Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-07-11 / 28. szám
1905. Julius hó 11. SZINERVARALJA 3. mindjárt egy javító intézetet is kellene Komor- zánban felállítani. Azt hisszük, ez hamarabb benépesülne, mint az iskola. Verekedő hölgyek. Özv. Farkas Lébiné és Berkovics Juliska Avasujvárosban valamin összekaptak. Szitokról verekedésre került a doiog s Farkasné úgy helybenhagyta ellenfelét, hogy az még talán most is kesereg kékjei felett. Próbát kellene az ilyen verekedő hölgyekkel tenni, hogy vájjon az orosz-japán háborúban is meg tudnák-e őrizni az ősi virtust ? Ott nagy szükség van mostanában az ilyen vitéz amazonokra. Lopások. Paplikón Mik Vaszalikától és Petrik Stefántól tyúkot, vasvillát, libatollat, lepedőt s egyéb, a háznál talált ingóságot elloptak. A csendőrség a tetteseket Kovács Mátyás nagybányai, Varga János szilágycsehi és Kerezsi István, gardánfalvi cigányok személyében kinyomozta és átadta a szilágycsehi kir. járásbíróságnak. Sebespatakon Rusz Vaszil- íól Bumb Luska tyúkot, Tartolcon Pic Juontól Melcs Mihály bárányt lopott. Óvakodjunk a tolvajoktól! Akik a csendőröket is meglopják. Már jó ideje történt, hogy a komorzáni csendőrőrs tanyájáról egy hordót elloptak. A tettes most kézre került Flóra Juon, komorzáni lakos személyében. Ügyes ember, kár volna meg nem büntetni. Vihar. E hó 6-ára virradó éjjelen nagy szélvész vonult át községünk felett, mely hatalmas fákat tört derékon ketté, vagy csavart ki tövestül. A zsúpból készült házfedeleket sok helyen erősen megrongálta. Veteményekben nem okozott kárt. Választékos stílus. Alkalmunk volt egy csendőrjelentésbe betekinteni. Ebből jegyeztük ki hevenyében a következő, ékes nyelvezettel irt mondatot. „Jelentem, hogy Bura Juon a Petri tartóid lakost Horzsa Juon a Vaszily ottani lakos puszta kézzel úgy megverte, hogy rajta az orvosi látlelet szerint 8 napig tartó gyógyuló testi sérülést szenvedi. A viliám áldozata. Kankás István, 25 éves vári (Beregm.) lakos a mezőn dolgozott; közelében kút nem lévén, a gecsei határ mellett levő kúthoz ment vizért, hol korsóját megmentette, s visszaigyekezett társaihoz. Útja közben azonban egy hatalmas villámcsapás érte s azonnal agyonsujtotta; nevezett éppen halála napján múlt egy hónapos házas. Érdekes az egész dologban az, hogy a nála levő korsó a villámcsapás után úgy eltűnt, hogy azt hosszas keresés után sem tudták megtalálni. Az asszony ingatag. Nincs biztos tudomásunk arról, hogy pusztán csak e szálló mondatnak vagy a saját szomorú tapasztalatának hatása alatt állott-e Kereka György óhutai lakó* ; de tény, hogy szivnyugalma egv idő óta teljesen elhagyta. Az asszony minden cseleke letét gyanús szemmel nézte. Sokáig törte rajta a fejét, hogy miként nyugtathatná meg gyanakodó lelkét legalább egy időre. Gondolt aztán nagyot, merészet. Ha az asszony beteggé lenne, aligha csalná meg őt, gondolhatta a nyugtalan férj. Minthogy pedig a feleség semmi hajlandóságot sem árult el a betegség iránt, Kereka kapta magát és úgy elverte a feleségét hűtlenség gyanúja alapján, hogy néhány hétig nyomnia kell az ágyat. Úgy halljuk azonban, hogy Kereka nyugalmát most a törvény kezdi háborgatni. Szegény ember! Ugy-e? Minek is van szerelem — Óhután! Vétkes gondatlanság. Petka Jákob tartóiéi lakos véletlenségből meglőtte Bile Anna szintén tartóiéi lakgst. A sérülés súlyos, de nem életveszélyes. Patkát a csendőrség feljelentette az ügyészségnek. — A bécsi mérték és a magyar fakereskedeiem. Az országos Erdészeti Egyesület egy anomáliára hívta föl a kereskedelemügyi miniszter figyelmét. Mig ugyanis a keményfánál már rég be van vezetve a méterrendszer, addig a puhafát még mindig a régi öl, illetve lábmérték szerint fűrészelik. Ennek hátrányát érzik az építőmesterek is, mert a mai építészet összes számításai már méterrendszeren alapulnak és igy folytonos átszámítás válik szükségessé. Szükséges tehát az anomália megszüntetésére oly értelmű intézkedés, hogy köteleztessenek az összes kereskedők és különösen a fürészgyártulajdonosok, hogy a puhafánál eddig használt bécsi mérték helyett a méterrendszert fogadják el. Piaczi árak. Rozs {50 kg.