Szinérváralja, 1904 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1904-11-08 / 45. szám

2 SZINERVARALJA 1904. november 8. goru' intézkedésekkel gyöngítse vagy legalább mérsékelje;: Angliában is ezek a rendszabályok előzték meg a népmű­velést. Ottan minden részegnek törzslapja van a hatóságnál és részegségben elkö­vetett tettek soha sincsenek enyhítő, sőt épen súlyosbító körülménynyel bírnak a büntetés kiszabásánál. A vasár- és ünnep­napok nem arra valók, hogy dáridót csapjanak a korcsmában, hanem igenis, hogy a hét fáradalmait kipihenjék. Ilyen intézkedések nálunk is szüksé­gesek, ha oda akarunk jutni, hogy népün­ket a zülléstől, a magyarban hússá és vérré változott, de könnyen elfajulható nemes erkölcsöket a jövő nemzedék számára megmentsük. A vasárnap, ha már az áhitat számára meg nem menthető, mert nincsen már meg a köznép emberében sem a cso­dákban és vallás követelte földöntúli tü­neményekben az a naiv hit, amely elemét képezi minden vallásnak, akkor adjunk neki kárpótlást a tudás segítségével. Vi­lágosítsuk fel a népet, ösmerje meg a földet, melyen lakik, ösmerje meg a saját törvényeit, szóval ösmerkedjék meg önön­magával. Ha majd az önismeretnek arra a fokára jutott, hogy olyan intelligenciá­nak lesz a részese, amely képesíti majd arra a gondolkozásra, arra az eszméletre, hogy kiismerje az ő saját nemzeti karak­terében rejlő kincsek megbecsülni valóját, majd akkor a haladás nem okoz a kor­mányzatoknak fejtörést. Hiszen a kormány az esetben, ha becsukatja vasárnap a dá- ridóknak szánt korcsmahelyiségeket, pá­linkamérőt, igaz, hogy az államjövedék egy tekintélyes részét fogja elveszteni, de másrészt gondolja meg azt, hogy mit nyer vele, ha a nép a könyvtárakban ta­lálja a vasárnapi szórakozását. Ha ott a tanító meg a pap időről-időre népszerű modorban tudományos előadást tart, ha a nép tudni fogja, hogy az erkölcsöket önmagukért kell gyakorolni, nem pedig mert egy magasabb lénynek tesznek vele tetszetős dolgot, akkor milyen össze- hasonlithatlanul nagyobb nyeresége van az államhatalomnak. Visszanyeri azt az emberanyagot, mely értelmes, mely szor­galmas, mely példaképpen állhat az euró­pai kulturnépek között. Mert bizony, ha főcél az állami pénzjövedelem, akkor nem is számíthatunk egyébbre, mint népünk lassú, de biztos elfajulására. így, ha nincs önálló gondolkodása, könnyen beleveti magát a szociálista agitátorok önző kar­mai közé, ahonnan nem oly könnyű a szabadulás. Pedig népünk már elég viszontagsá­gon és megpróbáltatáson ment keresztül. Eleget érezte a saját, valamint idegen hatalmas nyűgét, itt az ideje annak, hogy azt a boldogságot is élvezhesse, a mit egyedül és kizárólag csak a tudás, az ön­ismeret, az önbecsülés és önérzet nyújt. HÍREK. Kinevezés. 0 felsége a Király Kaután Miklós fehértemplomi kir. törvényszéki aljegyzőt Szinér- váraljára aljárásbiróvá nevezte ki. Az uj biró alkalmasint a büntető ügyeket fogja ellátni. Állását e hónap folyamán foglalja el. Eljegyzés. Dr. Vetzák Ede nagykárolyi ügyvéd Szatmáron eljegyezte Lengyei Endre földbirtokos leányát: Elzát. Anyakönyvi kinevezés. A m. kir. belügy­miniszter Szatmárvármegyében, az ilobai járásba Halm,an Sámuel jegyzői Írnokot, anyakönyv­vezető helyettesévé nevezte ki. Tiszti bemutatkozás. A tartalékos tisztek szemléje f. hó 4-én tartatott meg országszerte. A megyében tartózkodók Szatmáron jelentkeztek. Városunkból is több tartalékos tiszt vett