Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-07-11 / 28. szám
SZÍNEK V A K A UA 1905. július 11. pitja meg. De különben is az egyetlen földadó a Magyarországon s főként egyes helyeken, mely oly annyira kivan merítve, hogy azt újabb megterheltetésektől feltétlen meg kell kímélni. Ez az egyetlen, mely el nem titkolhatja jövedelmét és a legokszerübb gazdálkodással is látjuk, hogy mennyire változtatja tulajdonosait. Innen is állott elő a közép birtokos osztálynak siilyedése. Fájdalom, községünk ezen osztálya az, amely adósságoktól iíiÉkrhelve, a legnagyobb küzdelmet fejti IHlétért. ffVAz ipar és a kereskedelem, előbbi a használt kézi munka, utóbbi az általa eszközölt forgalom és százalék után volna megadóztatandó. De, mert úgy az egyiknek, mint a másiknak, ezer különböző alkalma van a legszigorúbb ellenőrzés dacára is az ebből eredő jövedelem eltitkolására s így a helyes alap ki nem deríthető, annak megadóztatása a valóságos jövedelemnek megfelelően nem eszközölhető. Ezt igazolja az, hogy több gazda, kinek alapja volt, esik el a közteher viselésben, mint az alap nélkül, bizalomból létesült kereskedő, vagy iparos. Méltányos a megtámadott határozat azért is, mert a földbirtokos az ő személyét és környezetét megillető ház, házbér és kereseti adóval már hozzá járul a közköltségekhez. Már pediglen a járdára a személyeknek lévén szüksége, ez a személy és házadók címen méltányosan adózik, mig földadó címen kivetett adója után a jármüvek közlekedésére szánt, az 1890. I. t.-c.-ben előirt s legfőképen őt terhelő utakra adóztatott meg. Hogy e cimen a kereseti adó sincs kivéve, az is nagyon igazságos, mert a könnyebb közlekedés által nagyobb kereslet idéztetik elő és a kereslet által nagyobb jövedelem jön létre s igy annak e cimeni megadóztatása is úgy a törvénnyel, mint a méltányossággal megegyeztethető. Kérem tehát a'tisztelt cikkírót, ki nagyon megbotránkozik e kérdéses határozatban ; ki a járda létesítésében s annak előmozdításában pennájával mindaddig részt vett s a mellett sorompóban állott, mig közvetett érdekeit az előbbeni határozat szolgálta; azonban a mióta ez másként van, nagy befolyására és tudományára való hivatkozással kijelenti, hogy annak létesítését feltétlen megakadályozza: ne igyekezzék gáncsot vetni községünk haladásának, mert ez sem az iró embereknek, sem 'a sajtónak nem válik dicséretére. Annak a községnek, melynek a haladáshoz minden szükséges eszköze megvan, mert aranya, ezüstje búzája stb. bőven van, mondom, annak a községnek a haladás utján csupán anyagi érdekből és vélt sérelemből visszatartása valóságos bűn. Urny Bertalan. HÍREK. A vármegye uj tanfelügyelője. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Bodnár György kir. segédtanfelügyelőt Szaíniárvármegye kir. tanfelügyelőjévé kinevezte. Az uj tanfelügyelőtől sokat várunk. Nemcsak azért pedig, mert mint volt tanító egészen szakember, hanem azért is, mert a vármegye területén sok-sok mulasztást kell pótolnia. Abban a reményben, hogy Bodnár tanfelügyelői munkásságának magasabb célja lesz, mint „meg nem akadályozni a haladó kort“, és működésében nem a csaló külsőségek, hanem a belső tartalom után fog Ítélni s ennek érdekében fog küzdeni: szívesen üdvözöljük díszes állásában, mit kitartó munkával igyekezett eddig is megérdemelni. Gyászmíse. A Szatmár egyházmegyei rk. főhatóság rendeletére a felséges uralkodó háznak, a fenséges főhercegi családnak és a magyar nemzetnek mérhetlen fájdalmára múlt hó 13-án elhalt József kir. herceg Ő Fensége lelke üdvéért mint az egyházmegye minden templomában, úgy a szinérváraljai róm. kath. templomban is f. évi juliüs hó 12-én, mint az elhalálozástól számított harmincadik napon, ünnepélyes gyász- mise fog tartatni, melyre