A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2011 (Hódmezővásárhely, 2012)

TANULMÁNYOK - Mód László: Hódmezővásárhelyi szőlőhegyi rendtartás 1789-ből

szőlőhegyi szabályzat létrejöttének a körülményeiről, amiből egyértelműen kiderül az, hogy a földesúr által kiadott rendelkezésről van szó. Kiváltó oka az árkok, kerítések, sáncok és gyepük nem megfelelő állapota volt, amely veszélyeztette a szőlőtermés mennyiségét. Azt is megtudhatjuk, hogy a vásárhelyi hegybírók és esküdtek beadványa is az előzmények közé sorolható, amely hozzájárult a „punctumok” megszületéséhez. A szőlőhegyi szabályzat ideiglenes érvénnyel bírt mindaddig, amíg a földesúr „Hegyi Articulusokat” vagy „Hegyi Törvényt” nem készített.

A rendelkezés első pontja a szőlőbirtokosok figyelmét hívta fel az árkok kialakítására, amelyek a jószágok kártételétől óvták a szőlőket.6 Ha valaki nem végezte el a munkálatokat, akkor a szőlőbírák és az esküdtek a saját költségén csináltatták meg.7 Az Alföldön a szőlőket a csapadékban gazdag időszakokban az elöntés veszélye fenyegette, mivel a vizet az erek nem tudták elvezetni, elszállítani. A hatóságok a vásárhelyi gazdák figyelmét publikációk útján igyekeztek felhívni a töltések karbantartására. A település határában fontos védmüvek húzódtak a Sarkalyi hegy nyugati oldalán, végig a Tóaljon, az Arany-ágnál, a Kistó illetve a Pap-ere mentén, a Márnái szőlők valamint a Kenyere hídja és a mindszenti út között.8 Az 1789-ben keletkezett szabályzatban a Tarjányi szőlők védelme szerepel, amit a Pap ere Pálé felőli részének sánccal történő eltöltésével kívántak megóvni az elöntéstől. A földesúri rendtartás a védmű tartós jellegét kívánta elősegíteni azzal, hogy a foldhányás fűzfákkal való beültetését írta elő. A

6 A vásárhelyi szőlőket elsőként Vertics József ábrázolta 1774-es térképén. A várostól északra a Kenyere-ér mindkét partján terült el az ún. Kenyereháti szőlő, amelynek nyugati felét a 18. században, a határfelmérés után Körtvélyesnek is neveztek. A Kenyerei szőlőket a szentesi út választotta el a Márnái szőlőktől, amelyek a Kenyere-ér Mámazugnak nevezett S-alakú kanyarulatának két partján helyezkedtek el. A város felé eső nagyobb részt Nagy, a másikat pedig Kis Mámának nevezték. A Kenyerei szőlők délkeleti sarkától dél felé, egészen a városig, illetve a Tóaljig húzódtak a Paperei vagy Peperei szőlők, amelyeket összefoglaló néven a Tarjányi jelzővel is elláttak a 18. században. Hódmezővásárhelytől délkeletre, a Kis-tó külső szélétől kezdve keleti irányban, egész a nyomás széléig nyújtózott az Arany ági szőlőhegy, amelyet északról a Kis tó-ér, délről pedig a csomorkányi út határolt. Laposabb fekvésű, parti sávját Kortyogónak nevezték. A szőlőhegyek harmadik nagy tömbje (Sarkalyi vagy Szentkirályi) a 18. században a várostól délre, a Sarkaly-ér és a Szentkirály-ér között, közvetlenül a Hód-tó partján, észak-déli irányban terült el. ÉGETŐ Melinda 1983. 180.

7 A szőlők kerítésének alapvető formája az egész Alföldön a felárkolás volt, ami önmagában kevés védelmet nyújtott, ezért a kiásott, az árokparton felhalmozott földet fákkal, bokrokkal ültették be. A hosszú ideig műveletlenül hagyott szőlőket parlagnak tekintették, és ha szélső helyzetben voltak, akkor az árkot is beljebb hozták. Azok a szőlősgazdák, akiknek a szőlőterülete messze esett a kapuktól illetőleg az őrzető közös útjától, évente kétszer behúzhatták az árkokat. Ez tavasszal metszés után a venyige kihordásakor illetve ősszel szüretkor vált szükségessé. ÉGETŐ Melinda 1983. 1 12., 182-183.

8 ÉGETŐ Melinda 1983. 183.

13