A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2009 (Hódmezővásárhely, 2010)

TANULMÁNYOK - ROSZTÓCZYNÉ KENÉZ JULIANNA: Fejezetek a Bereczk család történetéből

pillantott meg egy pár botot, melyet megesméme, és láttam, hogy egy a puskáját valami fehér perkál-félébc betekergette. Ezzel csak hirtelen kitűntek a konyhából, minden világot eloltva a konyha ajtót ránk csukták, minden gyertyát és gyufát magukkal elvivén, a gyufát az udvaron elszórták, és a rólam levett lajbit is, igy ismét a kerten keresztül menve mint bejöttek, ki is mentek.

Hallván a kocsisok a sárban a láb locsogásukat mikor az istálló előtt elmentek, felnéznek, hát nincs ott a strázsa; az öreg kocsis Csúcs István, nem tudom hogy, de elódta már magát. Varga Gábor, mivel keményen meg volt kötve, s minthogy könyörgött is a strázsának, csak a kezin tágítson, de az azt felelte, hallgass ebatta, még ennél nagyobb baj van oda fent. Elódván egymást, mivel ott a világ égve maradt, Varga Gábor felszaladt mindjárt hozzánk, Csúcs István pedig az asszony fiához: Ember Istvánhoz szaladt segítségért, - az tüstént asszonyával, kocsissal által jött, de az útban a kocsisa eltűnt, nehogy itt az útban agyonverjék a rablók; Varga Gábor, a konyha kulcs meglévén az ajtót kinyitotta, ott a setétben legelébb rámbukkant, felölelt: én nem tudván a sötétben, hogy vissza jöttek-e, a nagy arany gyűrűmet az ujjamról lelöktem, de mikor hallom, hogy a fiú ri, »keljen fel Uram Bátyám!« mondom, »te vagy Gábor?«. »Én - feleli.« »Hozz világot, ha tudsz!« »Mindjárt hozok - mondta, mert az istállóban ég« felelte s felhozta a világot. Már ekkor Ember István is oda érkezett; a gyűrűm kerestem, de nem találtam, még a szakács Szöllösi János azt mondja: ne keressem, mert elvitték azt, de miután ráijesztettem, hogy te vagy a gyilkosom, te eresztetted rám a gyilkosokat, azonnal meglett. Csak ekkor tudta mind az asz- szony, mind én, hol vagyunk; ott felemelgettek bennünket, bementünk a szobákba, tányérokba olajat öntöztünk, annál világítottunk. Amint a három szoba össze volt hányva, rombolva, sáros lábbal gázolva, azt látni valami borzasztó; a tett kár amit eddig kitudtunk, az ide mellékelt jegyzékből megtudható.

Elmenetelkor még azt is kérdezték a szakácstól: »van-é szalonnátok? Nincs, most akarnak venni« »hát mosott ruhátok a padláson?« Azt felelte: »nincsen«, így a szobákon kívül sehova se mentek. Az asztalon hagytak egy bicskát, a sublótban egy ócska kulcsot, melyek Tóth György kapitány urnái vannak; és a földön leltünk egy plajbászos írást.

Fél óra volt kilencre, mikor a rablók elmentek, a szomszédok még mind fel voltak. Lármát ütöttem az uccán. Segítség, gyilkos rabló - de egy lélek se jött, hanem egy kocsin mentek dalolva a városháza felé. Az orvos Kleinmann urat, az ablakját verve hivattam által, de az oly soká jött, hogy addig lovast küldöttem Doktor Kovács Imre űrért, a másikat a városházára Tóth György kapitány űrért. Megtudván Kleinmann, hogy más orvosért küldettem, itt hagyott bennünket. Nemsokára megérkezett Tóth kapitány két lándzsással, és Kovács orvos Vári borbéval, bennünket a vértől feltisztogattak, kapitány ur pedig rögtön azt kérdezte, mit raboltak el, de igy összetörve rendesen feladni képesek nem voltunk. A két lándzsás pedig lámpással megnézték, merre jöttek, és mentek ki a rablók, ezzel kocsin elmentek, reggelig senkit nem láttunk; reggel jött az alkapitány Deleskei ur, mondván: hivatalosan ki vagyok küldve az elrabolt holmik

49