a helyi hatóság és hazafias közönség ez utón is meghivatik. Esküvő. Harsányi Pál, olcsvaapátii ref. lelkész e hó 4-én esküdött örök hűséget Nagybányán Teleki Béla, gyógyszerész művelt leányának, Jankának. Szinírváralja község képviselőtestülete e hó 5-én gyűlést tartott, melyen több apró ügy között a járda kérdésé is szóba került. Heves vita fejlődött ki a járda körül, de a végén mégis csak érdemleges határozat nélkül oszlott szét a gyűlés. A harmadik vonat ismét kisért. A jó Isten a megmondhatója: hányadikszor. Most azt halljuk, hogy e hó 15-től csakugyan valóra válik régi óhajunk s a harmadik vonat beállításával összeköttetést nyerünk Szatmáron a budapesti gyorsvonathoz. Jól esik ezt hallanunk, de keveset tudunk hinni a hírnek, mert már sokszor csalódtunk. Északkeleti Újság. Szatmáron eddig__ Szatmári Napló címmel szerepelt hetilap az „Északkeleti Újság“ nevet vette fel. A cimmel iránya is változást szenved. Szerkesztője: Dr. Shik Elemér. Ünneprontás. A helybeli kir. járásbíróságnál jelentést tettek arról, hogy Ábrahám Noliel és Ábrahám Pepi terepi lakosok vasárnap tengerit kapáltak. Varga Sándor misztmogyorósi lakos pedig ugyanakkor Szinérváraljáról szekeren deszkát szállított. Verekedések. Komorzánban Paul Juon és Dregán Tógyer Flóra Juont, Kőszegremete és Kányaháza határán Kokora Juon Lébi Salamon komorzáni lakost megverte. Kányaházán Steff Vaszil és Kekere Juon Szúrd Vaszilt késsel úgy összeszurkálta, hogy sebeiben 20 napon túl kénytelen lesz feküdni. Komorzán az Avas legvadabb községe. Az egész Avasban alig történik annyi lopás és verekedés, mint ott. A férj úgy elveri a feleségét, akár a feleség a férjét. Nemrégiben is Flóra Juon a mezőn egy kapával úgy elverte kedves élete párját, Dregán Anucát, hogy ez 20 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. Az állami iskolával egyidejűleg óráig tartott beszédében a szőnyegen forgott kérdés tévedéseit fejtegetve, egy évzáró vizsga és a nevelés valódi céljáról oly remekül festett képet adott, hogy mikor gyönyörű beszédét befejezte, a jelen voltak percekig tartott éljenzései és tapsai valóságos demonstrációvá váltak. Igazán nagyon sajnálom, hogy nem vagyok gyorsíró, mert tanfelügyelőnknek filozófiai mély gondolkozásra, széles pedagógiai ismeretekre és a nevelés valódi eszközei iránt finom érzékre valló e gyönyörű beszédének minden szava megérdemelte, hogy nyilvánosságra jusson, mert megvagyok győződve, hogy abban mindenki igazi szellemi élvezetet talált volna. (Szatmár- megyei Közlöny 1897. nov. 14-iki szám.) 0 nem tartotta magát pedagógusnak, de tényleg egy valóságos, perfekt pedagógus volt. Minden tanítókat nagyon szeretett, természetesen aztán mi is rajongtunk érte mindig. A tanítónak nagyon sok kis és nagy ellensége van, de ő mindig és minden panasznál békitőleg lépett fel s nem tudok arra példát, hogy ő valamely panaszos ügyben a tanító meghallgatása nélkül intézkedett volna. Sokan akarták befolyásolni ez, vagy amaz tanító ellen; ő azonban megközelíthetetlen volt. Még a legközelebbi hozzátartozóinak sem volt e tekintetben szavuk, ez a legszebb színben tünteti fel az ő abszolút egyéniségét és tiszta jellemét. Kováts Béla ha visszatekint 25 évi tanfelügyelői működésére, teljes megelégedéssel mondhatja, hogy nyomait nem a rombolás és pusztítás, hanem az alkotások hosszú sora követi. I Hasznos és eredményes munkásságával, vala- j mint szeretetreméltó egyéniségével kiérdemelte azt, hogy mikor megválik állásától, az egész vármegye, de különösen munkatársai: a megyei tanítók őszinte nagyrabecsülése, tisztelete és szeretete kiséri nyugalmi állásába. Büszkék vagyunk, hogy Kováts Béla volt a mi vezérünk, mesterünk, oktatónk és tanítónk; de büszkék lehetnek a