A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)
TANULMÁNYOK - BENKŐ László: Régi vásárhelyi mesterségek. Szekérgyártó, kerékgyártó, bognár
A kevés itt lakó kereskedő egy része is rendelkezett igavonó járművel, például Kecskeméti Gergely végrendeletében feleségére hagyta többek között: ,,a’ boltomat a’ benne lévő portékácskával együtt, 2 lovamat, kocsimat, tajigámat'X 1785)11 A szállási- (későbbi tanya-) földek megközelítése, a rövidebb-hosszabb közlekedés, vásározás terjedése régóta megkívánta a szekerek, kocsik, szánok és más egyszerű közlekedési és szállítási eszközök készítését. A nagykiterjedésű határ egyik részét télen a „feketetenger”, azaz a felázott feketeföld sara vette körül, amelyben néha még az ökörfogatos szekerek is nehezen jutottak tovább. A nyári szárazságban a homokos utak és a száraz agyag pora, a „sárgatenger” nehezítette a kocsik közlekedését. Ezekhez az útviszonyokhoz alakították, formálták évszázadok alatt a helyi szekeresek a lehető legjobb szállítójárműveket. Szekérrel, később - a módosabb vásárhelyiek-, kocsival mentek a bábaasszonyért, az otthon-szülő nőhöz. Ha esett, ha fújt, vitték a bebugyolált gyermeket a templomi keresztelőre. A menyasszony ágyát, azaz a kelengyét is azzal szállították, majd a templomi esküvőre és az azt követő lakodalomba is feldíszített kocsikkal mentek. A hét közbeni munkákhoz a szekereket használták, gabona, szálas rakomány, aprójószág stb. szállítására. Hétvégén és ünnepnap a templomba, a piacra, vagy vásárba menet általában a kocsiba fogtak be. Utolsó útjukat is sokáig a halottas kocsival tették meg végső nyughelyükre, a temetőbe. A szállításra használt szekereket és más járműveket helyi faragók, szekérkészítők és kovácsok készítették, elsősorban a környékbeli faanyag felhasználásával. A vasalás nélküli, vagy csak kevés vasalással ellátott szekerek voltak az u. n. fakószekerek. Ezek a paraszti szekérkészítők látták el a helyi szükségleteket, majd a vásározás terjedésével épp a helyben készített szekerek és kocsik eljuthattak a közeli és a távolabbi településekre. Itt nemcsak szekereiket adták el, hanem megnézhették a helybeli és a még messzibb vidéken gyártott jármüveket, ezzel szereztek tapasztalatot. így alakult ki és terjedt el a 18. század folyamán az alföldi szekér- és kocsifajták jó néhány változata, ahogyan a Vásárhelyen gyártott kocsik is. Herczeg Mihály írja a helyi szállítási és közlekedési eszközökről készült tanulmányában: [a vásárhelyi „célszörű szögény embör” szerint] „Az ökrös szekér lassú, a debreceni taliga kicsi. A vásárhelyi útviszonyokhoz alkalmazkodva kialakult a parasztkocsinak egy kicsit egyedi változata, amelyet jól meg lehetett különböztetni nemcsak a debreceni, de még a szomszédos szegedi vagy a makai kocsitól is.”12 A vásárhelyi belterületen, a pusztában és a szállások környékén számtalan ügyes kezű férfiember volt, aki a házkörüli, saját gazdaságában használatos, fából faragott szerszámok, eszközök készítése mellett az egyszerű szekerek elkészítéséhez is értett. A régiektől átvett tudást nemcsak a saját szükségleteire használta, hanem a közelebbi-távolabbi környék parasztjait is ellátta maga készítette egyszerű szekerekkel. Az elkészült igavonó járműveket, hagyományosan nem pénzért, hanem kialkudott terményért cserélte el, ritkábban élő állat, vagy olyan készítmény " TÁRKÁNY SZŰCS Ernő i.m. 42. 12 HERCZEG Mihály i.m. 246. 225
