A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)
TANULMÁNYOK - BENKŐ LÁSZLÓ: Régi vásárhelyi mesterségek. A rézműves
már több mint harminc bádogos dolgozik városszerte. Közöttük is híres volt Grünfeld Jakab ércnyomó és díszbádogos, aki rézlemezzel is dolgoztatott. Az ő cége nyerte el az 1905-ben felépült Fekete Sas, és az 1907-ben átadott Nagytakarék kupoláinak rézbádogozását.21 A másik neves vásárhelyi díszműbádogos Müller Henrik volt, aki Grünfeldnél volt művezető, majd önállósult és többek között préselt rézlemezből épületdíszeket is készített és forgalmazott.22 Az első világháború folyamán nemcsak a templomi bronzharangokat „vonultatták be”, hanem a háztartásokban fellelhető, rézből készült használati és dísztárgyak nagy részét is be kellett szolgáltatni. Erre a sorsra jutott a lakosság körében meglévő pálinkafőző kisüstök java is, hetvenöt különböző űrtartalmú rézüstöt foglaltak le és vittek el beolvasztásra Hódmezővásárhelyről. A nagy kiterjedésű vásárhelyi határban azonban sikerült a háború elől elrejteni, elásni jó néhányat, amelyekben azután főtt a „zugpálinka”.23 Egyes módosabb gazdák, akik saját pálinkafőző üstöt csináltattak maguknak, a nyári konyhában, berakott üstházban, vagy a beépített üstben főzték a pálinkát a háború előtt, alatt és után is, amikor újra lehetett törvényesen előállítani pálinkát. Az 50-100 literes, egyszerű, lecsavarható sisakú üstbe felöntötték a hígra hagyott cefrét, visszaillesztették a tetejét, az összeillesztést szilvalekvárral vagy csirizzel körbetömték. Ezután alágyújtottak, és lefőzték az alszeszt a sisakból kijövő rézkígyón keresztül, amely egy hidegvízzel telt fadézsán vagy hordón vezetett át. Amikor lefőtt az alszesz, kimerték vagy kiöntötték a cefremoslékot - amelyet kihűlve, a disznókkal etettek fel -, kimosták az üstöt, felöntötték a szeszt, és nagyon-nagyon lassan tüzelve finomították le a pálinkát. Léteztek régebbi és egyszerűbb pálinkafőzési módszerek is, lekvárfőző rézüsttel, vagy a mosófazékból és vájdlingból rögtönzött lepárló „berendezés”.24 A két háború közötti időszak kiemelkedő, és szinte egyedüli rézműves képviselője volt Hajdú László. 1888-ban született Mezőhegyesen, 1900-ban került inasnak Szegedre, Bodvay István rézműves mesterhez, ahol 1904-ben szabadult fel. A korábbi korok céhes hagyományaihoz híven segédként bejárta az akkori Magyarország és Ausztria rézműves műhelyeit. Vándorlegényként megfordult Prágában, Ruttkán, Kassán, Aradon, Nagyszebenben, Zsolnán, Hódmezővásárhelyen (második Engelthaller Ferenc műhelyében), Szegeden és a mezőhegyesi ménesbirtok hat szeszfőzőüzemében volt később vezető rézműves. 1909-től három évig katona, részt vesz az első balkáni háborúban, majd 1914-ben szakaszvezetőként vonul be, a háborúban ötször sebesül. Közben 1916-ban Vásárhelyen megnősül, és még évekig átjár Mezőhegyesre és a környékbe a rézkazánokat karbantartani. A háború után sikerül önállósulnia, 1921-ben nyitotta meg rézműves műhelyét a Kölcsey u. 46. [ma 58.] szám alatt. Elsősorban pálinkafőző 21 FEJÉRVÁRY József: i. m. 385. 22 Uo. 436. 23 HERCZEG Mihály: i. m. 63. 24 Uo. 90. 183