részt a bemutatkozáson. A Loránffy egylet estélye. A közönségnek rop­pant nagy érdeklődése mellett tartotta Szatmáron m. hó 31-én este a Loránffy Zsuzsánna jótékony egyesület első ez időszaki estélyét. Az ev. reí. fő­gimnázium tornaterme zsúfolásig megtelt érdek­lődőkkel, akik mind végig figyemmel halgatták a reformáció jubileuma alkalmára rendezett estélynek élvezetes műsorát. A megnyitó beszé­det Domahidy István helyett dr. Böszörményi Emil tartotta s lendületes beszédben fejtette ki az egyesület célját, társadalmi hivatását. Utána Biky Károly esperes olvasta fel mélyreható tanulmányát a reformációról s annak történeté­ről. Mindkét szónokot zajos tapssal s éljen­zéssel honorálták. Ezután következett az ün­nepély egyik igen sikerült száma. Váradi An­talnak Ilóra cimü drámai költeményét szavalta Literáti Erzsiké kisasszony. Öntudatosan, meg­felelő erővel és rendkiviil nyugodt, biztos han­gon szavalt s a szavalatába fűződő gyönyörű szép, hangulatos muzsikát, mely Ernei József műve, a Fogarassi Juliska kisasszony pompás zongorajátéka szolgáltatta. Kapott is sok meg­érdemelt tapsot mind a két szereplő hölgy. A műsor negyedik pontja Osváth Esztike kisasz- szony éneke volt, Kerekes Erzsiké kisasszony zongora kísérete mellett. Farkas Imrének két poétikus versére Tarnay Alajostól készült han­gulatos dalokat énekelt discrét hangon s igen finoman a szépen hozzá simuló kiséret mellett. Végül az urakból és hölgyekből összeállított vegyeskar énekelt el egy zsoltárt s ezzel a szépen sikerült estély véget ért. A szatmári jótékony nőegylet 50 éves fenn­állásának jubiláris alkalmából 1904. évi novem­ber hó 12-én esti V2 8 órakor a városi színház­ban nagy hangversenyt rendez, melyet l/2 10 órakor a „Pannónia“ dísztermében táncmulat­ság fog követni. Jegyek a concertre és a tánc­estélyre Szatmáron Lővy Miksa ur üzletében kaphatók. A hangverseny műsora: 1. >A sziklás bércek.» Mendelsohntól. Énekli a Férfi és polgári dalegyesület hölgyekkel kiegészített vegyes karban. 2. Ünnepi beszéd. Tartja: Dr. Fechtel János az egyesület főtitkára. 3. Élőkép. A Hit, Remény és Szeretet Allegóriája. Bemu­tatják: Csoboth Gizella, Leitner Margit, Lengyel Olga. — Körülöttök angyalok: Benkő Aliszka, Erdélyi Annuska, Fejes Margitka, Henter Pálma, Hermann Ella, Jankovics Ciluska, Lengyel Bel- luska, Mándy Margitka, Nagy Irénke, Nagy Gabriella, Szlafkovszky Nóra, Tankóczy Juliska, Unger Ibolyka, Vajay Margitka. 4. Siebel dala a Faust czimü operából Gounodtól. Énekli ; Soyer Ilonka a m. kir. operaház művésznője. Zongorán kiséri: Meder Mihály ur. 5. Ünnepi óda. Irta: Szabados Ede. Szavalja: Maróthy Margit, a Magyar színház művésznője. 6. Gara Mária éjieke. „Hunyady Lászlódból Erkel Ferencztől. Énekli: Soyer Ilonka művésznő. 7. »A királyné apródja.« Vígjáték egy felvonás­ban. írták: Heltai Jenő és Makkai Emil. Sze­mélyek : Bankár : Nagy Vincze. Bankámé: Len­gyel Angela. Költő: Dr. Komáromy Zoltán. Gazdasszony: Veréczy Margit. Hadapród Lite- ráthy Erzsiké. 