A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)
TANULMÁNYOK - BÉRES DEZSŐ: A legigazibb vásárhelyi különc: Galyasi (Reisinger) Miklós újrakarcolt arcképvázlata
Itt kissé vissza kell kanyarodni az időben. Sajnálatos, hogy a József Attila-recepcióban csupán ehhez az esztendőhöz kapcsolódva bukkan fel neve. Információ-hiányos a kapcsolatuk, mert csak személyesen, írásban nem érintkeztek. Pedig találkozniuk kellett már Szegeden Koroknay szerkesztőségében, vagy a Tömörkény Asztaltársaság egyik törzshelyén: Hann János vendéglőjében a Tisza Lajos körút - Mérey utca sarkán, vagy Puzsin Miklós Szentháromság utcai halászcsárdájának Tömörkény-szobájában, netán-tán Dávid Sándor műgyűjtő vendéglős Klauzál téri EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) kávéházában. A Tömörkény Asztaltársaságot Koroknay támogatásával, Juhász Gyula és Móra Ferenc vezetésével fiatal szegedi költők alakították 1922. november 20-án, Juhász Gyula két év múlva egyedüli, tényleges elnöke lett. Korabeli kritikus szemlélők szerint „a modem destruktívek Tömörkény álarca alatt igyekeznek folytatni nemzetromboló művészetüket.” Tagjai azok, akik a Dugonics Társaságnak (még) nem tagjai. A Színház és Társaság ezt írta róluk: „Költők, képzőművészek, újságírók, tisztviselők, iparosok, munkások, Tömörkénytisztelők darócruhás mezei hadai alkotják e nemes szándékú asztaltársaság zömét. Bárki tagja lehet, s bárki tetszése, és képessége szerint áldozhat keresetéhez megfelelő adakozással a [Tömörkény] szoboralapra.”23 - Találkozniuk kellett, évfolyamtársak voltak: a már elhiresült József Attila (folyamatban volt ügye, a „Lázadó Krisztus-per”, sajtó útján elkövetett Istengyalázás vétségéért”) néhány nappal később iratkozott be az egyetem bölcsészkarára. Az 1924. október 17-én megalakult Vásárhelyi Diákszövetség választmányi tagjaként Galyasi tájékoztatta az otthoniakat a szegedi „fajvédő” zavargásokról, kulturális eseményekről, leginkább a Munkásotthonban. Borsi János munkásmozgalmi veterán (1878-1959) szerint az Építőmunkások Szakszervezete baloldali csoportjának illegális megbeszéléseire Szegedről járt át ’24-25-ben Juhász Gyulával, aki előadásokat tartott, ő pedig verseket olvasott, vitázott, illegális rophatok terjesztett. Egy másik emlékező, Erdei István vásárhelyi újságíró, szociáldemokrata párttitkár (1904-1987) is hasonlóan nyilatkozott a Kritika munkatársának: „Makóról, vagy Szegedről, mindenesetre a Horger Antallal kapcsolatos kötetből már kaptunk ízelítőt József Attila munkásságából (...), akiről csak annyit tudtunk, hogy el volt tanácsolva a szegedi egyetemről.” A Horger-ügy a helyi lapok számára nem volt hírértékű, a szegediek írtak, maga József Attila, vagy Galyasi pedig mesélt róla.24 Az idős emlékezőket pontosítva: 1925. március 30-án pattant ki új botrány József Attila körül a Szeged napilapban megjelent verse miatt (Tiszta szívvel). Ez volt az úgynevezett Horger- ügy. Az év elején megjelent kötetében még nem szerepelt, csak a négy évvel későbbinek lett címadója a „botrányos vers” második sora (Nincsen apám sem anyám). József Attila lezárta egyetemi szemeszterét, elhagyta Szegedet, bécsi, majd párizsi egyetemekre iratkozott be. 1927 augusztusában tért haza, bekapcsolódott a fővárosban két esztendeje megalakult Bartha Miklós Társaság munkájába, ami addigra már magára vonta a magyar királyi állami rendőrség politikai nyomozó főcsoportjának figyelmét: jelentéseikből ismert, hogy a „hírhedt Galilei Kör” reminiszcenciáját látták benne. Rokon látogatásra nővére családjához (Makay Ödön Szentesi utcán bérelt házába) 1929. január végétől több alkalommal jött Vásárhelyre, ekkortól feltárt kapcsolata a várossal. 56.; MOLDVAY Győző: Barcsay szívközeiben = Délsziget, 1993/27. 32-36.; Heti Vásár / Hétfői Újság, 1933. nov. 27.; VRÚ, 1930. ápr. 8. 3. 23 Szeged (napilap), 1922. 12. jún. 2., 1924. nov. 13. 5.; SzT, 1924. nov. 17. 4.; DM, 1930. dec. 5., 1935. 12. okt. 7.; Szeged története. 4. köt. Szeged, 1994. 663-664. 24 VRÚ, 1924. okt. 22; SZABOLCSI Gábor: József Attila és Csongrád megye. Szeged, 1955. (Csong- rád megyei füzetek, 11.); BOKOR László: József Attila és a szociáldemokrata párt kapcsolata. Beszélgetés Erdei Istvánnal = Kritika, 1979. 2. 13-14. 189