-ként) Tengeri („ „ ) Zab („ „ ) Burgonya(20 liter ) 6 K - -0.- f. 8 K 40-0.- í. 7 K - -0.- f. - K 80-0.- f. Főmunkatárs : dr. Kaba Tihamér. Lap tulajdonos : Fábián István. 5388 — 1905. tksz. Firverési hirdetményi kivonat, A szinérváraljai kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Apán Mihály végrehajtatónak Anicás Mária férj. Fó- rizs Jánosné végrehajtást szenvedő elleni 1175 K 40 f tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a szinérváraljai kir. járásbiróság területén lévő szamostelek községben fekvő, a sza- mosteleki 36. sztjkvi betétben A. I. 1—6. sorszám alatt foglalt ingatlanokból a Fórizs Jánosné szül. Anicás Mária névén álló felerészre 1161 J K-ban és a szamosteleki 41. sztjkvi betétben A. I. 1—2. sorszám alatt foglalt ingatlanból a B. 3. sorszám alatti bejegyzés szerint Fórizs Jánosné szül. Anicás Máriát illetett s jelenleg Kerekes Juliánná férj. Bonsa Jánosné nevén I álló V4-ed rész illetőségre 581 K-ban ezennel I megállapított kikiáltási árban az árverést elren- ; delte és hogy a fenebb megjelölt ingatlanok az «905. évi augusztus hó 25-ik napján dél= I előtti 10 órakor Szamostelek községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10°/0-át vagyis 116 K 10 fillért és 58 K 10 fillért készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881: LX. t.-c. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Szinérváralján, 1905. évi junius 18. Kir. jbiróság mint tkvi hatóság. (Hiteles jelentés alapján.) A szinérváraljai heti vásáron junius 29-én a következő legmagasabb árak érettek el. Búza (50 kg.-ként) ............8 K 20 —0. — f. Pa pp István, kir. albiró. — És jegyezzék meg maguknak az urak, hogy én a fejemmel szoktam gondolkozni, nem pedig - a tenyeremmel. * Most lesz húsz éve, hogy elfoglaltam mai állásomat. Ha jó! emlékszem 1885. aug. 30-án volt az első gondnoksági gyűlésünk. A gondnokság 9 tagból állott s a régi utasítás szerint a gondnokságnak igen nagy befolyása volt az állami iskola ügyeiben. Az állami tanítónak a gondnoksággal szemben pedig nagyon is szu- bordinált helyzete volt. Már az első ülésen a gondnokság önérdekből a tanfelügyelőnek az állami iskolára vonatkozó minden intézkedésével ellentétbe helyezte magát. Én akkor mindjárt láttam, hogy itt egy nagy kérdőjel előtt állok, j Vagy védeni a tanfelügyelő igazságos állás- I pontját s akkor 9 ellenséget szerzek magamnak, ! akik mindennap éreztethetik velem bosszujokat, vagy pedig a gondnokságnak adok igazat s akkor a tanfelügyelővel szemben leszek hűtlen. Nem sok gondolkozni való időm volt, mert már akkor mindjárt szint kellett vallanom. Természetesen arra határoztam el magam, hogy inkább kiteszem magam 9 ember haragjának és bosszújának mintsem hűtlen legyek tanfelügyelőm irányában. Dikíum-faktum, de már az első gyűlésen olyan heves összeütközésem volt a gondnoksággal, hogy alig voltunk képesek határozatot hozni. Ezzel aztán megkezdődött az ellenségeskedés hosszú sora. A feljelentések ellenem egymást érték, hol a tanfelügyelőségnél, hol a minisztériumnál, hol meg hirlapilag is meg voltam támadva. De nem tágítottam, mert rendkívül nagy erőt ad az embernek az - ha igazságos ügyet védelmez. Én is bizva az igazság győzelmében, védtem az igazságos ügyet. De egyszer már mégis soknak tartottam a sok inzultust, elmentem Szatmárra, hogy megtudjam: mi is lesz ennek a vége? — Kedves