Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka Ottokár – püspök az emberért (Székesfehérvár, 2006)
UTAK ÉS ÁLLOMÁSOK
Markó Csaba: Prohászka politikai és közéleti szerepvállalása 1920 és 1922 között re a régi Katolikus Néppárt töredékeiből, a Keresztényszociális Gazdasági Párt néven egyesült keresztényszocialista frakciókból és a gróf Teleki Pál által vezetett Keresztény Nemzeti Pártból. A KNEP elnöke Friedrich István lett. Három miniszteri tárcát kapott a konzervatív-agrárius Keresztény Földmíves Párt. A többi pártot négy miniszter képviselte: a liberális, nagytőkés Heinrich Ferenc, a liberális Bárczy István, a szociáldemokrata Peyer Károly és a kisgazda Nagyatádi Szabó István. 1919. november 25-én Clerk, a békekonferencia nevében elismerte a Huszár-kormányt, ami után Clemenceau, a békekonferencia elnöke felszólította Huszár Károlyt, hogy küldje el a magyar békedelegációt Párizsba. Ez a meghívás természetesen enyhített Magyarország külpolitikai elszigeteltségén és kezdetét vehette a belpolitikai konszolidáció megteremtése is. Ennek első állomása a nemzetgyűlési választások megtartása és az ideiglenes államfői poszt körül kibontakozó kérdések megoldása voltak.21 Az 1920-as választások még nem illeszthetők szervesen a két világháború közötti politikai rendszer választásainak sorába. Fő funkciója a politikai rendszer alkotmányos kereteinek kiépítését megvalósítani szándékozó nemzetgyűlés létrehozása volt. A nemzetgyűlés intézménye addig egy ismeretlen forma volt a magyar történelemben. Átmeneti jellegű, kisegítő intézménynek tartották, aminek a különlegessége az ideiglenes államfő megválasztásával megszűnt, de elnevezése megmaradt egészen 1927-ig, a kétkamarás parlament megalkotásáig. Az újonnan megalakuló nemzetgyűlés jellegében is más volt, mint a dualizmus kori országgyűlések. A radikálisan antiliberális nemzetgyűlés élesen szakított az előző korszak liberális törvényhozásával.22 Mivel az 1918 nyarán elfogadott Wekerle-féle választójogi törvény nem felelt meg a győztes hatalmak elvárásainak, az 1918. évi Károlyi-féle I. néptörvényt pedig politikai okok miatt nem lehetett alkalmazni, így új választójogi szabályozásra volt szükség. Ekkor azonban Magyarországon nem volt olyan legitim törvényhozó szerv, amely választójogot alkothatott volna, így a célnak megfelelt az 1919 őszén miniszterelnöki és belügyminiszteri rendeletek formájában megalkotott ún. „Friedrich-féle választójogi törvény", amely egyébként mindössze egy ízben, 1920-ban került alkalmazásra. Az új választójogi rendelkezés széleskörű, titkos, egyenlő, kötelező és első ízben a nőkre is kiterjedő választói joggal ruházta fel a felnőtt lakosságot. A férfiak számára kötelező alapfeltételül szolgált a 24. életév „TV„ , 21 Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2003.136-137 22 Boros Zsuzsanna: A parlamentarizmus Magyarországon 1867-1944. Budapest, 1999. 308-310. UTAK ÉS ÁLLOMÁSOK 119
