A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2011 (Hódmezővásárhely, 2012)

TANULMÁNYOK - Mód László: Hódmezővásárhelyi szőlőhegyi rendtartás 1789-ből

munka elvégzését a szőlőbirtokosokra hárította. Akik nem vettek részt a töltés építésében vagy nem alkalmaztak maguk helyett embert, azoknak a napszám kétszeresét kellett büntetésként kifizetni. A sarkalyi töltések is megkívánták az állagmegóvást, javítást, ezért a tarjányi szőlők védelméhez hasonló munkálatok elvégzését írta elő a szabályzat. Az 1780-as évek végén gondot okoztak az országutat elhagyó személyek, akik a sáncokon keresztüljárva károsították azokat. A rendtartás ilyen esetben a szőlöcsőszök és a szőlőpásztorok számára lehetővé tette különböző zálogok vételét, amelyeket a hegybírókhoz kellett eljuttatniuk, akik a vétkesekre meghatározott összegű pénzbüntetést róhattak ki. A rendelkezés tiltotta azt, hogy illetéktelen személyek a szőlők között közlekedjenek, mivel közülük többen oltványokat és facsemetéket tulajdonítottak el. Sok vitára adott alkalmat a gyümölcsfák elhelyezkedése, mivel egyes birtokosok a fákat túl közel ültették szomszédjaik szőlőtőkéihez. Ennek következtében terméskiesés lépett fel. A konfliktushelyzet megoldásának legegyszerűbb módja az lehetett, ha a panaszos fél kérésének eleget téve a szóban forgó szőlősgazda kivágta a fát, ami árnyékot vetett. Ha nem sikerült megegyezni, akkor a „hegy esküdtek” az esetet a helyszínen kivizsgálták. ítéletet hoztak, és amennyiben szükségesnek tartották, akkor kivágatták a fát. A rendtartás általánosságban kimondta, hogy a szőlőhegyeken talált kártevők vagy jószágok után a szőlőcsőszök szabadon vehettek zálogot. Ha az érintettek nem mutattak hajlandóságot a kár megtérítésére, akkor a földesúr hajtotta be rajtuk. A szarvasmarhák behajtását vagy a zálogvételt akadályozó személyeket a szőlőpásztorok a bírónak jelentették be, a város alkalmazottai pedig elfogták őket. A rendtartás a szőlőcsőszöknek az állatok beterelésé- ért illetve a zálogvételért 7 krajcár, a hegybíróknak a felbecsülésért 24 krajcár fizetséget helyezett kilátásba, amit a károkozó volt köteles megtéríteni. Az utolsó pont a szőlőterületek felméréséről rendelkezett azért, hogy a tulajdonviszonyok ismeretében a szőlőcsőszöket és a szőlőpásztorokat a birtokok kiterjedésének megfelelően lehessen bérezésben részesíteni. Aki nem mutatott hajlandóságot a fizetésre, azon a dézsmálás alkalmával az elmaradt hozzájárulás kétszeresét hajtották be.

Összességében elmondható, hogy az 1780-as évek végén keletkezett ideiglenes földesúri rendtartás számos ponton árnyalja az alföldi, azon belül is a hódmezővásárhelyi szőlőhegyek igazgatásáról eddig kialakított képet. A forrás egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a nagytájon a filoxéravész előtt is jelentősnek számított a szőlő- és borgazdálkodás, amelynek szabályozása különböző típusú artikulusok megalkotását tette szükségessé. A rendelkezések között számos egyezést találhatunk a Nyugat-Dunántúlról származó hegytörvényekben9 foglaltakkal, ám esetünkben nem beszélhetünk a szőlőbirtokosok önrendelkezéséről, autonómiájáról, mivel a tanácsülési jegyzőkönyv idevonatkozó bejegyzéséből egyértelműen kiderül az, hogy a földesúr által kiadott rendtartásról van szó.

9 ÉGETŐ Melinda 2001. 19-65.

14