A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2015 (Hódmezővásárhely, 2015)

TANULMÁNYOK - BÉRES DEZSŐ: A legigazibb vásárhelyi különc: Galyasi (Reisinger) Miklós újrakarcolt arcképvázlata

1930. május 20-a körül érkezett ismét. Fábián Dániel szintén a Bartha Miklós Társa­ság tagja, József Attila köréhez tartozott, ekkor kórházi orvosként Vásárhelyen élt. Ketten kérték fel Galyasit egy helyi csoport alakulását előkészítő találkozó megszervezésére, 21-én a Tisza Szállóban sor is került rá, gyümölcse egy röpirat, a ,JCi a faluba/” Jelentés készült erről is: „Belpolitikai téren a Társaság elvi állásfoglalása - szerintük - nemzeti paraszt­kommunizmusnak nevezhető. A föld felosztása a hitbizományok megszüntetése a közhasz­nú üzemek állami tulajdonba vétele, az állami hitelellátás kötelezettsége, mindenekfelett pedig a földmunkásság helyzetének az első sorba helyezése tipikusan olyan agrár­kommunista követelések, amelyek 100%-ban fedik a március 27-én Berlinben összeülő würzburgi kommunista parasztintemacionálé programját. A Társaság elvi állásfoglalásai­ban csillogtatja faji jellegét, melyet minden alkalommal kihangsúlyoznak. Biztosítja a Tár­saság politikai programja számára a kétségtelen nemzeti jelleget, e szónak azonban semmi esetre sem nacionalista vagy militarista értelmében. Ez a nemzeti jelleg a Társaság műkö­désének további tűrésére irányuló csalogató külszín.” Idézi Fábián a titkosrendőri jelentést forrásjelölés nélkül, gyengítve ezzel írását. A ki­áltványról többen ejtettek már szót, nagyvonalúan sommázva: igen közel állt Szabó Dezső és a népi írók felfogásához, miszerint a legfontosabb gazdasági és társadalmi kérdés a pa­rasztkérdés, ezért falukutató munkát kell végezni. A helyi csoport tényleges tevékenységé­ről nincs adat, József Attila és Fábián Dániel elutazása után Vásárhelyen „elszürkült a moz­galom, antiszemita elemek lettek hangadói, pár hónap múlva végleg szétszéledt a kör.” - válaszolta Galyasi harminc évvel később Csapiár Ferencnek. De általánosan is problémát jelentett Szász Béla csoporton belül szervezett Magyar Nemzeti Szocialista Pártja, ami nem fért össze József Attila, Fábián Dániel és társaik ideájával.25 Emlékezések, nyilatkozatok igazolták már József Attila látogatásainak gyakoriságát, ha nem a Munkásotthonban, akkor a Kinizsi utca 17. alatt, erre a pékség 2003-ban történt lebontásáig márványtábla emlékez­tette az arra járót. Pákozdy Ferenc így mesélt 1967-ben: „Egy veremre való Mont Parnasse volt az a szoba. A gazdája csempészte haza a kufferjában Párizsbul, ahová a nagybátyja, műértő-mügyűjtő Héthársi nemes [Nemes Marcell] jóvoltábul, no meg a maga félkögyelmibül jutott, jó tíz évvel azelőtt, a menyasszonya halála után, nagy bánatában, de tán még a bánatnál is nagyobb örömmel. Nikita - mi, az iskolatársai csak így hívtuk - re­mek fickó volt, egy kicsit egy Dumas-testőr meg egy garabonciás diák szerencsés körösztözése. Halott menyasszonyának a fotográfiája ott trónolt a remekművek kellős kö­zepén. Nikita ugyanis mellesleg vagy főleg költő is volt. Villon, Baudelaire, Musset ittasa, de mindenekelőtt, és a fölött, Adyé meg a nótafáké. (...) „A findu siécle és a XXI. század külképviselete a vásárhelyi ugaron. De meg is fordult szobájában, a műveremben, akkorra már majdcsak mindenki, aki maradandónak bizonyult a két háború köze, a második magyar reformkor vetélkedőjében, majdcsak minden szellemhordozó, toll és tett titkosa, testiélek 25 VRÚ, 1930. máj. 23; JÓZSEF Attila - FÁBIÁN Dániel: Ki a faluba! Hmv, 1930.; BÁNYAI Lász­ló: Négyszemközt József Attilával. Budapest, 1941. 24-33.; FÁBIÁN Dániel: Visszaemlékezés a Bartha Miklós Társaság kiadói tevékenységére = Magyar Könyvszemle, 1971. 4. 281-287.; TASI József- SEBESTÉNY Sándor: A Bartha Miklós Társaság (1925-1933) = Irodalomtörténeti Közle­mények, 1981. 5-6. 702-708.; TASI József: József Attila és a Bartha Miklós Társaság. Budapest, 1995. 32-33., 93.; CSAPLÁR Ferenc: József Attila hódmezővásárhelyi kapcsolatainak történetéből = Tiszatáj, 1963. 1. 1-2. (a továbbiakban Tj); TASI József: „Ady emlékezete.” Ilia Mihálynak, szeretet­tel = Tj, 1995.4. 47-53. 190

Next

/
Oldalképek
Tartalom