Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka Ottokár – püspök az emberért (Székesfehérvár, 2006)
HIT ÉS ÉSZ
Horváth Pál: A diadalmas világnézet szellemi forrás vidéke A keresztény hagyomány a világból való száműzésének Prohászka nézete szerint két útja van. Az egyik, amit ő az intellektualizmus útjának nevez, lényegében a liberális szemléletből táplálkozó pozitivista bölcselet és a zord tudományos racionalizmus világát jelenti, a másik meg, a humanista út a „szép élet" igenlésének Isten nélküli meglelésére tett életfilozófiai salto martalék és végletesen szubjektív impresszionizmusok világát. Prohászka helyzetértékelése szerint a 19. és 20. század fordulójának világában egy új idealizmus körvonalai bontakoznak, a klasszikus anyagelvűség napja pedig leáldozóban van. Az evolucionista gondolat helyét a vitalista eszme veszi át és a világnézeti porondon a tények helyét az ideálok, a naturalista világszemlélet helyét a prófétikus ideológiák veszik át - a szocialista vízióktól Nietzsche romboló, féktelen Antikrisztusáig. Amíg korábban az anyagelvűség pragmatizmusába belefeledkezett új tudomány és kultúra a kereszténység ellenében igyekezett felépíteni önmagát, addig a magát modemnek tekintő világnézet hívei a kereszténység nélküli szellemi világ felépítésén fáradoznak. Ám az utóbbi kettősség Prohászka igen óvatos megfogalmazása szerint még magában a keresztény szellemiségben is fellelhető. Az egyik oldalon ott a moderni tás iránti teljes értetlenség harcosan hitvédő konzervativizmusa (bigott tomista ellenfelei ezt veszik majd magukra, és érvként használják az index körüli vitában), a másikon pedig egy olyan kockázatos modernség, amelyet Prohászka számára a neki nem különösebben rokonszenves német Grundmodernismus, A. Günther vagy a recenzióiban is elmarasztalt H. Schell dinamikus idealizmusa és individualizmusa szimbolizál. Az utóbbi elleni kiszólás egyben azon ritka esetek egyike, amikor Prohászka ellenfelet nevez meg; hitvédői stratégiájának fontos eleme, hogy általában nem vitatkozik és cáfol, hanem „az igazi monachosznak, az egymagában járónak" lantját pengetve sodró monológként fogalmazza meg a világgal való párbeszédét. „Világnézet kerestetik" a modem ember számára - kicsit gonoszkodva így is fogalmazhatnánk Prohászka helyzetértékelését, akinek ezek után az a fő törekvése, hogy igazolja: a kereszténység, mint régi-új, mint valódi világnézet lehet az alkalmas kínálat bizonytalanságaink és maghasonlottságunk Nietzsche és Chamberlain által jegyzett lelki szerencsétlenségének korában. De mi is valójában a világnézet? Válasza szerint „a harmonikus világnézet a világnak és a végtelennek tükröződése a normális és szerencsés individualitáson"5 - valami radikálisan más tehát, mint amit a kortárs Denzinger-teológia és a philosophia perennis e fogalom alatt értene. Prohászka értelmezése szerint 5 ÖM. 5,23. HIT ÉS ÉSZ 44
