A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)

ADATTÁR - HERCZEG MIHÁLY: Susáni szótár. - 99 szemelvény a susániak szókincséből

bécsi öl (1896 mm). Általában két jó nagy lépésnek tekintettek egy ölet, de hivatalosan csak a klopterrel kimért terület volt a hiteles. Bognárok csinálták az ölezőt a nagy Á mintájára, az Á betű vesszőjénél forgatva gyorsan haladt a földmérő. 1600 négyszögöl kitett egy katasztrális holdat. 3,6 négyzetméter 1 négyszögöl.

92. báránbűrsapka = kucsma. A régi vásárhelyi férfiemberek általános téli viselete. A szűcsök készítették bárányok bőréből. Kívül-belül szőrös, a legzordabb telet is ki lehetett vele „bűtölni”. Ugyanakkor státuszszimbólum is: a módosabbak perzsa sapkát (asztragánsapkát) viseltek télen, ami az anyaméhből kiemelt bárány göndör szőréből készült. Susánban három-négy szűcs működött, míg a városban több tucat is. A báránybűrsapkát az őszi vásárban szerették beszerezni.

93. pörzsölőgép = disznópörzsölő - 1928 után jött divatba. Állítólag vásárhelyi lakatos találmánya. Egy ajtóval ellátott kis dobban helyezte el a böllér az előző éjszaka kemencében szárított aprófát, majd meggyújtotta. Egy kézzel hajtott ventilátor segítségével a láng szűkített nyíláson irányítva lepörzsölte a disznó szőrét. A vásárhelyiek soha sem kopasztották a disznót, mert a pörzsöléssel sokkal jobb ízű szalonnához jutottak. Táplálkozáskor viszont a szalonna jelentős szerepet játszott. Maradi öregek csak jobbnak tartották a szalmával pörzsölést, mert a „porzsoló” heves lángjától megrepedezhetett a disznó bőre. Mivel a legtöbb háznál vágtak disznót, jól menő iparággá fejlődött ki a disznópörzsölés a fatüzes géppel. Újabb változat a benzines majd a PB gázzal működő pörzsölőgép.

94. söprűpálinka, törkölypálinka = a kettőt együtt említjük, mert sokszor együtt is főzték őket. A bor kiforrásakor visszamaradó borseprőt a debreceni asszonyok már a 17. században kifőzhették pálinkának. A törköly kitaposott szőlő héja, magja, hasonlóan még hasznosítható erjesztés után. írásos nyoma van annak, hogy a vásárhelyi asszonyok a 18. század első felében gyakorolták. A lakosságnak 1848 előtt az uraság adott engedélyt törkölypálinka főzésére bizonyos taksa ellenében, majd az állam szabályozta ezt a kérdést. Csak a szeszfőzdékben lehetett pálinkát főzni. Susánban 1808-tól 1874-ig a susáni uradalmi nagy Serházban főzték a gabonapálinkát. Nagy Mihály Csiga utcai szeszfőzdéjében gyümölcspálinkát állítottak elő.

95. szárazbejárat - szárazkapu. Amikor a 19. század utolsó negyedében a módosabb háztulajdonosok elfordított házakat kezdtek építeni, megjelent a szárazbejárat. Az erős kapu lehetetlenné tette az illetéktelenek behatolását. A szárazbejárat padlásán négyszögletes ajtón keresztül csigával húzták fel a gabonás zsákokat. A szárazbejárat két szárnyát kívülről esztergályozott díszek borították. A mintát a főutcai Károlyi-ház szolgáltatta, amelyen már 1820 óta ilyen kapu díszelgett. „Sötét Susánban” még a 20. században is ritkaságszámba ment.

96. párélesztő = korpaélesztő - a régiek a kovászcsinálást párélesztővel indították. Minden kenyérhez fél marék korpaélesztő kellett. Maga a párélesztő úgy készült, hogy komlóvirággal, borseprő habjával összegyúrták a korpát, ebből kézzel kis hosszúkás cipócskát formáztak, amelyeket a párszárítón egymás mellé helyezve megszárítottak. Kovászolás előtt a párélesztőt diónyi darabokra tördelték, és az élesztős szilkében langyos kovászoló vizet öntöttek rá. Amikor teljesen feloldódott, a H-alakú „körösztfára” helyezett lószőrből készült korpaszürő szitán lecsurgatták. Ez a kovászoló víz a liszttel elkeverve adta a kovászt, amelyet később lapockával összedolgoztak a többi liszttel. A sütőabrosszal letakart tésztában megindult a kelés, majd természetesen kiszakajtva, kosarakba téve fejeződött be a kenyértészta kelesztése.

425