak itt állunk ám igazán csehül. A tőke uralma úgyszólván állami fennhatósággal és pártfogással teszi tönkre a kisiparost. Ugyan ki hallotta, hogy valaha kisiparos hozzájutott volna egyetlen állami munka, egyetlen katonai nadrág előállításához? Ki állana szóba Magyarországon érdes tenverü, egyszerű ruházatú iparossal? Megpályázza ő is az állami szállítást, de kiveszi számba? Azt mondják, hogy anyagi helyzete nem nyújt biztosítékot. Jönnek a simára borotvált, kifogástalan öltözetű pénzes vállalkozók, a kiknek nyomukban nem támad bagaria-illat, az enyv szaga sem érzik rajtuk, a tenyerük sem érdes, csak úgy siklik rajta a bankó. Ezekben van garancia. Nagy furfanggal írják ki nálunk a szállítási íéljjételeket; oda teszik, hogy az olcííő^ajánlattevő feltételeit nem köteles elfogadni a hivatal s a beérkezett feltételek között tetszés szerint választhat s elfogadhatja a drágábbat is. Szemérmetlen szemfényvesztés, a bolond is megérti, miért van ez igy. Ezek az állandó szállító alakok százezreket nyernek vállalkozásaikon. S vájjon hullatnak-e legalább morzsákat a százezrekből a kisiparosnak, annak, a kinek a kérges tenyere nem elég síkos, hogy garancia lehessen a személye? Odaadják-e legalább a felvállalt szállítást kidolgozás végett a kisiparosnak? Dehogy adják! Az ő kegyes pátronusok, az állam, gondoskodik arról is, hogy jövedelmüket nehogy .elfecséreljék holmi kisiparosoknál. Mire valók a rabok, ha nem arra, hogy a vállalkozó urak felvállalt munkáját elvégezzék. Vácon, Sopronban, Szegeden, Lipót- váron, Szamosujváron s a többi börtönben egyenkint van 500—600 rab. Az igazságügyi kormány minden évben nyilvános árverésen bérbe adja a rabok munkaerejét vállalkozóknak 40, 60, 80 és 1.60 fillérért. A ki többet igér, annak adja; licitálnak, mint az ócska vasra. Aztán létrejön a vállalkozóval — ki szintén pénzes ur — a szerződés, mely szerint az állam bérbe ad X. polgártársnak mondjuk 100 darabot, egyenkint 40, 60, 80 és 1.60 fillérért szabómunkára. Az állam saját területén állami pénzen épített és a modern technika minden kívánalmainak megfelelő villanynyal világított és jól fütött műhelyt is ad a vállalkozónak, arról is gondoskodik, hogy a rab reggel 6—12-ig, délután 1 órától este 8 óráig dolgozzék s a vállalkozó óraszámra fizet. Már most hogy volna képes versenyezni a kisiparos ezzel a vállalkozóval? Hol kap iparos segédet 1 korona 60 fillérért pedig a vállalkozó csak azért a rabért fizet eny- nyit, a ki szabadsága alatt is kész iparos volt. Hol az ingyenhelyiség, hol a fűtés, világítás, de a mi a legfőbb, hol a munka? Olcsóbb munkaerővel előállított ipari terméket olcsóbban is lehet eladni. Sajnos, nem csak szállításra szánt munkák készülnek igy, hanem nagy raktárak is innen szerzik be szükségleteiket. íme igy teszi tönkre az ország fenntartó elemét, a kisiparost. Aztán csodálkozunk a szociálista mozgalmakon, csodálkozunk, ha forrong a nép s öklét szorongatja a pénz-királyokra s nincs bizalma a kormányzó hatalomban? Itt a fészke a szocializmusnak. Evek óta kérnek, könyörögnek a kisiparosok, sohasem hallgatta meg őket senki sem. Aztán ha legalább a rabnak, illetve A „Szinérváralja“ tárczája. A fátum. Mikor megölte, még csak oda sem tekintett az eltorzuló arcra, a végsőt vonagló királynői termetre, pedig - a felesége volt. A saját felesége, a kit szeretett, imádott, bálványozott. Megölte könyörtelenül. Annyi lelkiismeretfurdalást sem érzett, mikor megfojtotta, mint a katona, ki ellenséges bajtársát lövi le a csatatéren kommandóra, kötelesség érzetből. Csak