Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1904-02-02 / 5. szám
8 SZINÉR VA-R ALJ A 1904. febiuar 2 tette a helybeli vizsgálóbírónak, hogy a szóváltás ' hevében Góz.sát a mennye egy késsel hasba szúrta, erre Gózsa elővett egy iejszét es ezzel önvédelemből úgy ütötte fejen a mennyét, hogy az holtan rogyot össze. Gózsa sebe is oly súlyos1 hogy nagyon gyenge kilátás van az életbenmara- dásához. Az eset utáni napon, azaz 31-én ment végbe a szeiencsétleni 1 járt asszony bonczolása. Gózsa Lupuczot egyelőre csak felügyelet alá vették, amig t. i. a vizsgálóbíró ki nem hallgattja, a kihallgatás ulán azonban élőt eláihatólag le fogják, tartóztatni. Gózsa Lupucz mintegy 80—90 éves ember: Sőt talán 90 en is felül van már. Koldulásból él. Lapunk zártakor vesszük az értesítést, hogy Leitner Emil vizsgáló biró Gózsát e hó 1-én kihallgatta. Ekkor is úgy adta elő a. vádlott az esetet, amint fentebb vázoltuk. S egyben erősen panasz' kodott mennye bánásmódjáról. Azt mondta, hogy 5—6 év óta folyton megöléssel fenyegette őt, enni csak annyit adott neki, mint egy madárnak. A künjelkésre nézve azt vallotta, hogy azzal a menye a szerencsétlenség megtörténte előtt egy ládát kapart. A kés egy 3 kros fanyelű bicska. Az e set az egész városban óriási feltűnést keltett. Az öreg koldus száraz, ossz etöpörődöl alakja közismert volt. \ szinérváraljai takarékpénztár, részv. társaság f. é. rendes közgyűlését a részvényesek élénk érdeklődése mellett múlt hó 31-én tartotta meg. Lapunk 3 ik számban közzétett meghívóban foglalt tárgysorozat változatlanul elfogadtatott. A részvényesek múlt évi osztaléka 8 kor-ban lett megállápitva, és ezen osztalék azonnal kifizettetik, babár csak junius hó l én lenne esedékes. \ szamosteleki szocialista gyűlés epilógusa. Miév december 27-én Szamosteleken szociálista gyűlést akartak tartani, a hatóság azonban azt betiltotta. Ennek dacára többen megjelentek s mint hogy néhányan felhívásra sem vonultak el, a főszolgabíró jegyzőkönyvet vétetett fel, s a bizonyítási eljárás keresztül vitele után a napokban, Pap Flóra, Hepkál GyörgyJ borhidi, Filip Tódor apai, Burgoan Pável, Átyim Pintye, Burle Mitru, Ragyis György szinérváraljai lakosokat 5—5 napi elzáiássál, és 40—40 kor. pénzbírsággal sújtotta. Újítás a hírlapirodalom terén. Eddig a hírlapok előfizetőik kérdéseire csak a szerkesztői üzenetek rovatában válaszoltak. Most a Kormos Alfréd szerkesztésében megjelenő Magyar Pénzügy és Magyar Kereskedők Lapja czimü szaklapok azt az újítást hozták be, hogy előfizetőiknek ezentúl szóbeli felvilágosítást és útbaigazítást adnak, mely előny gyakran fölül múlja a csekély előfizetési dijat. Megszökött sikkaszt b A bikszádi csendérőrs jelentése szerint Herskovits Izsák bikszádi lakos — aki Reiter és Róth szatmári szeszégető cégnek bikszádi pálinkafőzdéjében mint munkavezető van alkalmazva — azt panaszolta, hogy Ábrahám Márton bikszádi lakosnak 578 kor. készpénzt azon célból adott át, hogy ezen összeget a szinérváraljai kir Adóhivatalnál pálinkafőzési engedély-illeték fejében fizesse bé; Ábrahám Márton azonban a pénzt rendeltetési helyére el nem juttatta, hanem ismeretlen irányban megszökött. Ábrahám Mái ton személyleirása következő: kora 24—25 éves, a termete magas, bajusza, ' szakála, szemöldöke s haja veres, arcza is veres. A megszokottét nyomozzák. Hymen Rózner Leopold máramarosszigeti kereskedő, Rózner Jakab szinérváraljai kereskedő fia eljegyezte Mermelstein Hermann beregszászi birtokos lányátTerát. — Ön tolakodó I — De hiszen Ő Nagysága rokon. — Semmi de ; szemtelen. — Takarodjék, meit. Már a járó-kellők kezdtek figyelmesek lenni ránk. El kellett illannom, há nem akartam egy rendőr karján távozni. Azért hamar kirántottam az elmaradhatlan névjegyet és eltünék. A dolgot természetesen nem hagytam annyi ba. Legközelebi közgyűlésünkön fényes beszédben ecseteltem az ilyen rendszerrel járó viszássá- gokat. Az mondták, hogy az ilyen természetes, hogy szamár vagyok, ha jelentősíget tulajdonítok az esetnek, gombház, ha leszakad, le;z más; — aztán áttértek ennél fontosabb tárgyra. Ez pedig azon kérdés