A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)
KITEKINTŐ - SZIGETI JÁNOS: A prágai gettó legendái. - Gustav Meyrink: Golem
bért alkotott, az úgynevezett Gólemet, a Kabbala elkallódott előírásai szerint, azért, hogy mint szolgája segítsen neki a zsinagóga harangjait húzni és egyéb durva munkát végezni.” (p. 43.) Gustav Meyrink kifinomult írói vénával nyújtja át a teljes Gólem-legendát: „Csakhogy nem lett belőle igaz ember, csak valami tompa, félig tudatos vegetálás éltette. A monda szerint ez az élet csak nappal lakozott benne, egy mágikus cédula erejénél fogva, mely a Gólem fogai mögött rejtőzött. Egy ízben a rabbi elmulasztotta estéli imája előtt a Gólem szájából a bűvös igét kivenni. Erre a Gólem dührohamot kapott, végigszáguldott a sötét utcákon, és mindent összezúzott, ami az útjába akadt. Végül a rabbi eléje vetette magát, és megsemmisítette a bűvös írást. Erre aztán a Gólem élettelenül omlott össze. Nem maradt egyéb belőle egy törpe agyagfiguránál, amelyet a mai napig is mutogatnak odaát az Altneu zsinagógában.” (p. 43.) A borzongás, mint valami Alfred Hitchcock-film hatása a nézőkre, végigkíséri a regény lapjait. Még koránt sincs vége a kísértetjárásnak. Tetőfokára hág az izgalom, a titokzatosság, a sejtelem. Pernáth veszi a bátorságot, s meg akar győződni, ki járkál a téli éjszaka kellős közepén a földalatti tárnák felett épült kihalt házban. A vakító holdfény csak növeli a sejtelmességet. Semmi kétség, a zsidónegyedben, az Altschulgasse-beli ódon házban botorkált, amelyet mindenki elkerült. A Gólem itt tűnt el minden alkalommal. A borzongás nőttön-nő, hiszen erre törekedett az író is. A játékkártya alakot öltött, a főhős önnönmaga elrettentő tükörképét látja, saját arca meredt vissza rá. Csattanós a feloldás is. A főhős visszaréved iskolás éveire. Elképesztő a fejezet fináléja: a járókelőknek, megpillantva a gemmavésnök sebtében magára öltött középkori viseletét, rémület ült ki az arcára, azt hitték, hogy a Gólem jelent meg előttük. Pernáth mester és Semajah Hillel, a zsidó községháza irattárosa párbeszédéből az okkultizmus jelenlétére bukkanhatunk. Titokzatos erők, kísértetek, elszabadult indulatok, misztikumok, hipnotikus álmok befolyásolják az ember tevékenységét. Hillel a Talmudból idéz, majd Az élet könyvét említi. Hirtelen benépesül a szoba: „Némelyik fehér, halotti köntösben, régi rabbik viseletében, mások háromszögletű kalapban és ezüstcsatos cipőben...” támadnak föl. Összemosódik a káprázat, a hipnózis, a lélekvándorlás a valósággal, álom és ébrenlét váltakozó állapotába kerül a főhős, ám ez sem változtat az alaphelyzeten: múltja feltáratlan maradt, kiesett az emlékezetéből. Nem megnyugtató a hagyomány sem: „Egy ősrégi talmudi legenda szerint, a tizenkét zsidó törzs közül tíz el van átkozva és kettő szent.” A mellékszereplők is tájékozottak a mondákkal kapcsolatban: Ugyanaz a rabbi - jegyezte meg közben Prokop - a császár hívására egy ízben megjelent a várban, felidézte a holtak szellemét és láthatóvá tette alakjukat. Modern kutatók azt állítják, hogy laterna magica volt a játékban.” Gustav Meyrink más prágai újkori legendákat is beleszőtt regényébe. Dr. Hulbert, a jogtudós szentimentális története Zwakh, a bábjátékos elbeszélése 358
