Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-09-05 / 36. szám
TÄKSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, fél évre 3 korona, negyedévre 1 kor. 50 f., egyes szám ára 12 f. Nyilttér soronkint 20 fillér. Megjelenik e lap minden kedden. Főszerkesztő: ILOSVAY GUSZTÁV. Felelős szerkesztők: FÁBIÁN ISTVÁN és KATONA SÁNDOR dr. A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények valamint előfizetési dijak a „SZINÉRVÁRALJA" szerkesztőségéhez Sz.-váraljára intézendök. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. Szinérváralja-Bikszád. E lap hasábjain egy, a viszonyokkal jó ismerős (F) ur kezdett fenti cim alatt foglalkozni vasutunk ügyével, melyet kénytelen vagyok én is örvendetes ténynek constatálni, mert tényleg alig lehet ez idő szerint fontosabb kérdés városunk és környékére nézve, mint a vasutügy rendezése. Nem érthetek azonban mindenben egyet cikkíróval, mert vasutunk ügyében mi magunk sem teszünk semmit, legfeljebb csöndes türelemmel azt várjuk, mig segítségünkre jön valaki.*) Jó nehány éve annak, midőn e vidéknek volt agilis országos képviselője, Chorin Ferenc kezdeményezésére a vasút ügyében Szinérváralján utoljára értekezlet volt. Köztudomású, hogy ezen értekezleten a szatmár-nagybányai vasút r. t. nevében 1000 korona kezdeményező képviselő részéről 500 kor., sőt talán még több lett az előmunkálatok költségeire felajánlva; csak egyedül Szinérváralja község vonta ki magát a hiányzó 600 kor. jegyzése alól és bízta ezt az egyesekre, minek következtében persze ez nem sikerült. Természetesen a képviselő és a rész- vénytárság látva, hogy mily közömbös e vidéknek, vájjon kap-e vasutat vagy sem, a tervtől elálltak. Ezen elhajított fonalat vette *) Ebben csakugyan egyet ért a Szerk. „SziQén/áralja tárcája“. Zöld álom.- Irta: Dr. STRACHON NELLI. Páris, 1905. augusztus 20. Huszonnyolcán leheltünk utasok egy gőzös fedélzetén, mely bennünket Haverből Dieppe-be szállított. A kikötőből elinduláskor épen lenyugvóban volt a nap, s én e természeti látványban gyönyörködve, ügyet sem vetettem utitársaimra. Feszült figyelemmel kisértem a nap tüzes korongját, amint mind jobban-jobban merült a kékes hullámokba, mig az utolsó fénysugarat is elnyelték a habok. De a nap helyét nem foglalta el a hold, mely ezüstös fénybe borította volna a végtelen tengert. Az éjszaka csillagtalan volt és sötét. Lassan egy kis szél is kerekedett, itt-ott villámok cikkáztak, vihar volt készülőben s én is kénytelen voltam utitársalm példáját követni, kik midnyájan visszavonultak a kajütbe. Az első osztályú kajüt megtelt utasokkal. Én egy sarokba húzódtam meg, a honnét, egyéb mulatság hián, most már nagyobb érdeklődéssel viseltettem utitársaim iránt, kik közül mindegyik a maga módja szerint mulatott. Egy francia hölgy zongorán néhány Chopin nocturnet játszott kívülről, öt vagy hat fiatalembertől körülvéve. A nagy fel azután mindjárt a sárközi érdekeltség, még pedig sikerrel, Hieronymi személyében találván szószólóra, és mig a két tervező egymással versenyzett, addig Hieronymi ur kereskedelmi, minister lett, minek folytán a szinérváraljai vonal tervezője minden kilátást elveszítvén, kénytelen volt félre állani. Tehát elsősorban tétlenségünkre vezethető visza károsodásunk, mert midőn már teljes veszély fenyegette is Szinérváralját, még mindig nem mozdultunk és csak a járda ügyét tárgyaltuk. A kár eszerint már megvan ; de szerencsére még csak felében és egyedül tőlünk függ, hogy helyzetünkön lendítsünk, amenyiben most nem rendes, hanem csak keskenyvágányu vasutat építenek, ami pedig a szállító közönség kielégítésére nem lehet elegendő. Abban tehát nagyon igaza van a cikkírónak, hogy sokat lehetne még jóvátenni, ha Avasujvárosig rendes vágányu vasutat kiépítenének; de az a kérdés, van-e érdekeltség hozzá és mily áldozattal hajlandó ez a vasút létesítéséhez hozzájárulni; akarjuk-e egyelőre a járda ügyet eldöntetlenül hagyni és inkább intenzive a vasút ügygyei foglalkozni ? Ezen ügy tagadhatatlanul oly fontos Szinérváralja közönségre, hogy minden föld- birtokos, háztulajdonos, orvos, az ügyvéd, a kereskedő sőt még a napszámos is egyaránt érdekelve van általa. Ne várjuk tehát, mig a sült galamb asztal mellett is minden hely elvolt foglalva. Két öreg ur sakjátékba merült el; egy éltesebb házaspár illusztrált újságokat lapozgatott; egy nagyon kopasz bácsi, úgy látszik valami nyugalma- I zott katonatiszt lehetett, a vasúti és gözhajózási kalauzt nézegette; . egy bakfis a naplójába firkált. Hat csésze tea és hat tányér sandwich előtt mozdulatlanul, szinte mereven ült hat angol, — férfiak és nők vegyesen — de unalmasságukban annyira egyformák, hogy csak a ruha különbözteti meg őket egymástól. Szinte katonai regula szerint szürcsölgették a teát és fogyasztották a sonkás kenyeret s ha közülök a legöregebbik és leghosszábbik, valószínűleg a családfő, megszólalt, úgy a többiek mintegy kórusban válaszoltak: „Yes . . . , o yes . ; . . indeed.