Szinérváralja, 1905 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1905-07-04 / 27. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP Elfillzetésl árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1 korona 50 f, egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 20 fillér. IVXosJelenilt e lap minden 1*. odrion. Főszerkesztő: IXjOSVAY GUSZTÁV. Felelős szerkesztők FABIAN ISTVÁN és KKTOMfl SAMDOR dr. A lapra vonatkozó mindennemű közlemények és küldemények valamint előfizetési díjak a „SZINÉRVÁRALJA“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára intézendők Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. A tekintetes vármegye. kénti 6000 korona egy aszfalt gyalogjáró létesítéséhez távolról sem elegendő. Mit várjunk hát Szinérváralja áreo- págjának érdemes tagjaitól ?—-v. Már sokat foglalkoztunk e lap hasábjain Szinérváralja nagyközség képviselő- testületének azon határozatával, melyben aszfalt gyalogjáró létesítését és költségeinek a községi pótadóból való fedezését mondotta ki. E határozatot több községi adózó megfelebbezte a törvényhatósági bizottsághoz, kérvén annak megsemmisítését, mert az nem volt szabályszerűen hozva, amennyiben az azt indítványozó indítványához részletes költségvetést nem mellékelt ; de a felebbezők felebbezésüket főleg azon indokra alapitották, hogy az aszfaltjáró költségeinek a községi pótadóból való fedezése az adózó polgároknak nagyon igazságtalan és súlyos megter- heltetésével jár, amennyiben a község legjobb módú elemei és legtöbb adót fizető polgárai: a földbirtokosok a járda költségeihez nem járulnának hozzá, mert a községi törvény értelmében a földadó a gyalogjáró költségeivel meg nem terhelhető. Ezen határozat tehát homlokegyenest ellenkezik a czélszerüség és méltányosság követelményeivel. És további ellenvetése volt a felebbezőknek, hogy a képviselő- testület által 10 évre megszavazott, évenA vármegyei törvényhatósági bizottság mindezen körülmények daczára helybenhagyta a határozatot. A képviselőtestület Ilosvay Gusztáv főszolgabíró indítványára, a jelenlegi sérelmes határozatot megelőzőleg egyhangúlag kimondotta, hogy aszfalt gyalogjárót létesít; de ennek költségeivel legnagyobb részben a háztulajdonosokat terheli meg. És ezen, egyhangúlag elfogadott határozat mindenesetre sokkal méltányosabb is volt. Mi azonban nem csodálkozhatunk azon, ha a községi képviselőtestület, nem elégedve meg az első határozattal, czél- szerünek látta, hogy e sérelmes második határozatot meghozza. Hiszen az első határozat értelmében az érdemes képviselő- testület minden.tagjánai'J'ozzá kellett volna járulnia a járda költségeihez. Már pedig bármennyire hívei is legyenek a városatyák a modern haladásnak, bármennyire is óhajtsák a kényelmes gyalogjárót, any- nyira még se mehetnek el a lelkesedés terén, hogy annak terheiből is kivegyék részüket. Úgy mondják, hogy még a szenteknek is maguk felé hajlik a kezük. Akarnak ők járdát, de*i*aesseAmég a költségeit az iparos, a kereskedő, (hiszen az iparpártolás most nagyon divatos dolog) és fizesse meg mindenki, aki kereseti adót fizet. A földbirtokos: úr, kihez nem méltó az adófizetés. Szinérváralján pedig a földtulajdonosok vannak többségben a képviselőtestületben. A vármegyei állandó választmány méltányolva a felebbezésben felhozott okokat, belátva a határozat szabálytalan és különösen igazságtalan voltát, a községi határozat megsemmisítését ajánlotta a törvényhatósági bizottságnak. Ez azonban — mellőzve az állandó választmány véleményét — a határozatot helybenhagyta. A törvényhatósági bizottságban már nem érvényesülnek ugyan az osztályérdekek, mint a képviselőtestületben, dehát mit