megvitatása volt, hogy kik lehessenek az asztaltársasíg tagjai? Nevezetesen azzal nem voltunk tisztában, hogy mi történjék a férj ekke 1? Két pártra oszoltak a jelenlévők : a liberálisok teljes jogú tagságot akartak biztosítani—önmaguknak arra az esetre, ha ölt is a férfiak e sajnálatra méltó osztályába fognak tartozni ; mig az ellenzék egészen ki akarta zárni őket sorainkból. Végre is az én közvetítő ajánlatomat fogatták el, hogy a férjek pártoló tagok lehessenek ; s joguk legyen a háti vacsorán megjelenni s ott a—mások kalandjait végig hallgatni. Az alapszabályok elkészülését az első közös vacsorával ünnepeltük meg. A tagok teljes számban jelentek meg. Sok igaz és tanulságos, de még több nem igaz történetet hallottunk. A bor megoldotta a férjek nyelvet is. Meséik a régi jó időkből nem voltak a legrosszabbak, és—be kell vallanom, mivelhogy én is mondtam el néhány hőstettet—hogy nem is azok voltak a legvakmerőbb hazugságok. Lázár Lajos Jederről eljegyezte Stein Helént Felsőbányáról. Reggeli gyorsvonat Szatmárról. Február hó 1-én a pár év előtt beszüntetett gyorsvonatot ismét megkapta Szatmár. Indul ez reggel 7 órakor s Budapestre ér d. u. 2 órakor. Wsszaindul d. u. 2 órakor s este 9 órakor Szatmári a érkezik. Ezen llj vonathó! nekünk szinérváraljaiknak egyelőre kevés hasznunk lesz, de annál előnyösebb lesz reánk nézve május elsejétől. Mint értesülünk ugyanis, a Sza'már-Nagybányai vasút május elsejétől kezdve naponta 4-szer fog közlekedni és akkor, bizonyára lesz ö: szekötletésünk a szatmári reggel 7 órai gyorsvonathoz. Ez esetben már <1. u 2 órakor Budapestre érkezhetünk, ami pedig- az eddigi közlekedési rendhez képest egy lél napi nyereséget jelent. Gróf llugouuay volt főispán Jmcsuzása. Gróf Hugonnay Béla volt főispán meleghangú levélben búcsúzott el a vármegye közönségétől. A vár megyei tisztviselő kar január hó 20-án, Nagy László alispán vezetése alatt megje'ent a távozó főispánnál hogy tőle búcsút vegyen. A volt főispán beszédet intézett a jelenvoltakhoz, melyre a tisztikar nevében Nagy László alispán válaszolt Az uj főispán. Kristoffy Józsefnek, vár megyénk uj főispánjának kinevezése a leg közelebbi napokban fog megjelenni a hivatalos lapban. Kristoffy lemondott a delegációban viselt tagsági állásáról. A vármegye székhelyén folyó hó 18 án Szatmaron pedig 20-án fog bemutatkozni az uj főispán. A m. kir-' belügyminister megbízta Nagy László vármegyei alispánt, hogy addig, mig az uj főispán állását elfoglalja, a főispánt illető jogokat gyakorolja. Szatniárvármegye legtöbb anlót fizető bizottsági tagjainak az 1904 évre összeállított névjegyzékében Szinérváraljáról a következők vannak felvé- ve:*Papolczy Béla földbirtokos 4039 K 76 f. (ügyvédi oklevél;) Klein Lipót szeszgyáros 1738 K 83 f; *Szeőke Bálint nyug. tsz. elnök. 1179 K 26 f (ügyvédi oklevél ;) *Losoncy Attila ügyvéd 1069 K 48 f (ügyvédi oklevél,-) Kávássy Sándor föld- birtokos 823 K 27 f; Wolkenberg Károly ügyvéd 720 K 98 f Mándy Árpád földbirtokos 687 KT8 f; *Gerber Ödön gyógyszerész 677 K 58 f. (gyógyszerészi oklevél-) Mándy Zoltán töldbirtokos 621 K 96; Papolcy László földbirtokos 567 K 04 f; Kávássy László földbirtokos 556 ív 23 f; *Nagy Lajos földbir- birtokos 534 K 64 f. (ügyvédi oklevél.) A csillaggal megjelöltek adója oklevelük alapján kétszeresen van számitva. A legtöbb adót fizető bizottsági tagok száma összesen 290, ebből községünkre esik 12. Legtöbb adót fizet gróf Kárólvi István 21 506 K. 67 f; a legkevesebbet Lugossy Dezső birtokos Genes 466 K 79 fillért. Kinevezés, a Földmivelésügyi miniszter beren- czei Kovács Béla oki. mérnököt a ni. k, gazdasági műszaki hivatal tiszti személyzetének létszámába segédmérnökké ’nevezte ki. Kereskedők kötelező tanulása. Egy vidéki kereskedő-társulat feliratot intézett a kereskedelmi miniszterhez s ebben kéri, hogy az ipartörvény revideálása keretében a kereskedői életfoglalkozás szakszerű képesítéshez kötése, a felbur- jánzott tisztességtelen verseny hatályos meggátlá- sa és az összes kereskedők kötelező társulása sza- bályoztassék. A kötelező társulás törvényhozási szabályozását a társulat úgy a kereskedelem tisztessége és felvirágzása, valamint általános érdekű nemzeti és szocziális kérdések helyes megoldhatása érdekében is felekre kívánatosnak és szükségesnek tartja. A kötelező társulás ugyanis erkölcsi és anyagi erőt nyújtana a kereskedői életfoglalko^ás- nak, a fejlődésének útját álló akadályok elhárítására, az ezen foglalkozás terén felmerülő viszássá- gok megszűrne.