A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2010 (Hódmezővásárhely, 2011)
TANULMÁNYOK - BENKŐ LÁSZLÓ: Régi vásárhelyi mesterségek. A rézműves
folytatja. Az 1873-as kolerajárványban halt meg. Ezután özvegye, majd Ferenc fiuk vitte tovább a rézműves műhelyet. Második Engelthaller Ferenc - akinek később a Deák Ferenc utcában volt a háza és a műhelye - rézművesként alapítója és elöljárósági tagja a vásárhelyi Ipartestületnek. Két fia: Béla és Dezső Szegedre tették át rézműves iparukat.17 A nagyhírű vásárhelyi Boros kelmefestő műhelyben ma is őriznek egy rézből készült festőüstöt, amelyen cégjelzés is található, a következő felirattal: „ENGEFTHALLER TESTVÉREK RÉZMŰVES ÉS RÉZÖNTŐK SZEGED” Az 1904-es nagy vásárhelyi ipari kiállításon Engelthaller Sándor [második Ferenc testvére] vett részt rézüstökkel, vizes kantákkal, asztali boros kancsóval, réz sütőtepsikkel. Városszerte híres szeszfőzdét üzemeltetett Koncz György 1860-tól a Zsoldos u. 11-13. szám alatt, kezdetben kisebb pálinkafőző rézüstökkel. Ezt később Béla fia vette át, és 1925-től mint Hódmezővásárhelyi Szőlő- és Gyümölcstermelők Alkalmi Egyesületi Szeszfőzdéje néven, korszerű villanymotor-meghajtású keverőszerkezettel és szivattyúval működött.18 Három, rézöntőként bejelentett iparosról tudunk az 1880-as évekből: Kovács László (Szegedi u. 8.), Kecskeméti Endre (Károlyi u. 43.), valamint Fagler Károly rézöntők.19 Ők bejelentett kismesterek voltak, akik sárgaréz és ón ötvözetből öntöttek különféle használati és dísztárgyakat, lószerszámokat, pásztorkellékeket. A városban működő vörös- és sárgarézművesek mellett a Vásártéren tartott országos vásárokban is feltűnnek a messzibb városokból ideutazó rézművesek és a rézáruval kereskedők. Kiss Lajostól idézzük: „A vidéki rézművesek külön utcát foglaltak maguknak a Fölsővásárban, mégpedig a Présház [a későbbi Óvónőképző, ma Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola] és a Cédulaház [később ennek helyén épült fel a Polgári Fiúiskola, ma Szent István Általános Iskola] közötti kocsiút [ma Vöröskereszt u.] mindkét oldalán. Nagy vörösréz üstök sorakoztak egymás mellett több sorban is a földön, azután a kisebb tárgyak: vörösréz tepsi, kerek alakú kuglófsütő, rézfazék, rézlábas, réztányér, rézicce, rézme- szely, réztölcsér. Sárgarézből a vasaló, mozsár, a csikóra való csengettyű, rézkengyel, juhászkampó.”20 A főtéri heti piacokra is került rézedény, rézüst és más réztárgy. Ide a helybeli rézművesek és rézöntők feleségei vagy inasaik vitték a portékát szekéren, de inkább kordén, esetleg rúdra fűzve. Az 1800-as évek utolsó harmadában megnő vidéken is az ónozott vasbádoggal kereskedők, és ezzel együtt a bádogosok száma. Ezek hamar vetélytársai lesznek a rézzel dolgozó mestereknek, hiszen a bádogból készült tárgyak köny- nyebbek és olcsóbbak a rézből készült társaiknál. A századforduló környékén 17 FEJÉRVÁRY József: Hódmezővásárhely története családok tükrében. Hódmezővásárhely 1929. 550. 18 HERCZEG Mihály: i. m. 70. 19 CSML HL Hódmezővásárhely város iparlajstromainak levéltári gyűjteménye, Iparlajstrom 1887. 2H KISS Lajos: Vásárhelyi híres vásárok. Szeged, 1956. 46. 182
