A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)

TANULMÁNYOK - BENKŐ László: Régi vásárhelyi mesterségek. Szekérgyártó, kerékgyártó, bognár

élvező céhrendszer egyszeriben „kontároknak” kiáltotta ki a helybeli, a céhbe nem társuló kerékgyártókat, eltiltva őket a szekerek és mindennemű szállító jármű készítésétől. Ezt a városi elöljárósággal is kihirdettették 1788-ban: „az kováts, asztalos, kerékgyártó és lakatos munkát ezen mezővárosban a czéhen kívül levőknek, azaz a kontároknak dolgozni nem engedtetik”24 A korábbi és a megnövekedő igényeket a két céhbeli bognár természetesen nem tudta kielégíteni, így a város kérésére a vármegye engedélyezte a korábbi szekérfaragók, kerékgyártók munkálkodását. Ennek hatására néhány évtized alatt a helyi kerékgyártók egy része szépen lassan belépett a céhbe, úgyannyira, hogy Fischer Mátyás céhmestert, aki 1776- 1815-ig töltötte be a közös céhen belül a vezető tisztséget, Kiss Sámuel váltja fel. Ekkor válnak külön a Kerékgyártók és 1826-tól Nagy István, a következő évben Szabó Péter, majd Márton Mihály, Csöndé Sámuel, Csótó Nagy Pál, Őze Péter, Bíró János, Szűcs Péter és Hegedűs András váltják egymást a céhmesteri székben.25 Az 1778-ban elkészült közös céh pecsétjén a következő rövidítések vannak: LA [lakatos]: AZ [a(s)ztalos]: KO [kovács]: KE [kerékjártó]: BO [bognár]: CZ [czéh] PÖ [pöcsétje]: HOLD: MEZŐ: VASARHELI: 1778. A pecsét közepén négy részre osztott mezőben, a négy társult mesterség szerszámai láthatók, köztük a kerékgyártók faragó bárdja és egy faküllős kocsikerék. (Figyelemre méltó, hogy a céh pecséten mind a régebbi magyar kerékgyártó, mind a német területről bekerült bognár [1. német: Wagner] elnevezés egymás mellett szerepel. A két elnevezés még kb. száz évig párhuzamosan él egymás mellett, amikor is a bognár elnevezés válik általánossá.) [A szomszédos Szeged szabad királyi városában 1724-től működő, egyesült Bognár és Kovács Céh pecsétje német feliratú, jegyzőkönyveiket is 1806- ig, (ill. 1844-ig) német nyelven vezetik.]26

Egy másik bizonyíték a kerékgyártó mesterség évszázadokra visszanyúló meglétére, a magyarság ősi foglalkozásai között, hogy az 1743-ból származó királyi ill. vármegyei árszabásban (amelyet bécsi hivatalnokok, ill. magyar jegyzők fogalmaztak és írtak), feltűnő a „kerékjártó” mesterség magyar tárgyi és szakszókincsének megléte. A „Tzéhbeli Mester Emberek Munkáidban szereplő néhány német szak- kifejezésen (Landkotsi, Tséza, Czuchband stb.) kívül mind a járművek, mind az alkatrészek magyar, vagy magyarosodé elnevezései szerepelnek (szekér, kocsi, szárny, rúd, kerék, küllő, oldal, tengely, fergettyű, stb). A kor legelterjedtebb szekérféléje, a társzekér oldalkassal 25ft, deszkás oldallal 30ft, a négyszemélyes cséza kocsiért pedig 28ft volt az előírt céhes ár. [Ezekhez az árakhoz járult még a szekér vagy kocsi vasalás ára, amelyért a korabeli kovácsok 40-60ft számoltak fel.] Mindemellett a központilag kiadott árszabásban szereplő szekér- és kocsiféleségek, alkatrészek a korra jellemző és országosan használatos jármüféleségek árszabályozását tükrözik. Ekkorra azonban már egy-egy kistáj igavonó járművei részben, vagy

24CSMLHLHI. - 1778. V. 10.

25 SZEREMLEI Samu: Hód-Mező-Vásárhely története. IV. Hódmezővásárhely, 1911. 337.

26 POZSÁR István i.m. 61.

229