Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-10-10 / 41. szám
II. évfolyam. Szinérváralja, 1905. október 10. 41. szám. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, fél évre 3 korona, negyedévre 1 kor. 50 f., egyes szám ára 12 f. Nyilttér soronkint 20 fillér. Megjelenik e lap minden kedden. Főszerkesztő; I LOS V AY GUSZTÁV. Felelős szerkesztők j FÁBIÁN ISTVÁN és KATONA SÁNDOR A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények valamint előfizetési dijak a „SZINÉRVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Sz.-váraljára intézendök. dr. j Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Magunkról — magunknak Keleti nép vagyunk és büszkén nevezzük magunkat a „kelet népének.“ Néhány lelkes történetírónk visszavitte származásunkat a bibliai filisteusokig. Ezek szerint Góliáth is egyik ősünk volt, egy olyan ősünk, a kit a kicsi Dávid igen könnyű szerrel leparittyázott. Olyan nép vagyunk, mely II. Ramsest, Dárius Codomannust, macedóniai Sándort, Berengárt, Aetiust, Arnulfot, Szolimánt, stb. — szóval egy tucat világhódítót megalázott, megvert, legyőzött... és ma még ott sem igen tudunk súlyt szerezni törekvésünknek, akaratunknak, a hol legelső sorban kellene. Pedig hát ha nem is a fegyver, hanem legalább ha bot és puska végére szedhetnénk simaképü és másforma elnyomóinkat és ellenségeinket, kétségtelenül mi lennénk a győztesek; igy pedig, hogy a cenzus, a képzettség, a szó, az összetartás, a polgári tekintély súlya dönt, azok szorítanak minden alkalommal háttérbe, kike hatalmas fegyverekkel rendelkeznek, mert mi ezeket csak hiányaink és vereségeinkben ismerjük. Nincs sulytadó vagyonunk, nincs a mai viszonyokhoz megkivántató képzettségünk, nincs meggyőző, okfejtő szavunk, mely érveket emelni és álérveket megdönteni képes volna ... és természetes, nincs tekintélyünk. Pedig hát mindez máskép lehetne. A vagyonosodás azon jegecedési magva, mely másokat független társadalmi állásra vezetett, nálunk is épen csak úgy meg volt, mint máshol. De keleti jellembélyegünk folytán nem volt sohasem érzékünk a szorgalom és takarékosság iránt, a jelen bőségében sohasem tudtunk számítani a jövő szükebb napjaira. A képzettségben pedig ha körülnézünk, még sokkal elszomorítóbb képet mutat a szemlélet. Sok gyermekünket iskoláztatunk, és a pálya vége felé irányuló versenyben csak minden tizedik ér célhoz, a többi kilenc elzüllik. Nincs fiainkban kitartás, útközben oldalúira tér tizből kilenc és ez okozza azt, hogy hemzsegünk a társadalmi sáskától, a kaputos, hencegő tudatlanoktól: a veszedelmes proletároktól. Sőt az a tizedik is, ki pléhdobozban, hü gonddal eltette nagypecsétes diplomáját, soha többé könyv után nem nyúl, nem sajátítja el a ma folytonos vívmányait és looo—2ooo nap múlva felejt és elévül: ép oly súlytalan proletár piint a többi. Szónokok pedig egyáltalán nem vagyunk. Nem mintha kevesebb tehetségünk volna, mint másnak, de nem gyakoroljuk. Társadalmi érintkezésünkben használt nyelvünk lapos és trágár, magunk is érezzük, és igy magasabb bírálat előtt hallgatni kényszerülünk. Kicsinyes érdekünk pedig annyi van, mint hajunk szála, saját személyes aspirá- tiónkat mindenek főié helyezzük, nem tudunk jogban élni úgy, hogy más jogait ne sértegetnénk. Más igényeit nem akarjuk látni, nem akarjuk tiszteletben tartani , . . és igy nincs összetartás. Arról fogalmunk sincs, hogy együtt, vállvetve sokkal többre vihetnök egyéni érdekeinket, mint egyenkint álnok, vakandok munkával, bosszuállások- kal vagy erőszakoskodással. Mint a kor képzettségének meg nem felelő, némán széthúzó, önős érdekeket haj- s:oló tehetetlen tömeg, hogyne uralna minket a legkisebb értelmi tényező is, mely csakhamar kiismeri óriási fogyatkozásainkat. Mindenfelé, minden téren csak eszköz vagyunk percnyi használatra, melyet sietnek sutba , dobni, ha nincs többé rá szükség. És mi még mindig keleti nép vagyunk - de csak a hibákban. A barátságot, a lelke- sültséget, az önfeláldozást, az egymásiránti tiszteletet, sajnos, régen elfelejtettük; csak a tespedés, a tehetetlenség, az egymás iránti vak gyűlölet és bosszú maradt meg. Ezek pedig mind igy maradnak, ha magunk nem segítünk gyorsan az állapotokon. „Szinérváralja tárcája“.