A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2016 (Hódmezővásárhely, 2016)
EMLÉKEZÉS - ÁBRAHÁM FERENC: A híradó újságíró
zott Nemeskürty-könyv és a Don-kanyar 1942-1943. A Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg képes krónikája című könyv hitelesíthetőnek mutatja. Vissza az MTI-be Nos, valamikor 1943 tavaszán hazaérkeztek a katonák, apám visszament a Magyar Távirati Irodába, ahol a nemzetközi rádióhírek hallgatása és ezek alapján összefoglaló hírek hallgatása volt a fő feladata. Május 6-án kelt az első anyaga a tunéziai harcokról, amit visszatérte után készített. A történelmi olvasmányokból tudni lehet, hogy ebben az időszakban a magyar vezetés már elvesztette a hitleri győzelembe vetett hitét, és valószínűleg azt is belátta, hogy a magyar katonai szereplés a Don-kanyarban alig jelent jó alkupozíciókat a trianoni határok felülvizsgálatához egy feltételezett német győzelem esetén. Ezért megkezdődtek a puhatolózó tárgyalások a szövetségesekkel, az egyik ilyen irány az Isztambulon keresztül vezető kapcsolatfelvétel volt. Ebbe a folyamatba illik, hogy 1943 nyarán apám török nyelvtudásának köszönhetően olyan megbízást kapott, hogy a Budapestre küldött török tudósítót kísérje, segítsen annak tájékozódásában. Valószínű, hogy ekkor készítette a részletes ismertetést a török külügyminiszter beszédéről. (Annak idején a törökök kürtölték világgá, hogy a németek Magyarország lerohanására készülnek.) Apám a német megszállást követően átkerült az MTI/Rádió szomszédos épületében lévő Rádiófigyelőhöz. Elképzelhető, hogy Zimmer Ferenc főszerkesztő így gondolta őt elrejteni a megszálló hatóságok elől. A Rádiófigyelő több híre alapján úgy tűnt, hogy apám mintha direkt provokálta volna az MTI német hírfelügyeletét. Elég, ha csak Eisenhower amerikai tábornok beszédéről, vagy az 1944. július 20-án, Hitler ellen végrehajtott merényletről szóló hírekre gondolunk. Utóbbi esetben nem kis bátorságra vallott, hogy leírta: „A lázadás oka világos: a legkomolyabb és legilletékesebb katonák belátták, hogy Németország elvesztette a háborút...” Ebben az időszakban a hazai jobboldal erősödő támadásai, majd a német megszállás bekövetkezése után a hírszolgálat vezetői önként távoztak a cégtől, vagy menesztették őket, majd a nyilas hatalomátvétel, azaz 1944. október 15. után személyes üldöztetésükre is sor került. Mindenki gyanús volt, aki nem hódolt be a nyilas eszméknek, kételkedett a német győzelemben, kapcsolata volt ellenzéki pártokkal, személyekkel, vagy sajtóval. Ennek a hajszának lett áldozata apám is, ahogyan erről az alábbi, anyámnak írt levelében beszámol: „(...) Valahonnan Ausztriából írok. Immár pontosan három hónapja a Vörös Hadseregben szolgálok. Jó egészségben vagyok, nem panaszkodhatom, jó dolgom van. Az orosz katonatársak és a tisztek igen jól bánnak velem. Büszke vagyok arra, hogy a dicsőséges Vörös Hadseregben szolgálhatok. Hazamenetelről azonban a háború végéig nem lehet szó. Addig lehet, hogy meg is halok. Ha azonban eddig megmaradtam életben azok 233