“ No ez ugyan nem nekem való társaság s én már-már szundikálni kezdtem, midőn halk suttogás ütötte meg a fülemet. Nem messze tőlem, a kajüt legsötétebb zugában két alakot pillantottam meg, egy férfit és egy nőt, kik a suttogásuk után ítélve nagyon fiatalok és nagyon szerelmesek lehettek. Persze, ez már jobban érdekelt, az álom ki ment a szememből s én egész csendesen közelükbe huzozkodtam, anélkül, hogy engem észrevették volna. A világért sem zavartam volna meg őket. Istenem! hiszen ha rajtam állana, egy egész világrészt rendeznék be csupa búvóhelyekkel, kizárólag szerelmesek számára, Eleinte csak azt vehettem ki társalgásukból, szánkba repül hanem indítsunk elősorban magunk közt mozgalmat. Ekkor majd elválik, mily áldozatra kész a környék és ennek érdekeltsége, mert áldozat nélkül vicinális vasút még ki nem épült soha. Nézzük hát, lesz-e mozgalom, mely ezen ügyet felszínen tartja, mert abban éppen igaza van cikkírónak, “ha valahol, itt pénz az idő.**) Beiskolázás. A tanítás és tanulás uj esztendeje itt van. A tantermek ajtajai megnyíltak, hogy műhelyül szolgáljanak azon munkának, mely a polgárok nemesítését, képezését célozza. Különlegesen szolgálja ezt a célt a népiskola, a népoktatás. A népiskola csak akkor érheti el nemes célját, ha az iskoláztatás teljesen ingyenessé tétetik. Hogy az ingyenes népoktatáshoz közel állanánk, azt sajnos nem mondhatjuk. Pedig a kényszeriskoláztatás fogalmával csak ingyenes népoktatás fér össze. Ha a törvény valakit valamire kötelez, módot is kell nyújtania arra, hogy az a kötelezettség teljesíthető legyen. A mi törvényeink szerinl 6-tól 15 éves korig minden gyermek tartozik iskolába járni. Némi kivétel van a tőrvény alól. Kivétel a távol lakás is. Azonban e kivételen is segíteni lehet a gyermekek érdekében a napközi otthonok létesítése által. Egyik (bár távolabbi) célja ez a szinérváraljai szegénysorsu iskolás gyermekeket segélyező egyesületnek is. Ez a szép célú egyesület minden támogatásra kiválóan érdemes. Támogassuk azért ezt a humánus egyesületet az emberszeretet jegyében folytatott nemes törekvésében. Ez a társadalom dolga. Ezen alkalommal azonban egyébről is szót **) Mi az igazgatóságtól vártuk a kezdéményezést, mert annak is érdeke a vasút mielőbbi kiépítése, de ha már minden áron tőlünk várják a mozgalom megindítását, legközelebb megindítjuk mi. Szerk. hogy franciák, hogy a férfit Charles-nek, a nőcs- két Claire-nek hívják, hogy a férfi ambiciózus festő-művész, s hogy mindketten igen szegény ördögök. Ez épen elég volt, hogy az én teljes sympathiámat megnyerjék s most már csupa fül voltam. Idővel minden szavukat megértettem s igy jutottam ama helyzetbe, hogy most kedves olvasóimnak is elmondhatom a fiatal szerelmes pár társalgását. — Nagyszerű álmom volt az éjszaka — szakította meg némi szünet után a csendet Charles. — Nos, mit álmodott édesem ? Mi egyáltalában oly keveset foglalkozunk álmainkkal, holott ezek töltik be életünknek egy lényeges részét, Képzelem mennyi poezis, mennyi ideálismus árasztja el még álmaidat is, te müvészek-mtívésze -—te — — Ez egyszer megszégyenitesz dicséreteddel kedves Claire, mert, amint látni fogod, nagyon 4sa a földön jártam álmaimban. Íme halljad: — Álmomban még ott voltam egykori mesterem házában, hol a világ első művészei fordultak meg. Az asztalnál valami árverésről volt szó, mely a következő napra volt kitűzve. Valahányszor e szó „árverés“ elhangzott, én mindig összeborzadtam anélkül, hogy ennek okát tudtam volna. Egész ifjú koromban nagyon szerettem részt venni holmi licitáciokon, különösen, ha könyvek vagy műkincsek kerültek árverés alá, mindig ott voltam, s bár pénzhiány miatt nem vásároltam soha setth