barátom — mondja a tanfelügyelőm - nagyon éber figyelemmel kisérem az avasfelsőíalusi dolgokat és éppen Ön ellen beadott panaszokból látom, hogy On az nagyon helyes utón jár. Csak haladjon tovább is ezen az utón s oda se nézzen, ha 99 ellensége is lenne. Csak kitartani tovább. — Egy tanítót nem adok száz gondnoksági tagért, pláne, ha annak a tanítónak igaza van. Ily biztatás mellett természetesen ujult erővel jöttem haza, felvettem továbbra is a küzdelmet és ki is tartottam. * Ezelőtt nehány évvel úgy volt, hogy iskolánk évzáróvizsgáján a Széchenyi-társulat igazgatóságának mind a három igazgatója jelen lesz. Kováts Eduárd volt akkor az igazgató, aki a vizsga előtt mintegy két hónappal kijött Felsőfaluba, megnézte iskolánkat s különösen a Széchenyi-társulat által segélyezett vidéki gyermekek előhaladását vette szemügyre. Akkor mindjárt megmondotta, hogy ki fogja hozni a Széchenyi-társulat egész igazgatóságát, hogy az igazgatóság a gyermekek előhaladásáról személyes meggyőződést szerezzen. Sok terminus volt kitűzve a kijövetelre, de mindig volt valami akadály, a mely hol az egyik, hol a másik igazgatót megakadályozta a megjelenésben, pedig e célból kitoltam a vizsgálat idejét egészen julius 6-ig. A társulat küldöttsége erre a napra sem jött ki, de ki jött maga a kir. tanfelügyelő. A vizsgálat az ő vezetése mellett folyt, úgy délelőtt 9 órától délután 1 óráig. A vizsgálat folyamán feltűnt nekem, hogy mikor a vámfalusi, ujfalusi, mózesfalusi s más községekből idejött románajku gyermekek a legnehezebb nyelvtani, mértani és fizikai problémákat egész könnyedén fejtik meg: a beszédnek semmi nyoma sem látszik a tanfelügyelőn, sőt arcának egyetlen izma sem mozdult meg. Nem baj — gondolám — a munka végén jön az áldás. A vizsgálat befejezésével megdicsérte a gyermekeket s édes szavakkal figyelmeztette s buzdította, hogy máskor is ily szorgalmat és igyekezetei fejtsenek ki, de az én szorgalmam és igyekezetemről akkor sem szólott egy szót sem. Ezzel a lakásomra mentünk, mert a hányszor az Avasba jött, azzal tisztelt meg, hogy mindig az én vendégem volt. Ebédközben szóba jön a vizsga és annak eredménye s ezt mondja: — Ön igazán nagy szorgalmat és igyekezetét fejtett ki ezeknek a gyermekeknek a tanításában s ez meg is látszik az engedményen. Hanem egyre figyelmeztetem: arra törekedjünk, hogy az iskola működése és a tanítás eredménye összhan gbanálljon a mindennapi élet jól felfogott követelményeivel. Na — gondoltam — ezért ugyan kár volt várni julius 6-ig. Meg voltam azonban győződve tanfelügyelőm igazi jóindulatáról és szeretetéről, azért szónélkül vettem a figyelmeztetést, mert képzeltem, hogy abban valami életfilozófia rejlik. Sokáig gondolkoztam a fölött, hogy mivel lőttem túl a célon a tanításommal, de nem jöttem rá. Néhány év múlva egyszer beállít hozzám egy avasi úri ember. — No hallod — mondja — nagy kár volt annyira kidresszirozni ezeket a „vankujókat“ mert ezeknek nem kell már sem jegyző, sem ügyvéd, sem biró, I minden kitelik belőlök. Ha ez igy megy, akkor mi I feleslegesekké válunk, mert ezeknek már nem igen ízlik a kasza meg a kapa, hanem jegyzők meg ügyvédek szeretnének lenni. Akkor jutott eszembe Kováts Béla kir. tanfelügyelő figyelmeztetése: — Arra törekedjünk, hogy az iskola ■működése és a tanítás eredménye összhangban álljon a mindennapi élet jól felfogott követelményeivel. * Kováts Béla apjának: Kováts Lajosnak a múlt század történelme egyik legkimagaslóbb alakjának s kiváló tudósnak nemcsak zsenáilitását, hanem nagy szivét és emberszeretetét is örökölte. Emberszeretetét mindenki tapasztalta, aki hozzáfordult, azért egészen természetes dolog az az igazi szeretet és tisztelet, melylyel távozása alkalmával is szintén mindenütt találkozik.