törődik a tekintetes vármegye közönsége az egyes községek érdekével ? Annak sokkal kényelmesebb, ha helybenhagyja a határozatot, legalább nincs több baja a dologgal. A vármegyei közgyűlés nem köteles határozatát indokolni és senkinek sem tartózik felelősséggel. Legfeljebb a saját lelkiismeretének. No de az eféle „Szinérváralja“ tárczája. Másodvirágzás. Szép, kis szőke feje lehanyatlik a nagy karosszék vánkosaira. Halvány kezei összekulcsolva esnek ölébe s hosszú fekete ruhájára sárga piros levelek hulldogálnak. Szempillái lassan-lassan borulnak a fényes, nedves szemekre, melyekből egy ragyogó könnycsepp gördül alá. Egy könnycsepp, mely gyémántként csillog a gyászruha redői között; egy könnycsepp, mely a múltak álmait csalja vissza a szívbe. Emlékezik. Szép ragyogó nyári délutánra, midőn minden a szerelemről beszélt. Szeretsz ? és a rózsák aláhullatták bíboros, illatozó szirmaikat. Szeretsz ? a nap ragyogó sugaraival a szemébe nevetett, a madárkák daloltak a lombok között, a kék égboltozaton nem volt még csak egy felhőcske sem, Szeretsz ? kérdezik az összehajló rózsaszirmok. Szeretsz? csevegnek a madárkák, Szeretsz? susognak a falombok. Ah ! Szeretsz-e ? szeretsz-e ? kérdezte a nagy mindenség. És a galambok összecsókolódz- tak a piros cserepeken, ott a háztetején; a vadszőlő karcsú indái ölelésre fonódnak egybe; a két szitakötő kiterjesztett szárnyait egymáshoz érinté és úgy repültek tova; a tarka pillangó rászállott a rózsa kelyhére, kiszívni abból a lelket, az illatos, édes mézet, — és ő? . . . ő belenézett a férfi delejes, sötét szemeibe — és megtudta, hogy mennyire szeretik . . . Szeretlek ! Szeretlek! Hogyne szeretnélek ! . . . Egy életre - egy halálra! Egy életre. - De milyen rövid élet volt az, — élet, mely most összetörve hideg sírban nyugszik. Élet, melynek ajkairól egy év alatt lecsókolta a boldogságot a halál. Az a rideg, az a kegyetlen halál. Előtte nincs kivétel, előtte nincs irgalom. Hiába minden ! A gyenge nő, a szerető hitves esdeklése, zokogó fájdalma; odaadó, hű szerelme; — az átvirrasztott éjszakák gyötrelme; a kétségbeesett hit visszakérő imája; a buzgó ápolás minden fáradalma. Ami a sors sötét könyvében meg volt Írva, elvégeztetett. És most? Egyedül, özvegyen, árván áll a nagy világban, az életen, melyet ő szerető társsal óhajtott végig küzdeni. Azzal a szerető társsal, a ki először nézett szemébe igaz, hű szerelemmel, hogy az ő szivét is eltöltse, az első szerelem boldogságával. Régen volt. Bizony már hosszú ideje annak. Mikor itt, a kis szöllőlugas bűvös rejte- kében először fogta bársonyos kacsóit édes remegéssel s vonta magához a nőt meleg ölelésre, mig újra és újra pici füleibe sugá: „Szeretlek, Charlotte, szeretlek!“ És akkor a turbékoló galambok, ott a piros házfedelen, összekacagtak s a gerlék csókokat szórtak a levegőbe. Régen volt. De ma újra érzi ezt az édes ölelést és újra szivébe lopódzik az a boldog mámor, mint akkor. Ma újra fülébe zeng a szerelmi suttogás lágy, méla hangja: „Szeretlek, Charlotte, szeretlek!“ Ez a meleg, verőfényes nap visszacsalja szivébe az emlékeket. Ez a vén asszonyok nyara, mely oly édes, ragyogó álmot szőtt az októberi, késő őszi napokra. Ez a vén asszonyok nyara, mely meleg, napfényes szerelemmel csókolja fel a kis ibolyát hosszú álmából, hogy ez kinyitva kék szemeit, csodálkozva nézzen körül; — tavasz van; — mig a rózsák nehéz, bűvös illattal töltik el a léget s élénk szinpompájuk csodásabb szépségű, mint a nyár alatt elvirágzottaké volt. Tavasz van ? a turbékoló galambok összekacagnak a piros házfedelen. Tavasz van? és a gerlék csókokat szórnak a levegőbe, mely szelíden kék s „nem tarkaság, fensége szép“.