---------------s——;------------------"------- - Ké szülődés egy tárcairásra. — Irta: Gerő M. Mór. — Holnap megkell jelen ti a lapomnak és miután egy munkatársam sem gondoskodott tárcacikkről, nekem, a szerkesztőnek kell hozzálátnom egy ilyennek a megírásához, ha csak azt nem akarom, hogy tárca híjával jelenjék meg az újság. De tudva, hogy tárca hiján az ember is csak félember, azt a következtetést vonom le ebből, hogy a lap is fél- ujság lenne, megpróbálkozom hát egy tárca megírásával . . . Azaz, hogy először csak skizzéket készítek s azután a legjobbat kidolgozom, No lássunk hozzá. I. A vasúti munkás sorsa. Házassága évfordulóját készül ünnepelni egy vasúti munkás-családpár. Estére nagy vacsorára készülnél', melyre néhány ösmerősüket is meghívják. — Bor. hozzál magaddal, ha haza jösz a vasúttól, a többiről majd én gondoskodom. — így szólt az asszony a munkába induló férjhez. ... A mnnka szaporán folyik a vasútnál. Bálti János keze alatt csak úgy ég a munka, szinte azt szerelné, hogy gyors munkájával az idő is gyorsabban teljék. És munkaközben folyton az eltöltött boldog házaséletről álmodozik, az esküvő, a mézeshetek, a kis Jancsika, a ki immár három éves mind-mind ott lábatlakodnak hatalmas homloka előtt, és ő oly szívesen foglalkozik velük .. . Lassan-Iassan már hat óra lesz, alig egy fél óra hiányzik csak . . . milyen lassan is telik ez a kis idő , ..... • Az állomás-felvigyázó érces hangja felriasztja ábrándozásából: — Hé, emberek, a 316-os kocsit tolják ide a rakodó mellé a többi kocsikhoz! Nehány munkás, köztük Bálti. János is, sietve igyekeznek a parancsnak eleget tenni, Bálti az álló kocsikhoz megy, hogy a hozzátolandót belékap- csolja. A tolatás lassan mén, nehéz neki a vaskapocs tartása, elereszti s mivel is töltené idejét? Tovább fűzi édes ábrándjait. Már otthon képzeli magát, meg is mozdul, lépked egyet is, kettőt is, mert im a kis Jancsi elébe szalad . . . s nem veszi észre, hogy az ütköző mellé kerül. — Elesel, Jancsi, ne szaladj — szól szinte haflgosan Bálti, s intésre emeli kezeit és — brrr. . . — Hé, hó, János, vigyázz I — kiáltoznak a munkások, de már késő . . . Agyonszoritotta az odatolt vonat ütközője és mikor a megrémült munkások visszatolták a vonatot, Báltinak már csak roncsai felett tudtak sopánkodni. Ki vigye meg a borzasztó hirt a feleségének, és éppen ma este, mikor ötéves házasságuk évfordulóját ünnepük I Nem, ezt egy se tudja megtenni ... Hatósági emberek jönnek, helyszíni szemlét tartanak, jegyzőkönyvet vesznek fel, akárcsak egy vasúti talpfának mikénti elhelyezéséről lenne szó, azután hullaszállítók jönnek, elviszik a holttestet, a munkások pedig szomorodott szívvel tisztogatják el a bajtársuk vérétől áztatott földét. Odahaza a feleség türelmetlenül nézi, lesi az órát, és hogy ez a hatot elütötte, kis Jancsi fiát ölben kapja, a ház elé megy, ott várja haza sze- relmetes urát, No, "ez-egy kicsit szomorú/ meg hosszúkás is lenne egy tárcának, ha‘ kellően kidolgoznám, nézzünk hát egy másikat, II. A házasságközvetitő ajánlata. Huszonnégy éves lehettem, mikor először kezdtem komolyan foglalkozni a házasélettel és ezzel kapcsolatban az én nősülésemmel. Egy álmatlanul eltöltött éjszaka után elhatároztam, hogy megnősülök, Egész éjjel a makkhetesben boroz- gattunk és igy csak reggelfelé vetődtem haza. ,»■. Rösteltem a háznép előtt, kiknek csak a? előtte való nap tettem fogadalmat,. hogy megváltoztatom korhely életemet és szolid leszek, már csak azért is, hogy a házbért és a koszpénzt, pontosabban fizethessem. . . És ekkor fogamzott meg. agyamban az a gondolat, hogy megnősülök, mert igy — azt hittem — lesz majd, a ki visszatartson, ha kedvem szottyanna kirúgni a hámból. Az elhatározás tehát megvolt s most következik a tett. Az apróhirdetések utján megtudtam, hogy Brautliferant Ádám a Szerecsen-utca 319., sz, alatt a legeslegelsőrangun felül is előkelő összeköttetésű házasságközvetitő irodát tart, a höl — * mint ezer és ezer elismerő levelek igazolják — ‘ a legboldogabb házasságok jönnek létre. Ez kell nekem —, gondoltam magamban • és úgy a hogy csinosan átöltözködve nemsokára ott állottam Brautliferant Ádám irodája előtt, a hol Ámor istennyilája annyi embert kerített hálójába. Kopogtattam és beléptem. Egy kis púpos gömbölyű emberke gurult elém és ottrombául hajlongott előttem. Isten hozta uraságodat — pipijeit a ki§