mikor már künn járt a szabadban, messze a még nem régen oly boldog fészektől, csak akkor kezdett erőt venni idegein valami sajátszerü, tompa fájdalom. Olyanforma érzés, a minőt az ártatlanul elitéit érez a vesztőhelyen. De a nyári nap által fogva tartott hűvös, esti szellő, mely alig bírta már kivárni az alkonyt s mely most kiszabadulva, csintalanul iramodott neki a szürke, homályos fátyolba burkolódzó tájnak, hogy szelíden álomba ringassa a vén platánokat és az erdei utat szegélyező galagonyabokrokat, részvéttel simogat végig forró homlokán s lassan-lassan elaltatja őt is. Leveszi kalapját s úgy álmodozik. Terhes képzelete végigálmodja még egyszer az egészet. Látja a bűbájos, gonosz asszonyt, a ki neki mindene volt. Volt. Most már senkije, semmije. Magához emelte a fertőből, mert szerette. Megölte, mert megcsalta. Az övé volt, joga volt hozzá. Egy-két éve még az egész kis város rajongott érte. ő volt az aranyifjuság vezére, a társaság lelke, leányos mamák szemefénye. Szép, bátor és okos. Leányok, asszonyoknak csak úgy törték magukat utána; és mikor ő mégis ahhoz a rrteghurczolt, eltaszitott asszonyhoz szegődött, még haragosai is sajnálták. Hogy is feledkezhetett meg ennyire magáról egy Forgó? a hires pataji Forgó-család utolsó vére ? Hogy is bolondulhatott bele ez az okos ember abba az egykori jött-ment lányasszonyba, a kinek az apja vörös kendőjébe kötött két ollójával meg egy tucat tűjével vándorolt be, hogy kifoltozza szegény napszámosok, ágról szakadt mesterlegények rongyos kabátját? És ha még jó lélek lett volna! De valóságos boszorkány volt, a ki verni tudott a nézésével, igézni a járásával. Se szeri, se száma, a kiket elbóditott, elcsábított. Szinte féltek tőle. Mekkora port vert föl tavaly, hogy egy igazi dzsentri, Biró Ödön feleségül vette. Igaz, hogy hamar el is kergette. Úgy űzte ki házából a hálátlan, gonosz asszonyt, mint az idegen kutyát. Nem fogta senki pártját, még csak nem is védelmezte senki; mindenki tudta, mi a bűne. S a kacér rossz asszony maga sem tagadott semmit a hálójába fogott, délceg Forgó gyerek előtt. Tudott ő mindent róla s mégis, ha hozzá simult az a szépséges boszorkány-asszony, forrni kezdett a vére, égni az agy vele je, lángolni minden idege. Nem tudott nélküle élni. Alig bonyolódott le a válópöre, feleségévé tette. Nem sokat törődött a világ lármájával, családja haragjával, átkaival; vak, pusztító,^szenvedély emésztette testét, perzselte lelkét. Érezte fejével is, szivével is, hogy nem méltó hozzá. Tudta, hogy őrültség az, a mit tesz s mégis magához kellett emelnie azt, a kit a másik már eltaszitott. Es az a csicsergő, bolondos asszonyka olyan hálás, olyan jó, olyan szent volt. Legalább ő igy hitte. Pedig ördög volt, nem szent. Áruló volt a csókja, komédia szenvedélyes ölelése, tettetés minden mozdulata .... Egyszer csak megint suttogni kezdett a világ. Eleinte halkan, később mind hangosabban. Ő nem hallotta, vagy - ha hallotta - nevetett rajta. Nem is rágalom, hanem csak őrültség foghat reá ily bűnt. A Magdolnák nem szoktak újra vétkezni. És mégis ... a betemetett posvány megint megnyílt s gyilkos lehelletével majdnem megfojtotta a jóságában esztelen embert, ki azt hitte, hogy a mocsár helyén annál fogékonyabb lesz a talaj a jó magnak, melyet belepazarolt. A régi történet uj lett megint. Meggyalázta őt is, mint a másikat, elpusztította őt is, mint valamennyit. Úgy meggyalázta, hogy nem is lehetett tagadnia gyalázatát. Nem lehetett mentenie sem hűtlenségét. Indulatának első viharában elakarta gázolni*
