Szarka Géza: A székesfehérvári belvárosi plébánia története (Székesfehérvár, 2006)

II. FEJEZET (SZARKA GÉZA) - 6. A belvárosi plébánia területén működő plébánosok

hoz szól. Neki a templom jövedelme mellé még egy javadalmat engedélyez.363 A bullából megtudjuk, hogy a plébánia „örökjavadalma" évi 2 ezüstmárka volt.

Kissé kellemetlen vonatkozásban közli egy másik pápai bulla a belvárosi plébános nevét: IV. Sixtus 1474. június 16-án kelt bullája megemlíti István belvárosi plébános nevét azok között, akik a fehérvári domonkosok ellen jogtalanságot követtek el.364 Hogy mi volt ez a jogtalanság, nem tudjuk. Egy 1494-ből származó bulla Mátyást, plébániánk succentorát (alkántorát) egyben templomunk Szent János oltárának igazgatójaként említi. („Mattheus succentor in ecclesia Beati Petri apostoli ac in eadem rector altaris Sancti Johannis.") Érdekes, hogy a vita, melybe plébánosunk keveredett, joghatósági ügy: Mátyás a Szent Imre egyház plébánosával együtt365 feljelenti a veszprémi vikáriust és a segesdi főesperest Orsini Orsó tesoni püspök pápai követnél (a fehérvári egyház lelki joghatóságának megzavarásáért).366

A plébános elnevezés - mint már érintettük - okmányszerűen 1537-ben fordul elő plébániánkkal kapcsolatban, ekkor Fehérvári Gergely nevét említik („Plebanus parochialis Ecclesiae B. Betri apostoli.").

A középkori Fehérvár plébánosának alakja belevész abba a homályba, amelybe a város középkora is belesüllyedt a török pusztulás nyomán. Nagy tekintélyű férfiú volt, s mint, kanonok országos fontosságú templom lelkésze, a királyi vár polgárainak lelki gondozója. Közel állt-e a néphez, vagy távolmaradt tőle, erről nincs hiteles adatunk, de plébánosi teendői mellett bizonyára rész vett a közügyekben is.

Ugyancsak ismeretlenek a török uralom korának egyházi vonatkozású személyi adatai is. Legfeljebb, mint volt papokról történik említés a török uralom elején, például egy 1543-ból való török házösszeírásban szerepel a Szent Péter utcában Lukács pap, Kövi György pap, Kis prépost, Gerő János és Mihály pap háza, mint „elhagyott jószág". A török ezeket a házakat elárvereztette, s mivel az említett papok a Szent Péter-templom tőszomszédságában laktak, feltehető, hogy a belvárosi plébániához tartoztak. A török uralom alatti időből egyetlen fehérvári papnak a neve sem maradt fenn.

Kegyelettel kell megemlékeznünk azokról a névtelen férfiakról, akik ezekben a sötét, vigasztalan évtizedekben valamiféle egyházi működést fejtettek ki. A licentiátusok voltak ezek a laikus „pap-pótló" emberek. Szabályszerű megbízatást kaptak egy-két évre valamely távoli egyházi méltóságtól (néha csak esperes vagy alesperes volt az a méltóság), aztán a felszenteléshez kötött funkciók kivételével (teljes szentmise, gyóntatás stb.) minden egyházi ténykedést elvégeztek: kereszteltek, eskettek, temettek és haldoklókat vigasztaltak. Többségükben megállták a helyüket, szinte hősei voltak az elnyomott kérész-