A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2013-2014 (Hódmezővásárhely, 2014)
TANULMÁNYOK - DOBOS Irma: A lúdvári szivattyútelep létesítése és felújítása
DOBOS IRMA A LÚDVÁRI SZIVATTYÚTELEP LÉTESÍTÉSE ÉS FELÚJÍTÁSA A szivattyútelep tervezése és létesítése szorosan összefügg az Alföld öntözési kultúrájának kialakulásával. Az öntözésben 3 korszakot különböztetünk meg. Az első úgy 1790-ig tartott, amíg a rizstermesztéssel együtt járó öntözés nem indult meg Temesvár környékén, majd az intézményesített öntözést az 1930-as években már törvény szabályozta. Az 1934. és az 1935. évi aszály ösztönözte azután a kormányt az öntözéses gazdálkodás elterjesztésére, különösen az ország legaszályosabb részének öntözővízzel való ellátására, s megalkotta az 1937. évi XX. tc.-et. A törvény alapját képező keretterv gerince a tiszalöki duzzasztóművel megemelt vízszintű Tiszából kivezető csatornarendszer volt, amely 200 ezer katasztrális hold (112 ezer hektár) öntözésére alkalmas. A terv második része a Tiszából gépi erővel táplált (tiszafüredi és hódmezővásárhelyi) két épülő öntözőrendszerre vonatkozik. A Hódmezővásárhely határában épülő rendszert egy 4 nrVsec teljesítményű szivattyútelep szolgálja majd, amely 15000 katasztrális hold öntözésére és a belvizek átemelésére is alkalmas lesz. 1937-ben az akkor megalakult Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnökévé Kállay Miklós (1887-1967) választása szakmai szempontból kiváló jelölésnek bizonyult. A hivatal élén hosszú távú programot dolgozott ki és indított el, amelynek célja a tiszántúli területek csatornázásával a vízgazdálkodás megoldása volt. Elnöksége alatt épült többek között a békésszentandrási duzzasztómű, amivel lehetővé vált a nagyüzemi rizstermesztés hazai elindítása. Az öntözés egyik kimagasló egyénisége, Lumpi Hugó (1883-1976) vízimérnök, az Országos Öntözésügyi Hivatal későbbi elnöke (1942-től), miniszteri tanácsos nevéhez számos olyan terv és közlemény fűződik, amelyben az öntözéses gazdálkodás megvalósítását szorgalmazta, különösen a felszíni vízfolyásban és csapadékban igen szegény Alföldön. Vezette a békésszentandrási vízlépcső (1936-1942), a tiszafüredi öntözőrendszer (1940), a hód-mezővásárhelyi öntöző- rendszer (1947), a Duna-Tisza-csatorna tervezésének munkáját (1947-ig), a tiszalöki vízlépcső főmérnökeként az alapozás és építés munkálatait. Lampl Hugó Széchenyi István tervét támogatta akkor, amikor a második honfoglalás, az árvízmentesítés folytatásának tekintette az öntözés megvalósítását. A Dunántúl nem szerepelt az öntözendő területek között, hiszen az jóval több felszíni vízfolyással és jelentős mennyiségű csapadékkal is rendelkezett. Ugyanakkor ezen a területen a lakosság régóta és igen nagy területen folytatott öntözéses gazdálkodást. 165