ésére, a kebel, ban felburjánzott tisztességtelen elemek eltávolítás ra ; egységes szellemet, összetaríást teremtene a hazai kereskedők között és ekként emelkednék a kereskedelem tisztessége és ezen életpálya megbecsülése is és kapcsolatban a szakszerű képességhez kötés törvényhozási szabályozásával a'apul szolgálna arra nézve, hogy egy szakképzett, minden rétegében magyar kereskedelmi osztály kifejlődjék és teljes buzgalommal a haza felvirágoztatásán munkálkodjék Szociális szempontból alapot és kiindulási pontot képezhetne a kötelező társulás az úgy társadalmi, mint állami szempontból oly feleire kívánatos kereskedői nyugdij-ügynek rendezésére, mert egy 120.000 egyént és illetve családot magában foglaló társulás keretében ezen igen fontos kérdés is igen könnyű szerrel s az egyesek minden nagyobb megterhelése nélkül oldathatnék meg. Borkészletünk nyilvántartása Külföldi nagy- kereskedő-czégektől gyakran érkezik kérelem a föld mivelesi minisztérium szőlészeti és borászati osztályához aziránt, hogy az jó minőségű eladó magyar borokat ajánljon. Legutóbb —■ mim a „Magyar kereskedők lapja“ írja — New-York városának legnagyobb borkereskedése fordult e végből az osztályhoz. Az ilynemű kérelmek elintézése bajos dolog, mivel a borkészletről nyilvántartást eddig még nem szerveztek. A borászati osztály mot a hozzáérkezett megkeresésekből merítve impulzust, a bo’ nyilvántartás szervezésének tervével behatóan foglalkozik. A nyilvántartás felöleli a borkészletre, vonatkozó összes adatokat : lermési évet, szesztartalmat, szint, eladási árat, mennyiséget, stb. Az avasi erdő értékesítő szövetkezet folyó hó 20-án tavtoita Szatmáron alakuló gyűlését Pap Géza polgármester elnöklete alatt. A gyűlésen részt vettek : Pajor Ignácz, az orsz. hitelszövetkezet igazgatója, Gerste r Béla vá lalkozó mérnök. Kölcsey Antal, Szeőke Barna, Böszörményi Sándor orszgy, képviselő, Kovács Béla, dr. Farkas Antal és Péchy, mint gróf Károlyi Sándor képviselője, dr. Vajay Károly, Böszörményi Endre, Fogata- sy Sándor, Péterffy Gusztáv, továbbá Józsefháza és Kőszegremete községek képviselete és még számosán. Báró Győrffi, Szentiványi Gyula és Villám Bertalanná táviratilag jelentették be a szövetkezetbe való belépési szándékukat. (nagy v&lngztékban,) Wilkovits Miksa divatáru üzlete ^izinérvúralján. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát. Mindennemű férfi és női divat eiikkek, fehér- némfiek, ruliakelmék, férfiruliaj szövetek nagyraktára. par €Z1K*6K “SQ minden nagjságban kaphatók! Koporsók rákfára. a VzsrlTriC/ s ^ -... — -- — - - ----- - LEN GYEL LAJOS speczialis müfogasz Nagybányán Kispénzverő utcza 6 sz. saját ház. 33 év óta fennálló fogászati műtermében minden e szakmába vágó teendőket jutányos árban teljesít u. m. porczcllán email munkálatokat, továbbá : "r _ u í 2 forinttól feljebb természetimen készít lTlUIOyaKdt s fájdalom okozása nélkül illeszti be. Foggyökerek a mii fog betéteiénél nem huzatnak ki. pH7 Szájpadlás nélkül is ! "1200 Porczcllán cmailból v.tgy arany Ó3 platinbcl egész fogkoronákat foggyökérre, vagy az erősen álló foggyö- ítérben csappal; bármely fogkorona legyen az a leghüebben — pótolható, melyeket kivenni nem kell, de nem is lehet R^gi hibás műfogak alapját nem illő műfogakat kijavít és használhatóvá tesz. mnfogak teljes elkészítése és beillesztése 3 -4 óra alatt. Működési órák: regei 9-től d. u. 5 ig. eg a válaszr beküldetik es jól N Ji ír tinácsot és szülés esetért segélyt nyernek Schwarcz Ig-náczné w oklevéllel és kitűnő képesítéssel, valamint nagy gyakorlattal biró szülésznőnél Szinérváralján. (Apai utcza, izsák Marton — féle házban). Úgyszintén tanácsokkal és útbaigazításokkal szolga! szülő nőknek is.