A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)
Tanulmányok - Makó Imre: Hadifogoly hódmezővásárhelyiek a nagy háborúban
bujdosva, ezer viszontagság között tudott hazavergődni”. 1919 karácsony éjszakáján indultak útnak, és 1920. május 23-án értek magyar földre. Körmendy Dezső hadapródjelölt „Szibériából szökés és hosszas hányattatás után” 1920. július 28-án érkezett meg Vásárhelyre. Máry Dezső (1891) kereskedősegéd, ki Szibériában együtt szenvedett Vészi Arthur (1880) ügyvéddel és Ajtay Gyulával, szökve Észtországon át nyolc hónapi viszontagság után, 1920. augusztusban ért haza. Vészit az oroszok utóbb Acsinszkba vitték, hol együtt volt Ajtay Gyulával és Becsei István hadapróddal. 1920. június 14-én sikerült megszöknie, és július 27-én került haza a Keleti-tengeren és Németországon át. Tudomásunk szerint Vásárhelyre 1921-ben további 17 volt orosz hadifogoly érkezett meg. Konczos Pál (1898) cipész Turkesztánból jött meg, valószínűleg a Nansen-féle fogolymentő akció révén, melynek Novorosszijszkból indult első hajója június 10-én futott be Trieszt kikötőjébe a fedélzetén 450 magyarral, akiket az olasz szerelvény azután egyenesen Csótra vitt.65 A már említett Urbán Lajos orvos Szentpétervárról 1921 júniusában egy társával Finnországba szökött, és Stettinen át augusztusban került haza Vásárhelyre. A többiek, legalábbis ahol ismert, Szibériából jöttek meg. Öten, Meszlényi Imre (1893) kisbirtokos, ifjabb Kokron József (1894) kötszövőgyáros, Kokovay Imre (1881) hadapródjelölt őrmester, utóbb bank- igazgató és Kun Ede (1882) vendéglős Vlagyivosztokban szálltak hajóra. Cz. Nagy Kálmán (1894) joghallgató, hadapródjelölt őrmester Szretyenszkből „irtózatos szenvedések árán 1921 decemberében jutott el az akkor már vörös Moszkvába, ahol tífuszban megbetegedvén, kórházba került. ...többé nem hallottak felőle. Őt is, mint annyi sok ezer magyar hőst, örökre eltüntette a vörös birodalom”.66 B. Tóth Lajos (1882) földműves 1916-ban a szibériai Krasznojarszkból írt, fehérneműt és téli ruhát kért. Utolsó, a saját fényképével ellátott levelezőlapját 1919. januárban írta. A lapot egy volt fogolytársa már itthon, a zalaegerszegi táborból postán küldte el, majd tanúként meghallgatva elmondta, hogy fogolytársa 1921. márciusban Omszkban meghalt. Az ugyancsak holttá nyilvánított Sárai Imre (1889) földműves 1921. március 10-én még életben volt a nyikolszk-usszurijszki hadifogolytáborban, az ezt követő időben kellett hajóra szállnia, azonban sem meg nem érkezett, sem életjelt nem adott magáról. Olasz Imre (1886) földműves már a hazatérését követően, 1921. március 1-jén halt meg a csóti leszerelő táborban. 1922-ből a már említett 3 cseretúszon felül további három hazatérőről van tudomásunk. Törőcsik János (1886) földműves, K. Varga János (1886) hadapródjelölt, utóbb téglagyári főkönyvvezető, ki 1918. októberben Krasznojarszkban tartózkodott és a már említett Gaál Gyula (1881) szőlőbirtokos. Az utóbbi két személy esetében ismert, hogy Szibériából jöttek meg. 1923-ban Lázár Imre (1887) gazdálkodó és Patócs István (1894), utóbb városi számvevő tért haza. Patócs előbb európai Oroszországban, majd Szibériában töltötte fogságát, 1919. májusban 65 VRÚ, 1921. jún. 21. 66 B1BÓ Dezső - FEJÉRVÁRY József: Hódmezővásárhely hősi halottainak emlékkönyve. Hódmezővásárhely, 1938. Oldalszám nélkül. 39
