A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)
TANULMÁNYOK - KÖSZEGFALVI Ferenc: „A verseny kiszoríttassék.” Kísérletek a verseny kiküszöbölésére a hódmezővásárhelyi nyomdaiparban a 20. század első felében
száma azonban alig tucatnyi. Újságjuk - a várost irányító nagygazdák szervezete, a Gazdasági Egyesület által 1871-ben indított Hódmezővásárhely - nyomdájuknál kevésbé volt eredményes. A szürke, jellegtelen kormánypárti periodika ismertsége messze elmaradt a negyvennyolcas lap, a Vásárhely és Vidéke népszerűsége mögött. (A városban a dualista kor legnagyobb részében a kormányt támogató város- vezetés ellenzéki, 48-as országgyűlési képviselővel állt szemben.) Az Endrey Gyula (1856-1913) függetlenségi párti országgyűlési képviselő által 1883-ban indított, idősebb Bibó Lajos (1864-1913) által szerkesztett színes, eleven lap háromezres példányszámot is elért, míg a Hódmezővásárhely mindössze 5-600 példányig jutott. Szerkesztői a tíz év alatt szinte egymásnak adták a kilincset, ez idő alatt hat felelős-, vagy főszerkesztő próbálkozott, hogy a „társaság tulajdonában lévő hírlapot tartalom és elterjedés tekintetében egyaránt emelje.” A részvénytársaság egyértelműen megfogalmazott szándéka (hírlapjuk „emelése” mellett) a konkurencia letörése. 1904-es igazgatósági jelentésükben így írnak erről „...czéljaink csupán abban állanak, hogy városunkban a nyomdaipar és könyvkiadó üzlet versenyképes legyen, hogy úgy a fővárosból, mint a vidékről ide beözönlő verseny kiszoríttassék.” A társaság ezt a szándékát nem tudta maradéktalanul megvalósítani. Igaz, két nagyobb nyomdát sikerült kiszorítaniuk a piacról, három könyvkereskedő is beszüntette kisebb nyomtatómühelye működését, de az új század első éveiben az 1900-as válság után, négy (!) újabb nyomdavállalatot hoztak létre a városban, s ezek közül három túlélte a Részvény nyomdát, mint ahogy tovább működött az Endrey Gyula által 1895-ben alapított Vásárhely és Vidéke nyomda is. Ugyanebben az 1904-es jelentésükben magyarázatát is próbálják adni szerényebb eredményeiknek: „...czélunkat sohasem tévesztettük szem elől. S ha nem dicsekedhetünk is azzal, hogy azt a lefolyt kilenc év alatt elértük, teljes nyugodtsággal mondhatjuk, miképp ennek oka csupán a helyi körülményekben található fel.” Már 1901-es jelentésükben is keményen, önkritikusan, s alapjában reálisan fogalmaznak: „A helyi viszonyok között nagyobb szabású s kiterjedtebb forgalomra törekvő üzletágak megszilárdulására kellő talaj nincsen, sőt kétség merülhet fel még szerényebb igényekkel fellépő vállalatok jövője iránt is.” „A nagyobb szabású, s kiterjedtebb forgalomra törekvő” társaság 1906. augusztus 29-én lemondott az ipar gyakorlásáról, szeptember 1-én pedig a céget követeléseivel és tartozásaival együtt Róth Antal (1875-1935), a társaság addigi művezetője, 16 500 koronáért megvásárolta. A viszonylag magas fenntartási költséget igénylő szervezet bukásának további okait keresve a kisszámú polgári réteg, a rendkívül behatárolt, szűkös piac mellett elsősorban a részvénytársaság pártpolitikai alapon való működésére kell rámutatnunk. A kapitalista nagy-, vagy nagyobb üzem ebben az időben már mindent vállalt, hisz csak sok megrendeléssel tudott működni, szellemi, ideológiai profilját elvesztette. A társaság ezzel szemben mindvégig híven szolgálta „a politikai érdekeinek megfelelő nemzeti és szabadelvű po148
