A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)
SZEREMLEI SÁMUEL SZÜLETÉSÉNEK 175. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE RENDEZETT EMLÉKKONFERENCIA - MARJANUCZ László: A 18. századi Hódmezővásárhely Szeremlei művében
sok, az erőszakos rekvirálások okozta létbizonytalanság. 1700 után ezt a veszélyt idézték föl újra a német katonák kicsapongásai, kegyetlen zsarolásai. Vásárhelynek szerencséje volt, hogy földesura, Bercsényi Miklós egyben Szeged várának kapitánya is volt, s így bizonyos oltalmat tudott nyújtani. Nem sokáig, mert a Rákóczival kötött „fölkelési szövetségének” kitudódása után I. Lipót megfosztotta itteni javaitól. és gróf Schlick lovassági tábornoknak adományozta. A csongrádi uradalom - Bercsényi birtoka - (Csongrád, Kürt, Sas, Vásárhely, Bőid falvak [!]), s az ezekhez tartozó puszták, így Vásárhely tartozékai: Férged, Mártély, Körtvélyes, Szenterzsébet, Szentkirály), ekkor az újszerzeményi területhez tartozott. Ezeket Lipót 40 000 Ft-ért Schlicknek adományozta, akinek egyébként a kincstár pont 40 000 Ft-tal tartozott, vagyis az udvar a vásárhelyi birtok átruházásával megszabadult 40 000 Ft-nyi tehertől a spanyol örökösödési háború kirobbanásakor. A birtokbavétel úgy zajlott, hogy Schlick uradalma jobbágyait községenként föleskette a maga hűségére, gazdatisztje által tudomásukra hozta tartozásaikat. Az uradalom immunitására jellemző, hogy gazdatisztje 1701-ben útlevelet állított ki egy tűzifát szállító draganyosnak. Szeremlei írásából értesülünk arról a kamarai mohóságról és tévedésről, amely- lyel másodszor is eladták Vásárhelyt. Adva volt a hadipénztárat megtölteni akaró bécsi szándék és egy gyarapodni akaró lovagrend, A Német Lovagrend eredeti hivatásától, a szentföld oltalmazásától, a beteg zarándokok segélyezésétől igen messze került és a kevésbé szent vagyongyűjtésben fejtette ki erejét. Ennek esett áldozatul a jászkun terület, amelyet a megszorult kamara eladott a magyar tartományra vágyó rendnek. Azonban Vásárhely is az eladott helységek közé került, mert a kamarai titkár még a Schlick részére teljesített összeírásba bejegyezte: Vásárhely a Nagykunsághoz tartozik. A városnak tehát 1702-től már két földesura volt, mert kétszer adták el. A törvény formailag Schlick tulajdonjogát ismerte el, mert indigenéta volt, míg honfiusítatlan idegeneknek tiltotta a birtokszerzést. A fönti haszonvevők (püspök urak, NLR, Sclick) közül hamarosan mindenki elvesztette minden haszonvételét, mert kitört a „Rákóczi-forradalom”. Ez az Alföldön többek között nagy kuruc-labanc fosztogatással járt, de ez Vásárhelyet nem érintette. Szeremlei ennek okát a város különleges helyzetében látta. Vásárhelynek ugyanis, melyen túl Gyuláig nem létezett nagyobb község, volt két kompja a Tiszán, akadtak terményei, szekerei és jószágai, közel esett a császáriak verte böldi hídhoz, földrajzi fekvésénél fogva pedig Arad, Csanád és Szeged várának védelmét, illetőleg fenyegetését befolyásolta. Ezért bírása és megmaradása mindkét hadviselő félnek érdekében állt. A garázda rácok megfenyítésére és fékentartására Rákóczi az alvidékre küldte Károlyi Sándor Szatmár megyei főispánt. A trónfosztás után pedig Bercsényi Miklós próbálta meg újra a vásárhelyieket saját földesuraságára emlékeztetni, s számadás alá vonni. Ki akarta fizettetni velük összes hátralékos tartozásaikat. Azonban a Trencséni vereség után egyre bajosabb volt ennek behajtása, így fölhagyva hátralé25
