Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka Ottokár – püspök az emberért (Székesfehérvár, 2006)
HIT ÉS ÉSZ
Horváth Pál: A diadalmas világnézet szellemi forrásvidéke Ebből, a kiindulópont radikális újszerűségéből következik, hogy a Diadalmas világnézet lapjain az iskolás keresztény bölcselet és dogmatika iránt közismerten meglehetősen ambivalens Prohászka nem követi sem nyelvezetében, sem gondolatmenetében a klasszikus, metafizikus bölcselet sémáit és valójában az ezt kiiktató, túláradó szellemi szertelenség és hitvalló személyesség népszerűségének, de a körülötte fonódó bizalmatlanságnak is a forrása. Ami ebből első pillantásra is nyilvánvaló, az a lábjegyzetek tömegébe burkolódzó teológiai szakszerűségnek a hiteles hit tanúbizonyságával, az intellektuális bizonyosságnak a szenvedélyes, szertelen önmegvallással való felcserélése, ami azután a halál pillanatáig kísérte tovább Prohászka írói és apostoli ténykedését. Nem meglepő tehát, hogy felettébb nehéz „forrásokat" lelni Prohászka gondolatmenetének hátterében és hogy az őt érő támadások egyik érve is ezt, a Diadalmas világnézet lapjain elsőként megfogalmazódó sajátos prohászkai stílust tekinti céltáblájának. így egy évtizeddel a Diadalmas világnézet megjelenése után, az index körüli csetepaték idején a dicstelen római feljelentő, Szabó Szádok jellemzi úgy az Index-Kongregáció titkárához, P. Esserhez írott levelében a szerinte ortodoxiájában megingott, a modernség álruhájában modernistává lett apologétát, mint aki „sohasem idézi a Szentírást, az egyházatyákat, egy katolikus teológust vagy filozófust, hanem csak a modern prolikat és egyéb kétes szerzőket, hogy a skolasztikáról ne is beszéljünk", akinek a száraz tudománytól elemelkedő stílusa „gazdag frazeológiával feltálalt badarság"3 - miközben a másik oldalon a lelkes méltató, Schütz Antal a mű sodró szellemi lendületét, gondolatainak merész elevenségét egyenesen Szent Ágoston Vallomásaihoz méri.4 Ha ezek után mégis azt a szellemi hátteret próbáljuk számba venni, amelyben Prohászka gondolatai megfogantak, elsősorban az európai szellemi életnek azokra a folyamataira kell gondolnunk, amelyeket az eszmetörténészek az individuum válságának és a kultúrpesszimizmus terjedésének a jelenségeivel írnak le. Prohászka is azt a diagnózist fogalmazza meg, hogy a modern ember sajátos tapasztalata és életérzése az az „Unbehangen", az a rossz lelkiismeretből táplálkozó rossz közérzet, amely a haladás, a fejlődés mellékhatásaként eleve gyanakvóvá, elutasítóvá teszi az embereket az ősi, hagyományos szellemi értékekkel és valóságokkal szemben és ösztönösen a kereszténység nélkül vagy annak ellenében keres új világnézetet magának. 3 Közli: Adriányi Gábor: Prohászka és a római index. Budapest, 2002. 206. 4 ÖM. 5, VII-VIII. HIT ÉS ÉSZ ____________________________________________________ 43