mesterhez hasonlóan kitűnő tanfelügyelő-munkatársai is, hogy az ő oldala mellett szerezték fontos pályájokhoz a gyakorlati ismereteket, mert ez biztosíték arra nézve, hogy tankerületeiket hasonló szellemben, hasonló bölcsességgel, humánitással és hasonló eredménynyel fogják vezetni és igy ők is a nagyrabecsülésnek és őszinte tiszteletnek szintén olyan jeleivel fognak találkozni, mint találkozik Kováts Béla akkor is, mikor már nem mint tanfelügyelő, nem mint hivatali főnök, hanem mint magánember áll a közkritika fóruma előtt. Kováts Béla, mint tanfelügyelő mindig higgadt és megfontolt férfiú, igazi tanitóbarát nemkülönben kitűnő szociálpedagógus volt, minek illusztrálására álljon itt az alábbi három epizód: * Mikor elvégeztem a képezdei tanfolyamot az egyik jeles állami tanitóképző-intézetben, az igazgató, aki fiatal kora mellett is nagyon tapasztalt pedagógus volt, utravalóul megmondotta, hogy mindenki mihelyt hazaérkezik, jelentkezzék vármegyéje tanfelügyelőjénél, hogy majd akkor, ha képesitővizsgára kell jelentkezni, a vármegye tanfelügyelője a jelentkező felől tudomással bírjon. Ehhez tartva magam, én is mihelyt hazaérkeztem, mindjárt elmentem Kornél bátyámhoz Aranyosmegyesre s onnan együtt mentünk Szatmárra. A tanfelügyelői hivatal akkor a Kováts Ágoston palotájában volt. Nyári és meleg volt az idő. Ä hivatal ajtója ki volt nyitva s az előszobából jól lehetett látni kik vannak benn a hivatalban. Három ur volt bent: egy fiatal, egy öregebb és egy még öregebb. Hej — gondolám - Szatmármegye mégis minden tekintetben túl tesz Máramarosmegyén, mert hiszen a tanfelügyelősége is mily nagy létszámból áll és még a tollnoka is milyen elegáns úri ember, a tanfelügyelőnél is elegánsabb. Bementünk a hivatalba s természetesen a legöregebb ur felé tartottam s azt mondottam: — Én nagyságos Kováts Béla kir. tan- felügyelő urat keresem. Az öreg ur nem szólott semmit, hanem a legfiatalabb ur felé mutatott s nagy ámulatom és bámulatomra a legfiatalabb ur állott fel e kijelentéssel: én vagyok. Előadtam aztán, hogy miért jöttem s már akkor mindjárt megjegyezte tanfelügyelőnk, hogy ne távozzon el a megyéből, mert szüksége lesz reám. . Ezzel rögtön Kornél bátyám felé fordul. — Ön ellen egy nagy panasz van beadva hozzám. Akarom hinni, hogy ebből semmi sem igaz, mert ha igaz volna, akkor nagyon kemény megtorló intézkedést kellene alkalmaznom ön ellen. — Sejtelmem sincs nagyságos uram, hogy mi lehet a panasz tárgya — feleli Kornél. — Nagyon örvendek kedves barátom, hogy igy áll a dolog. Én is úgy gondolom, hogy az egész panasz bosszumű lehet aminek nincs semmi alapja. Egyébként utána járok a dolognak s megfogok győződni az igazi tényállásról. Mikor hazajöttünk Szatmárról Kornéllal, egyre törtük a fejünket, hogy mi is lehet a panasz tárgya, de nem tudtunk kisütni semmit sem. Kornél aztán egyre várta-várta, hogy mikor lesz megtartva ellene valami vizsgálat-féle, de az mindig késett. Egyszer, úgy egy év múlva, megint együtt voltunk a tanfelügyelőségnél a mikor Kornél testvérem nem mulasztotta megkérdezni: — Nagyságos uram, hogy állunk a pa- naszszal? — Hát kedves barátom, úgy állunk a panaszszal, hogy az illető ur, aki a panaszt ön ellen tette, eljött hozzám és megkért, hogy adjam neki vissza a panaszos feljelentést, mert ő egyszerűen fel volt ültetve. Nagyon szégyenli a dolgot, mert az egészből egy szó sem igaz. — Tehát megvan győződve Nagyságod, hogy ártatlanul voltam megvádolva? — Megvoltam én erről győződve mindjárt az első perctől kezdve, azért nem tartottam érdemesnek, hogy ebben az ügyben valami komoly lépést tegyek. S most engedje meg, hogy titokban tartsam úgy a feljelentőt, mint magát a feljelentést is, mert az már úgy is tárgytalanná vált.
