A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2019 (Hódmezővásárhely, 2019)
Tanulmányok - Ifj. Dobay Ferenc: Dobay Ferenc hódmezővásárhelyi kertész küzdelmes évei (1945-1980). Egy államosítás és ami utána történt
re szakosodott, sőt nagyapám nemcsak a legújabb külföldi fajtákat szerezte be minden évben, de saját nemesítést! fajtákat is állított elő. Az éves termelésük 50-70 ezer szál szegfű közt ingadozott, melyet országosan szállítottak virágkereskedőknek és kertészeknek, valamint természetesen a kisebb vevőknek is postai és vasúti csomagokban. Hogy hogyan alakult a kertészet sorsa az alapító, Dobay Imre 1945-ös halála után, szerencsére első kézből tudhatjuk. Édesapám, Dobay Ferenc, aki folytatta a kertészkedést, részletes feljegyzéseket vezetett ezekről az évekről egészen 1952 végéig,az államosításig. Ezekben részben feljegyezte a termelés adatait, az elszállított növények mennyiségét,árát,és édesapám ezek mellett még a családban történt fontosabb eseményeket is,és néha személyes benyomásait is. Ezért most majd sokat fogok tőle idézni, hadd beszéljen ő is. A háborút a telep technikai berendezései lényeges károk nélkül átvészelték. Ez 1300 m2 modem központi fűtéses üvegháztelepből, modem, nagy kapacitású kazánokat magában foglaló kazánházból, melegágytelepből, valamint víztárolóból állt mintegy 1100 négyszögölön a volt Horthy Miklós sugárúton (ma Ady Endre utca). Viszont az üvegházakba ültetett szegfűk, melyek lényegében az egész üveg alatti területet elfoglalták, a fűtés hiánya miatt nagyrészt elpusztultak. Az üvegházi szegfű ugyanis mediterrán eredetű, fagyérzékeny és télen enyhe fűtést igényel. Ezt a Dobay-kertészetben központi fűtéssel oldották meg, tehát egy központi kazánházból széntüzelésű kazánokban melegítették a vizet, mely aztán gravitációsan (keringető szivattyúk nélkül) keringett a növények között elhelyezett csőrendszerben. Tehát egy tél átvészeléséhez sok fűtőanyag (szén) beszerzése volt szükséges egy ilyen nagy felületre, akár vagonszámra is. A hadigazdálkodás alatt azonban nem lehetett a szükséges szenet sehonnan beszerezni. így hát egy kemény tél esetén az üvegház fűtés hiányában befagyott. Persze fűtőt sem lehetett a háború végén találni, mert minden férfi katona volt vagy elmenekült. A szegfű nagyüzemi termelése a régi szinten a háború után csak akkor indult újra, mikor annyira normalizálódott a helyzet, hogy lehetett megfelelő mennyiségű szenet beszerezni. Ez lényegében az 1947-es év volt. Dobay Ferenc feljegyzései alapvetően egy-egy szegfűszezonra vonatkoznak, és csak ritkán a naptári évre. A szegfűtermesztésben „egy szezon” szeptemberoktóbertől tart a következő év június-júliusáig. Ugyanis a szegfűt minden évben újraültették friss, fiatal, begyökerezett tövekkel, és a régi állományt pedig kidobták. A kidobás, illetve az újraültetés mindig nyár közepén zajlott le. A fiatal állomány úgy szeptember-októbertől kezdett eladható virágokat produkálni. Ha télen sok volt a napsütés és jól kifütötték az üvegházat, akkor egész télen lehetett virágot szedni róluk egészen május-júniusig. Ezután fokozatosan kidobták az egyéves, öreg állományt, és nyáron beültették az ágyakba az új, fiatal állományt. Ezt a Dobay- kertészetben kis cserepekben előnevelték a szabadban ún. hidegágyakban, így már megedzett,és erős gyökeres kis töveket tudtak az öreg tövek helyére ültetni. Ezért édesapám is általában egy-egy szezonról jegyezte fel a megfigyeléseit. Feljegyzései a háború utáni első évektől megmaradtak. Az alábbiakban tőle idézek. Az idézetek 147
