A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2012 (Hódmezővásárhely, 2013)
TANULMÁNYOK - MAKÓ Imre: Makai Ödön Hódmezővásárhelyen. 75 éve halt meg József Attila gyámja és sógora
gatósági tagsága által feljogosítva - igazgatója) kivétel nélkül közérdekű, aktuális gazdasági témákban. Továbbá 1935 márciusáig bezárólag a helyi lapok valamivel több, mint tíz előadásáról tesznek említést.71 1931-ben Konjunktúra és válság címmel a Kereskedelmi Testületben, 1932- ben A pénz és hitel szerepe az iparban címmel az Ipartestületben adott elő. 1933- ban szintén ott, a hírverés szerint „Kálvin és Nietzsche világelméleti jelentőségéről, ezen világelmélet gyakorlati hatásáról, a kapitalizmus és puritanizmus elméletéről”, illetve az utólagos beszámoló szerint a kapitalizmus válságáról. Itt megemlítik, hogy az előző évben ugyanott magas színvonalú és tanulságos előadást tartott a pénzkérdéssel kapcsolatosan.7" A Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara és az itteni Mezőgazdasági Bizottság 1933. február 12-i szakértekezletén a Gazdavédelem és mezőgazdasági hitel címmel értekezett a városháza közgyűlési termében. Ötös bizottság alakult, hogy előadásához a felszólalások alapján kialakított határozati javaslatot készítsen a gazdaadósságok rendezéséről, melyet a miniszterelnök elé fognak terjeszteni. Márciusban a TÉBE (Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete) nagykőrösi értekezletén az Alföld gazdasági életéről értekezett. Túlzásba visszük a búzatermelést, ehelyett inkább a majorságra, gyümölcsre, a kereskedelmi és ipari növények termelésére kell súlyt helyezni - hangoztatta. (A mezőgazdasági termelés problémaköréhez kapcsolva máskor arról cikkezik, hogy a kisgazdaközönség nem használja ki a tanulási lehetőségeket.) Novemberben a VII. kerületi Mátyás utcai Olvasókörben a szabadoktatási előadások nyitányaként a gazda védelemről tartott előadást. „A jeles közgazdász, a Kereskedelmi Bankjogtanácsosa” 1934 februárjában és rá egy évre az Ipartestületben adott elő az ipart érintő kérdésekről. 1934 augusztusában a keszthelyi bankkongresszuson Telepítés és a bankok tárgykörben határozati javaslatot terjesztett elő.73 A Vásárhelyi Reggeli Újságban, valamint a Vásárhelyi Újságban a neve alatt megjelent írások nagyobb része tájékoztató, eligazító jellegű, melyek jogi-közgaz- dasági felkészültségéből, illetve közérdekű új szerepvállalásából következnek. így értekezik a magyar városi kölcsönök ügyében is, annak apropóján, hogy a New York-i tőzsdén a Speyer-kölcsön, amiben városa is érintve van, néhány héttel ezelőtt 17 százalékra esett vissza.74 Ismert, hogy az 1929-33. évi világgazdasági válság különösen súlyosan érintette a jelentős kiviteli feleslegekkel rendelkező Magyarország mezőgazdaságát, az ipari és mezőgazdasági termények egyenlőtlen áralakulása úgynevezett agrárollót 71 LAURENCZ Dénes: A VR Ú és a VÚ repertóriumai. Kézirat. CSML HL és NLVK. 72 VRÚ, 1931. márc. 1., 1932. jan. 24., 1933. febr. 1.; VÚ, 1932. jan. 24., 1933. jan. 31. 73 VÚ, 1933. febr. 14., 18., márc. 28., nov. 10.; VRÚ, 1933. febr. 14., 26.; VRÚ, 1934. febr. 11., aug. 31.; 1935. febr.2. Az ötös bizottság tagjai: Kovács Jenő, a Mezőgazdasági Bizottság elnöke, dr. Csáky Lajos tiszti főügyész, dr. vitéz Juhász Mihály tanácsnok, mint a város képviselői, továbbá dr. Makai Ödön és dr. Kovács Ferenc bankügyi szakértők. 74 VÚ, 1932. aug. 7. 122