Szarka Géza: A székesfehérvári belvárosi plébánia története (Székesfehérvár, 2006)
II. FEJEZET (SZARKA GÉZA) - 6. A belvárosi plébánia területén működő plébánosok
ténységnek. Hogy valami gyökere maradt itt a vallásgyakorlatnak, és ez a zsugorodott gyökér a felszabadulás után erős lelkipásztori munka mellett lassan-lassan új hajtásokat tudott magából kibocsátani, az isteni kegyelem után elsősorban ezeknek a lelkes apostoloknak köszönhető. A protestantizmus és a török koncentrikus támadását szenvedő katolicizmus meg külön hálás lehetett azért, hogy a templomait - ahol azelőtt katolikus plébánia volt - nem engedték át a protestánsoknak; s terjesztették a katolikus egyházi értékeket, s nem engedték elvenni a plébánosi jogokat.367 A török kiűzése után szánalmas képet nyújtott Szent István hajdan dicső városa, de még rongáltabb volt lakosainak lelke. Az őslakosság leszármazottaiból csak mutatóban maradt itt néhány szívós család a palánktól védett külvárosokban. Másfél százados lelki aszály után bizony elcsenevészesedett ezekben a természetfölötti érzék. Nem egy közülük összeházasodott a törökkel, és mohamedán hitre tért. Nagy részük ugyan kivándorolt a kiűzött törökkel, de néhányan maradtak is közülük.368 A lelki tompultságot fokozta a nemzeti keserűség is: bizonyára a fehérvári magyarok is hallottak kósza emberektől a bécsi udvar hitegetéseiről. A felajzott reményt azonban mindig csalódás követte. A magyaroknak rá kellett döbbenniük arra, hogy az akkori Nyugat vagy gyenge, vagy nem akarja őket felszabadítani!369 A Balkánról a törökkel feljött bosnyák-szerb népelem a szerb templomban vagy imaházban imádta Istent, nagy része azonban visszahúzódott a törökkel régi hazájába. Az új telepesek eleinte túlnyomórészt németek voltak, tele a barokk vallásosság friss energiájával, s a keresztény fegyverek diadalának öntudatával. Néhány év múlva azonban nagy tömeggel telepedtek be magyarok is a különböző megyékből, még nagyobb számban, mint a németek. A lelki újjáépítés súlyos feladatával akkoriban csak a jezsuiták tudtak megbirkózni. Itt valóban az Úr katonáihoz méltó munka várt reájuk. Találóan is nevezték telepüket missziónak. Mint már említettük, 1688 májusában jöttek be ide a felszabadító csapatokkal mint tábori lelkészek.370 Az első hónapok gazdátlanságában jezsuiták látták el a lelkipásztori munkán kívül a polgármesteri és a bírói munkát is. Kezdetben csak kevesen voltak, mindössze négyen: három lelkipásztor, majd később egy magister.371 Ez utóbbi szintén felszentelt pap volt, és az iskolát vezette. A misszió tagjainak létszáma csak a 18. század harmincas éveiben kezd emelkedni: olyannyira, hogy 1771-ben372 már ötször annyian vannak, mint 40 évvel ezelőtt: 14 pap, 2 magister és 3 coadiutor.373 Voltak ugyan a török uralom alóli felszabadulásig is hatalmas magyar barokk egyéniségek a királyi Magyarországon: Pázmány Péter, Zrínyi Miklós, a költő, vagy Esterházy Miklós és még néhányan, de a barokk szellem nem tu-