8V Árnyék keringő Dinorahból Meyerbertől. — Énekli: Soyer Ilonka művésznő. Cesarine zokogott. A tartásdij elmaradá­sára gondolt, a szétfoszlott reményekre, a szükölködésre, mi im beköszön majd. Végre igy szólt: — A halálesetet be kell jelentünk. Az ajtóhoz közeledett. Férje hozzá ugrott, megragadta Cesarine karját és erősen fogta. — Eszembe jut valami .... Kissé izgett-mozgott, aztán közölte eszméjét nejével. Cesarine eleinte ellenkezett, majd pedig beleegyezett. A következő napon Viktor a községházán bejelentette, hogy Károly fia 10 hónapos korá­ban meghalt .... A házaspár nyugodtan folytatta továbbra is látogatásait és egy alkalommal, midőn a kis fiút elvitték s ez sírni kezdett, a közjegyző idegesen számlálta elő a frankokat, hogy csak túladjon látogatásán. Első hónapokban arra is kiterjedt a figyelmök, hogy valamely szomszéd látogatásakor Károlyt másik szobába zárták; Senki sem sejtette a csalást. Boldogan éltek, másoktól irigyeltetve. A mint Marcel a szükséges kort elérte, felsőbb iskolákba járatták s ha szünidejét otthon töltötte, elragadtatással csüngtek minden egyes szaván. Marcel szorgalmasan tanulgatott, testben is izmosodott s matúrát szerezve, várta a kato­naságtól behivatását. Jó akarattal gondolt nevelő szüleire és jóleső örömmel érintkezett velők, noha mélyebb érzelmeket nem igen táplált irántok. Azokra gondolt, a kiket tán több joggal nevezhetne szüleinek, a kiket arisztokratáknak vélt s nem oly parasztoknak, mint a nevelő szülei. Egyik napon, a szünidő vége felé, hintó robogott be az udvarba. Magas, öreg ur szállt ki: — Ejnye, hát rám sem ismer? — szólt mosolyogva, a mint a házaspár csodálkozó tekinteteivel szemközt látta magát. Nem is várt a válaszra. Megpilantotta, a [ fiatal embert, feléje fordult és aztán megindultan kérdezte: — Ön az, Marcel? — Az vagyok! — Verville vagyok .... Az ön ... . Viktor rémülten kiáltott fel: — Az Istenért ... az atya ! Cesarine dühösen förmedt az idegenre : — Mit akar ön itt? Minek jött? Hiszen ön azt mondta, hogy soha viszont nem látjuk egymást. Az idegen higgadtan felelt: — Azért jöttem, hogy fiamat magamhoz vegyem. Nemde, Marcel, velem jösz ? Bizonyos aggodalom fogta el a fiatal em­bert. Hirtelen azonban Verville karjaiba rohant. — Atyám, atyám! Végre látom önt. Verville lassan elfordult környezetétől. Moso­lyogva szólt : — Látom, mi értjük egymást. Nos szede- lőzködjél, elutazunk. Cesarine felugrott. — Hogyan ? Utazni ? Ön Marczelt, fiunkat, akarja elvini ? — Az ön fiát? Úgy mondja, az én fiam ! Cesarine magánkívül kiáltott: — Az ön fia? Nem, én mindent elakarok mondani . . . Nem akarom, hogy elvigye . . . Férjének tekintete észre térítette. — Hogy akarja ön bebizonyítani, hogy ön az atya ? Verville mindezt a szerető szülők igaz sze- retetének tulajdonította s nem vette zokon makacsságukat. Majd néhány papirost mutatott: — Itt vannak a nyugták a Marcelért kapott pénzekről. Viktor szemeit a földre szegezte. — Vedd kalapod s felöltőd, Marcel, siet­nünk kell. Marcel megindult. Csend lett. Aztán részt­vevőén kérdé az idegen: — Az ön gyermekük meghalt ? Hallottam ... Viktor tompán felelt: — Igen, a mi gyermekünk meghalt . . . Marcel megcsókolta nevelő szüleit és nyu­godtan mondta nekik az Isten hozzádot. — Viszont látásra, nemsokára irok. Aztán Verville karján elhagyta a házat... A paraszt emberek tört szívvel, csendesen maradtak vissza. Viktor hirtelen az asztalra nézett, a hol egy kis csomagot pillantott meg. Felbontotta. 5000 frank volt benne. — Nini — szólt - itt 5000 frank van. Cesarine nem felelt. Viktor is érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe s a boríték kihullott ujjai közül . . . . És mindketten keserűen zokogtak abban a ház­ban, mely immár nekik üres és kihalt lett örökre. Francia után. H. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom