A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)
TANULMÁNYOK - BENKŐ László: Régi vásárhelyi mesterségek. Szekérgyártó, kerékgyártó, bognár
jórészben különböztek a más tájakon használtakkal, így a Dél-Alföldön, ill. Vásárhely környékén elterjedt szekérféleségektől.27 A céhen kívüli kerékgyártók szekér- és kocsiáraira nincsenek feljegyzett, hiteles adatok, de mindenképpen olcsóbbak voltak a céhes szabott áraknál, ezzel sokáig letörve azokat. A hagyatéki leltárakban szereplő járművek valószínűleg használtak voltak, felbecsült értékük 13—15fl körül volt.28 Visszatérve a Kerék-jártó (társult) Céhre, tagságának névsorát nem ismerjük, annyi azonban megfigyelhető, hogy a Vásárhelyre kerülő német, felvidéki, esetleg dunántúli céhes mesterek a magukkal hozott kocsi gyártó tudást csak rövid ideig használták itt, hiszen a más vidékeken elterjedt járműveket itt nem vásárolták meg nagyobb számban. Azok az idegen mesterek tehát, akik végleg itt kívántak letelepedni, rövid idő alatt megtanulták a Vásárhely környékén használatos szekerek és kocsik készítését. A céhbe lassan belépő helyi faragók, kocsigyártók is vettek át használható tudást az idegen mesterektől, sajnos ekkor kerül a helyi mesterség szókincsébe számos német szakkifejezés és maga a bognármesterség elnevezés is. A közös céh hamarosan kinövi kereteit, a kerékgyártók létszáma felduzzad 22 főre, így 1815-ben önálló Kerékgyártó Céhet alakítanak, 49 pontból álló céhlevelet fogadtatnak el.29 30 Helyben készült (1838) céh kancsójukat (mihók) a Tornyai János Múzeum gazdag céhes gyűjteménye őrzi. Felirata: „Ez a mihók készült a Betsületes Kerékjártó tzéh számára az 1838. Kiss Sámuel Czéh mesterségiben Nagy István Atya mester Kristó Mihály Nótárius Galydán János szolgáló mester’0 (Másik oldalán a fejezet elején idézett versike olvasható.) Ebben az időben (1824) egy bognárlegény (segéd) heti bére 12 garas volt, minden összefaragott kerékért 6 krajcár járt céhmesterétől. A bognársegéd végezte még a „köszörű és kerékékelést, ekekereket, fejszenyelet, kocsit hirtelen reparálni [megjavítani], kerékagyat ó-kerékbe tenni, ó saroglyába két lábot készíteni”.31 A korabeli céhes szokásoktól kissé eltérően, a felszabadult kerékgyártó inas nem, vagy csak ritkán indult vándorútra, hiszen a helyi szekér- és kocsifélék készítése más vidékeken nem úgy történik, megszerzett tudását csak itt, ill. a környékben használhatja. A legény vándorlás inkább a céhes világ alkonyakor (1870 után) az országos hírű „kocsigyárak” elindulásával válik elterjedtté. Az innen vándorútra induló kerékgyártó-bognár legények többsége is visszatér az akkorra már kocsigyártó központnak számító Vásárhelyre. Amikor a kerékgyártó legény mesterénél, vagy más helyi ill. közeli céhbeli mesternél néhány évet dolgozik, gyűjt egy 27 CSMLHLTan. ir. Árszabások, 1743-1813. 28 SZEREMLEI Samu i.m. 211. 29 POZSÁR István i.m. 93. 30 Tornyai János Múzeum néprajzi gyűjteménye. 51. 264.1. 31 POZSÁR István i.m. 166. 230
